... sokat dolgozom. Alkalmanként olyan fáradt vagyok, hogy teljesen kidőlök. No, azért néha lazítok is, ez olyankor van, amikor már totál kivagyok és szükségem van pihenésre.
Itthon lassanként, apránként haladnak a dolgok, de legtöbbször nem rajtam múlik, mert szakemberek segítségére van szükségem. Ma viszont nagyon ügyes voltam, szőnyegeket tettem fel. Ezek nem állandó szőnyegek, hanem csak ideiglenesek a régiek közül, mert méretében nem lesznek megfelelőek, legalábbis a legtöbb, de sokkal komfortosabban érzem magam a szőnyegekkel, szeretem a szőnyegeket. Alig várom, hogy függönyöm is legyen, de egyelőre még karnis sincs felszerelve..
No, hol is tartottunk. Most jön még csak szeptember 01. Hűha, ez sok idő, régen volt. Szóval, ezen a napon a villanyszerelő dolgozott mindkét lakásban. Én még a régi lakásban végeztem a napi teendőimet. Az új lakásba viszont meghozták a megrendelt konyhabútort. Akik hozták a konyhabútort, őket fogadtam meg költöztetőnek is. Az idősebb manusz átjött a lakásomba és megnézte, hogy mi az, amit onnan el kell majd költöztetni. Adott 1 nagyon jó tippet, hogy vegyek szüretelő zsákot, mert az nagyon erős, még a könyveket is elbírja. Vettem is 20 db-ot és, ami külön tetszett benne, hogy átlátszó, így látom, hogy mi van benne.
Másnap, pénteken megérkezett a mosógép és a tűzhely..
Szombaton Lackóék jöttek pakolni, segítettek Lackó és a gyerekek, cserébe meghívtam őket 1 mekis ebédre.
Vasárnapra ígérték, hogy érkezik a megrendelt tolóajtó, aminek az előrelátható délutáni érkezését még telefonon is megerősítették. Kicsit csodálkoztam, hogy vasárnap, de elfogadtam. Az ajtó nem érkezett meg, nem kaptam sem 1 sms-t, sem 1 e-mailt, sem 1 telefont, hogy elnézést kérnek, pedig adtam időt nekik, 1 egész napot, aztán lemondtam a rendelést, innentől kezdve a bizalom elszállt. Szerencsére, mindent utánvéttel rendelek, az a pár száz forint plusz megéri, szóval nem veszítettem semmit.
Hétfőn jött az asztalos és összeszerelte a konyhabútoromat. Jó választás volt, elégedett vagyok vele, remélem, ez így is marad.
Kedden sokat dolgoztam, teljesen kivoltam, Erikának este sírtam a telefonban.
Szerdán csak vásárolgattam. A konyhabútorhoz kellett rendelnem még takaróléceket, aztán voltam DM-ben, Sparban, madarasnál és lottózóban.
Csütörtökön otthon voltam a régi lakásban, a villanyszerelő volt ott, már nem emlékszem mit csinált, biztos leszerelt dolgokat, amiket áthoztam ide... nem tudom...
Pénteken ezer felé voltam, fel sem sorolom.
Szombaton, emlékszem a konyhában dolgoztam, baromi fárasztó volt.
Vasárnap fejeztem be a konyha pakolását.
Hétfőn jött a villanyszerelő az új lakásba, a légkondis is felmérte a helyzetet, találkoztak is.
Kedden otthon voltam, semmi nincs erre a napra felírva.
Szerdán István elvitt 1 csomó cuccot, aztán jött Erika, segített pakolni. Tamásnak, a vizesnek is jönni kellett volna, de csak este fél 8-ra tudott volna jönni, mondtam, hogy akkor már ne jöjjön, nem 5 perc munkáról lett volna szó. Tamás megváltozott velem szemben, már egyáltalán nem kedves, flegma lett és lekezelő.
Csütörtökön érkezett a lóca, amit rendeltem, kis guszta az előszobában.
Pénteken ügyintéztem a vízmű ügyfélszolgálatánál, aztán voltam az Erstében, a T-Home-nál 1 undorító ügyintézőnél és sajnos, már máskor is voltam nála..., aztán Digiben is voltam és postán.
Szombaton otthon voltam és folytattam a pakolást, az idő lassan elkezdett szorítani. Ez már szept. 17. és az igazság az, hogy szept. 15-tel szerettem volna kiköltözni, de nem jött össze, ezért engedélyt kértem az új tulajtól, hogy hadd maradjon még nálam a kulcs szept. 30-ig, hiszen költözés után még takarítanom kellett.
Vasárnap Lackóékkal takarítottunk az új lakásban, nagyon sokat segítettek mindannyian. Kata pl. megpucolta az összes ablakomat. Vivi nem volt hajlandó segíteni 1x sem, azt mondta, hogy nem fizet 40 ezer Ft útiköltséget, hogy eljöjjön segíteni nekem. Szar...
Hétfőn vettem 1 új tv-t. Szeretem ezt a tv-t, hiszen már szept. 26-tól ezt nézem.
Kedden, szept. 20-án meg is érkezett a tv. Az új lakásban takarítottam, a régiben pakoltam. Tamásnak, a vizesnek jönni kellett volna, de nem jött. István mondta, hogy kifizettem Tamást, ezzel Tamás megváltozott. Tamás azt mondta, baráti árat számol, nos, azért 600 ezret odaadtam neki. Ebből vmennyi anyag ktg, de a többi mkadíj. Bocs, a rövidítésekért.
Na, majd innen folytatom, momentán 1 hónap elmaradásom van.
Ps.: lett volna takarítónőm, nem tudom, írtam-e...? Meg is egyeztem vele, aztán elérhetetlenné vált, így mindenhol egyedül dolgoztam, csak annyi volt, amit Lackóék 1 vasárnap segítettek a takarításban, ami persze nagyon jól jött.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése