Igen, tegnap volt a névnapom.
Apa lejött Pestről még pénteken. Együtt bevásároltunk, jól jártam, mert a nagybevásárlás majdnem felét kifizette.
Szombaton volt a családi összeröffenés, jöttek a gyerekek és délután a nászasszony is átjött felköszönteni. Tiramisu krém volt a desszert, de csak a krémet készítettem el és poharakba adagoltam. Délután Vivike elment, jött érte az új barátja, Zsolt. Lackóék pedig vásárolni mentek, de Gábort nálam hagyták. Az egész napi hajsza után, olyan este 1/4 8-kor jöttek érte, akkor mondhattam, hogy pihenhetek.
Vasárnap nem kellett főzni, így sütöttem 1 adag sörkiflit és lakodalmas sütit, amit bevittem melóba. Hétfőn bent melóban, bizony alig pár embernek jutott eszébe, hogy felköszöntsön. Hazahoztam 1 csomó maradék sütit is és sörkiflit is. Ilyen még nem volt. Nem kínálgattam agyba-főbe, csak az kapott, akinek eszébe jutott, hogy névnapom van. Eleve sokat meditáltam rajta, hogy süssek-e, de akit megkérdeztem, mindenki azt mondta, hogy igen, süssek. Jövőre nem sütök.
Istvántól is kaptam 1 rövid, rideg-hideg-kimért e-mailt. Eddig mindig odaírta, hogy puszi. Most nem. Csak annyit írt alá, hogy István. Nem válaszoltam rá, meg sem köszöntem. Nem is. Hiszen legszívesebben azt írnám neki, hogy le vagy te szarva. Októberben még találkozni akart velem, utána 3 (HÁROM) levelemre válaszra sem méltatott. Akkor 1 ilyen embernek nem kell köszönnöm semmit, ugye?
Valamelyik nap vele álmodtam. Hülyeség volt, persze. Minden álom hülyeség. Ott sétált a munkahelyem előtt valami kiskutyával, de én ügyet sem vetettem rá. Aztán beült 1 elég zsúfolt autóba. Gondolom, elmentek. Nem ő vezetett, utas volt. Az autó színe barna volt. Szép szín volt, emlékszem. És különleges.
Nem tudom most 1 okos mondattal lezárni ezt az írást. Mindig --- MINDIG felzaklatnak az Istvánnal kapcsolatos dolgok.
Ez így lesz már, míg csak élek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése