November 11-én, hétfőn felutaztam Budapestre.Manapság azt mondom, egyfajta kockázatvállalás vonattal Budapestre utazni, amilyen állapotban van a magyar vasút. Azért mentem Pestre, mert tavasszal már 2 éve lesz, hogy a lányom rendelt nekem 1 arany színű fém óraszíjat az okosórámra, hogy ne tök fekete legyen. Igen ám, de nem tudtuk kicserélni a fekete szilikon szíjat erre az arany színű fém szíjra, viszont szerettem volna. Azon kívül több ezer forintba került a lányomnak, nem akartam, hogy - képletesen mondva - ablakon kidobásra kerüljön a pénz. A Visegrádi utcába kellett mennem, amit előre nagyon-nagyon alaposan áttanulmányoztam a neten, hogy hogyan jutok el oda a Keletiből. Szerencsém volt, mert mindössze 1 trolira kellett felszállnom, de onnan bizony még utcákon át kellett gyalogolnom és ráadásul a visszafelé troli teljesen máshol áll meg, mint, ahol leszálltam. Rettentő büszke voltam magamra, mert úgy elközlekedtem ott azon a részen, mintha mindig ott laktam volna. Jó érzés volt. A szíjat kb. 3 perc alatt kicserélte a srác és nagyon elcsodálkoztak az eladólánnyal együtt, hogy én csak ezért utaztam fel Pestre, kifejezetten hozzájuk.
Kedden délután ismét bementem Adához a kórházba. Közben természetesen már megtudtuk, hogy megmaradt a veséje, így bizakodva néztünk a majd kb. 2 hét múlva érkező szövettani eredménye elé. Mikor mentem, a villamos után 17 percet kellett várnom a buszra, amivel eljutottam a kórházba. Ada természetesen már újra dohányzott, így a látogatás végén kijött velem az épület elé és, amíg elszívta a cigijét, még beszélgettünk.
Szerdán Gábor nem jött hozzám, mert sajnos beteg volt. (Mellesleg most is beteg :-( ) Emese jött. nagyon finom sonkás tésztát készítettem, előételnek gyümölcssaláta volt, mert önmagában 1 kis sonkás tészta nem túl sok, viszont nem vagyunk 1 leveses fajta. Szóval így oldottam meg. a tészta annyira ízlett Emesének hogy anyja megkérdezte, hogy csináltam, mert Emese otthon nagyon dicsérte az ebédet. A titok a következő volt: apróra vágott hagymát megdinszteltem és arra rátettem kicsit pirulni a szintén apróra vágott füstölt sonkát. A száraztészta súlya megegyezett a rátett sonka súlyával, tehát nem kevés sonka volt benne.
Ez volt a gyümölcssaláta:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése