Adott 2 cég. Nevezzük őket kis cégnek és nagy cégnek. Nagy cég megbízza kis céget, hogy vigyázzon az ő nagy cégére. Kis cégnek nincsenek saját dolgozói, hanem közvetítőn keresztül jutnak hozzájuk. Az üzlet létrejön. Közvetítő munkásokat ad kis cégnek, aki ezekkel a dolgozókkal őrzi nagy céget.
Igen ám, de nagy cég megharagszik kicsire és fordítva. Mindkettő azt mondja, hogy egyik is tartozik a másiknak és a másik is az egyiknek. Nem tudnak megegyezni, ezért kis cég levonul, de nagy céget őrizni kell, ezért jön 1 másik kis cég, nevezzük őket valaki barátjának.
A közvetítőnek fontos a kis cég, ezért ő azt csinálja, amit a kis cég mond és, mivel a dolgozók szerződésében olyan pont van, hogy megteheti, hogy nem engedi el az embereket, hogy azok folyamatosan őrizzék tovább nagy céget, ezért nem engedi el őket. Ha a dolgozók felmondanak, akkor viszont 1 évig nem őrizhetik nagy céget, mert ilyen pont került beírásra a munkaszerződésükbe, amelyet a dolgozók bizony alá is írtak. Jó hosszú munkaszerződés, láttam. Én sem olvastam volna végig és lehet, hogy értelmezni sem tudtam volna.
Így a kis emberek, a csórók, akik az ég egy adta világon semmiről nem tehetnek, munka nélkül maradtak. Ez semmit nem változtatott kis cég és nagy cég közötti ügyön, de a szegény dolgozókon csattant az ostor.
Misi szerintem, már nem fog munkát találni. 60 éves kis növésű ember, számítógéphez nem ért. Sajnálom és őszintén együtt érzek vele. Sírt.
Rudi a legfiatalabb, ő, ha akar, biztos talál munkát. Ügyes, értelmes.
Lajos 57 lesz. Ő sem mai gyerek, de vannak összeköttetései és neki van másik munkája is.
Nem tudom mi lesz velük, de ez a mai dolog - mert ez mind ma dőlt el, ma történt - nagyon felzaklatott. Ezek a szerencsétlen emberek úgy jöttek be reggel, hogy aláírják az új szerződést és folytatják a munkát. Ehelyett olyan 11 óra magasságában megtörten mentek haza, reményt vesztve a jövőre nézve, ebben a világban, amiben most élünk. Igen, ebben a világban, ahol bármit meg lehet tenni a kis emberekkel, mert SENKIT nem érdekel az ő sorsuk.
Most valaki barátja olyan embereket hozott ide, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy a nagy cégnél milyen munkát kell végezni.
Kis cég leszerelte az összes technikát, itt az alkalom, bármit ki lehet lopni nagy cégtől, hajrá. Persze valaki barátja hamarosan újra építi a technikát, mert muszáj.
De mi lesz a cicáimmal??? Ki fogja odaadni nekik a napi kaját?
Holnap korán reggel leviszek 1 adagot és puhatolózom.
Lehet, hogy kissé zavaros, amit írtam, de másképp nem lehetett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése