2023. augusztus 6., vasárnap

Újra itthon

Persze, nem ma jöttem haza, csak most van kedvem írni. Itthon vagyok szerda estétől, ma vasárnap van.
Most következik július 21., péntek. Gáborkámat kiengedték a kórházból, de csak délután. Szerencsére, azóta jól van, aug. 09-én kell visszamenniük kontrollra. Remélem, minden rendben lesz.
Július 22., szombat. Gáborkám szülinapja volt, 11 éves lett. Én pénzt adtam neki ajándékba. Mint mindig, most is mondtam, hogy gondolkozzon mit szeretne, de jobb nem jutott eszébe, mint a pénz. Nem tudom, hogy tartottak-e otthon vmi szülinapot, de engem nem hívtak meg semmire, az biztos és mondhatom, szokás szerint.
Vasárnap készültem, pakoltam ezerrel, mert másnap délután utaztam Pestre, illetve Viviékhez cicaszitterkedni. Este Lackó elvitte magukhoz Szotyikámat, hiszen 10 napot nem maradhat egyedül a lakásban még úgysem, ha alkalmanként felnéznek hozzá.. Még soha nem töltöttem estét úgy itthon, hogy ő ne legyen itt. Rossz volt. Esténként jó éjszakát szoktam neki kívánni, de ezen a vasárnapon csak a kalitka üres helyére néztem lefekvés előtt. Minden nap gondoltam rá, míg távol voltam és nagyon hiányzott. Mesi naponta küldött róla képet.
Hétfőn még fodrászhoz mentem, de oda már úgy mentem, hogy ha hazajövök, csak eszem, vmit és indulhatok. Ügyes voltam, mert még 1 órával korábban mentem, mint terveztem. Egyeztettem Vivivel, mert ő jött ki elém, de még örült is neki, így több időnk volt megbeszélni náluk a dolgokat.
Kedden szegény gyerekek jó szar időben, esőben indultak el Horvátországba.
Szerdán, talán  a sok front miatt, a kialvatlanság, az izgalom miatt - nem tudom - szarul voltam egész délelőtt. Reggel felkeltem, elláttam a macskát, meg magamat. Reggeliztem, bevettem a gyógyszereimet, esett az eső ismét és lefeküdtem a nappaliban. Aludtam is, olyan fél 1-kor tértem észhez. Borzasztó nap volt.
Csütörtökön elmentem a közeli Coop boltba. Alapból utálom a coopos boltokat, de itt egyrészt nincs más, másrészt nagyon kis csinos és tiszta bolt. Minden megvan kicsiben. Vettem - egyebek mellett - lapockát, szombaton pörkölt készült belőle. Vivi rengeteg ételt készített nekem, pénteken fogyott el az utolsó adag.
Pénteken eljött Kati barátnőm és a férje Vácról. Kálmánt ekkor ismertem meg. Nagyon  aranyosak így együtt, jót beszélgettünk. Vivi megengedte, sőt, ő mondta, hogy hívjam meg Katiékat, de Gy. nem tud róla...
Szombaton főztem és eljött értem 1 rokon, aki Diósdon él. Ő 1 tőlem jóval fiatalabb csajszi, nagyon szerettem őket gyerekkoromban és most is persze, csak sajnos, már nem közeli a kapcsolat. Az ő apukáját akartam igazából meg látogatni, 1 igen jóképű pasi volt fiatal korában. Most már 83 éves, de a vonásai most is megvannak és a szép kék szeme is, valamint a humora. Jó lenne néha találkozni...
A vasárnap lazításról, pihenésről szólt, illetve kiporszívóztam a medencét. Voltak ilyen feladataim. A medence vízforgatóját 3x be kellett indítani minden nap, klór tablettát beletenni és, amikor nem esett az eső, akkor locsolni is kellett. Ez egyébként annyit jelent, hogy elfordítok 1 kart és a földből a kis locsolófejek előjönnek és szépen belocsolják az egész gyepszőnyeget.
Ez volt július 30., vasárnap.
Folyt. köv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése