2024. szeptember 21., szombat

A szokásos...

... szerda a tanévben, jöttek a gyerekek. Gábor kicsit hamarabb, Emese kicsit később. Mediterrán csirkecomb volt az ebéd. Bár a recept nem írta, de előző este besóztam majorannával megszórtam és így pihent éjjel a hűtőben. Ez nekem meggyorsítja a másnapi főzési folyamatot, hiszen nem kell a tisztítással, előkészítéssel bíbelődnöm. 
Másnap a combokra tettem még oregánót, megszórtam bőven aprított paradicsommal, hagymával, olívabogyóval és fokhagymával. Kellett volna még bazsalikom, amiről azt gondoltam, hogy van itthon, de nem volt. Alufóliával lefedtem a jénait és úgy készült el, elég sokáig kellett sütnöm. Rizst adtam hozzá.
Ez a kaja nem 1 hagyományos megszokott íz, nem is gondoltam, hogy ízlik a gyerekeknek, de olyan sikere volt, hogy csuda. Gábor is megdicsérte, pedig ő nem szokta, mondtam is neki. Erre azt felelte, nagyi, te mindig finomat főzöl.
Emese később jött, már Gáborral tanultunk. Emese 2x szedett a kajából. Teszek ide 1 képet, itt már hiányzik 2 darab a tálból.

Mediterrán csirke

Aztán Gábor elment edzésre, Emese később hazament.

Csütörtökön muszáj volt gyógyszertárba lemennem, mert volt olyan gyógyszerem, ami már most hétvégére elfogyott volna. Kiváltottam mindent, ami a felhőben volt és még 100-as boltban is voltam.
Délután takarítottam  1 keveset és mostam.

Mára ennyi. Nem történik semmi...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése