December 24-ét a barátnőmmel töltöttem. Nagyon lelki beteg voltam karácsony előtt. Nem kellek egyik gyerekemnek sem. A fiamék a másik nagyit hívják karácsonyra és az exemet. Sztem, sosem fogom tudni feldolgozni, évről évre depisebb vagyok, azt veszem észre. Legszívesebben meghalnék, csak azért nem csinálok semmit - na jó, nemcsak ezért -, mert mindig az jut eszembe, ha én karácsonykor elpatkolok, akkor a gyerekeknek ez sokáig beárnyékolhatja az ünnepét.
Szóval, 24-én délelőtt elindultam a Szentpéteri kapuba, ebédre már ott voltam. Nem részletezem, mert fölösleges, csak pár mondatban. Együtt ebédeltünk és egész délután beszélgettünk. Ja, vettünk egymásnak ajándékot, pedig szó sem volt róla. Mondjuk én sokkal ötletesebb ajándékot kaptam, mint amilyet én ajándékoztam.
Délután 1xcsak hívott a fiam, illetve kihangosítva a család, boldog karácsonyt kívántak és már le akartam tenni a telefont, mikor mondja a fiam, hogy akkor holnap (dec. 25-én) megyünk Viviékhez. Hát, mondom, én nem tudok róla. Vivi állítja, hogy szólt, de én ma is azt mondom, hogy nem szólt. Tök mindegy, attól még ugyanúgy depis lettem volna, mert 24-én nem kellek senkinek. Vivi még a büdös életben nem mondta, hogy anyám, gyere, töltsd nálunk a szentestét.
Most nem is írok többet, nincs kedvem, nem vagyok jó passzban. Tegnap Lackóval is alaposan összevesztem. Itt vagyok 2 felnőtt gyerekkel, mégis olyan magányos vagyok, mintha senkim nem lenne. Azt már látom, ha olyan beteg lennék, hogy ellátásra szorulok, egyik sem vállalna, ebben biztos vagyok. Bedugnának vmi elfekvőbe. Na, akkor fogok bevenni vagy 2 doboz altatót, remélem elég lesz.
Ízületi gyulladásom is van már vagy jó másfél hónapja, holnap megyek a háziorvoshoz, mert az eddigi gyógyszerek nem gyógyítottak meg...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése