2023. január 31., kedd

Karácsony első napja

Karácsony első napján elmentünk Viviékhez. Amiről, ugye, én most is azt állítom, hogy nem tudtam róla. Lackóék rossz szokásától eltérően, időben elindultunk, 9-kor. Képzeld, volt, hogy 9, fél 10-re tervezték az indulást, amihez én felkeltem hajnalban, hogy időben elkészüljek, mert nem szeretek kapkodni és a lakást is rendben hagyom itt magam után. Na, ehhez képest, 10-kor felhívtam őket, hogy mi van. Nem is tudom már mi volt a válasz, biztos vmi olyasmi, hogy készülnek. 11 óra után indultunk el... Szóval ezért mondom, hogy normális időben elindultunk, csoda. Kata nagyon furcsa volt útközben, a közel 2 és fél órás úton szó szerint meg sem szólalt. Viviéknél is kicsit furcsán viselkedett és már délután 5-kor akart hazaindulni, amikor máskor úgy kellett nógatni, hogy azért este 8-kor már csak el kéne indulni. Szóval fura.
Viviéknél jól éreztük magunkat, ezt most nem részletezem. Jöjjön a nap negatív mélyvölgye.
Este 6 után indultunk végül haza. Nagyon lassan tudtunk jönni, mert iszonyatos köd volt. Már nem voltunk túl messze Miskolctól, amikor hibát jelzett az autó. Lackó lement az autópályáról, mert már igen nagynak tűnt a baj, de még mentünk. A ködben a lassú tempó ellenére alkalmanként alaposan bele kellett fékeznie 1-1 kanyarba, mert egyszerűen nem lehetett látni. Aztán teljesen leálltunk a préri közepén, egy huszadrangú úton. Forgalom semmi, 1 óra alatt talán 5 db autót láttunk. Vészjelző kirakva, a gyerekek és én az autóban ültünk. Végül Kata barátnőjének a barátja hazavontatott minket. Este 3/4 9-től 1 órát vártunk rá és majdnem éjfél volt, mire hazaértem. Közel 2 órába telt nagyjából 50 km megtétele.
Életre szóló élmény volt, de nem jó élmény.

Ma voltam dokinál, kaptam beutalót ortopédiára.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése