2011. július 30., szombat

Szingapúr

Tegnap, mikor megnyitottam a blogomat - mint máskor is - megnéztem a statisztikát. Eddig magyar, német és USA-beli látogatóim voltak. Most 1 új ország csatlakozott, Szingapúr.
Elmesélem, hogy mi jutott eszembe ezzel kapcsolatosan.

Gyerekkoromban 1 tiszti lakótelepen laktunk. 7 házból állt, ami úgy tevődött össze, hogy 2 kockaház és 5 darab háromlépcsőházas épület. A házak sorban, egymás mellett épültek. A "dombon" 4, lent pedig 3. A 2 kocka a dombon volt, mi az egyikben laktunk. Az erkélyünk nem az utcára, nem az udvarra nézett, hanem a másik kocka erkélysorára. Az egyik pasi mindig csak 1 szál alsógatyában jött ki az erkélyre. Nem is tudom mi lett velük, hol laknak, de egyszer összetalálkoztunk valahol itt a városban, nekem úgy rémlik, a színházban. Az alsógatyás pasi még most, idősen is igen jóképű. És persze igen szépen volt felöltözve. A feleségével volt és nagyon kedvesen elbeszélgettünk, később még az iwiw-en is megjelöltük egymást.
Na, ő mesélt a gyerekükről. Egy fiúk van és, ha jól emlékszem talán 3 unokát említett akkor - néhány évvel ezelőtt.
És azt mondta, hogy az ő fia a szingapúri magyar nagykövet!!!

Hát, ez jutott eszembe, hogy talán ez az ismeretlen ismerős nézte meg a blogomat vagy valamelyik családtagja. Ismeretlen, mert még csak nem is emlékszem rá, ismerős, mert én tudok róla, de ő nem tud rólam és úgy emlékszem jóval fiatalabb tőlem.

Kedves Olvasó!
Ha netán megint betévedsz, kérlek jelezd, hogy Te vagy-e az, akiről írok.!?

Még annyit elárulok, hogy a vezetéknevük 1 női keresztnév.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése