2025. január 9., csütörtök

Folytatom

Pont 1 hónapja, december 09-én, hétfőn pici érdekesség történt. Délelőtt elmentem az Intersparba vásárolni a kuponjaimért. Mostam 1 adagot és este feljött Lackó és Gábor a mikulás csokikért, mert korábban nem volt idejük feljönni. Lackó korábban jelezte, hogy nekem is hoznak ajándékot, aminek annyira nem örültem, mert már megbeszéltük, hogy nem ajándékozunk egymásnak. Éppen ezért kapóra jött a délelőtti bevásárlás, mert Lackónak tudtam  még venni mikulást, gluténmentest, a menyem pedig kapott magnélküli szőlőt. A gyerekeknek 10-10 ezer forintért vettem márkás csokikat. Igen, jól olvasod! Csak megjegyzem, nem kellett volna... Már mindegy. Játékosan adtam oda Gábornak 1 dobozból úgy, hogy nem látta, mi lesz a következő, amit előveszek. Mindig megköszönte. Kérdeztem, elviszik-e Emesének is. Elvitték. Vártam, hogy Emese ír majd a Messengeren, hogy köszi nagyi... Olyanról nem ábrándozom, hogy Emese felhív, nem nagyon szokott. Nos, nem köszönte meg. Gondoltam, majd szerdán, amikor jönnek kajálni, akkor megköszöni. De nem tette. Mikor már mentek el tőlem, fel voltak öltözve az előszobában, akkor mondtam Emesének, hogy azért jól esett volna, ha a mikulás csokikra 1 köszönömöt mondott volna. Ekkor sem mondott semmit, csak vigyorgott. Hát, azt hiszem, soha többé nem fogok 10 ezer forintért csokit venni sem mikulásra, és a legközelebbi húsvétra sem.
Kedden lakógyűlés volt a lépcsőházban, ahol megválasztottak küldöttnek. Ez este volt. Délelőtt főztem 1 gombapörit és délután  rendbe tettem Szotyikámat.
Szerdán jöttek a gyerekek, aminek a történését már az előbb leírtam.
Csütörtökön felutaztam Pestre, kimentem a nagyszüleimhez a temetőbe, tudod, szoktam mondani, ahol majd én is leszek. Nagyon fáradt voltam este, mikor hazaértem. Az órám 5,3 km gyaloglást mutatott.
Pénteken voltam Sparban is Pennyben is. A Pennyben persze, a már jól megszokottak szerint, mutatóban sem volt az akciós budipapíromból.
Szombaton kellet volna mennem Adához fát díszíteni, de vacak volt a gyomrom. Tudom, hogy bezabáltam vmit előző este. Nekem nagyon gyenge az emésztésem, ezért nem vacsorázom sosem, de néha nem tudok ellenállni ennek vagy annak. Szóval lemondtam Adánál a menőkét.
Vasárnap azonban elmentem Adához, feldíszítettük a karácsonyfáját, egész jól éreztem magam, még nevettünk is. Meghívott ebédre, székelykáposzta volt nála. Már sötét volt, mikor eljöttem tőle, de bementem még másik Pennybe - nem abba, ahol előző nap voltam -, na itt kaptam akciós budipapírt. Ezt követően még az útba eső Aldiba is bementem, mert marcipános tojáslikőrt akartam venni, ami sikerült is. Mellesleg még mindig ezt iszogatom, ha épp eszembe jut. 

Folyt. köv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése