Végtelen törlesztés

Említettem már, hogy  meg akarom örökíteni azt az ordító hibát, amit elkövettek ellenem dilettáns ügyintézők és tönkre tették az életem egészen 2020-ig, amiért itt kell fagyoskodnom az alig fűtött lakásban - erről már írtam -, amiért nem futja szinte semmire. Most eljött az idő, leírom.

2011-ban – élve a biztosított lehetőséggel – szerettem volna végtörleszteni. Mivel nem rendelkezem készpénzzel, ezért 1 forint alapú hitellel szerettem volna kiváltani a svájci frank alapú jelzáloghitelemet.

Időben utánajártam a lehetőségeknek, 3 bankban voltam érdeklődni, de a legkedvezőbbet – minden kétséget kizáróan – a saját bankom (az Erste Bank) kínálta. Többször is voltam a bankban ez ügyben, míg december elején megkaptam a megfelelő nyomtatványokat kitöltésre, természetesen miután megállapították, hogy egyáltalán jogosult vagyok végtörleszteni.

Közben a munkahelyemen adódott 1 újabb kecsegtető lehetőség a jelzáloghitel kiváltására, nevezetesen 1 munkáltatói kölcsön. Ehhez 2011. december 09-én megírtam a kérelmemet, melyre telefonon, illetve sms-ben – az illetékes helyen – sürgettem a választ, hiszen ha nem kapom meg, akkor nem szerettem volna lecsúszni a forint alapú hitel lehetőségéről. Szeretném hangsúlyozni, hogy én mindent időben intéztem.

2011. december 15-én kaptam tájékoztatást arról, hogy megkaptam a végtörlesztéshez a munkáltatói kamatmentes kölcsönt. A levélben kért papírokat (egyebek mellett igazolás az Erste Banktól az azon a napon fennálló tartozásról, illetve az igénybejelentés a végtörlesztéshez) beszereztem és megküldtem a munkáltatóm központjába, amely a mi esetünkben az ország másik csücskében található.

Az iratok postázása 2011. decemberében, az ország másik csücskében székelő "kedves kolléganőtől" adott határidőre megtörtént.

Ezt követően csak 2012. január 13-án érkezett újabb mail a központunkból, melyben az OTP-s papírok kitöltését kérték, mivel a kölcsönt az OTP Bankon keresztül utalta a munkáltatóm. Természetesen ezeket is azonnal kitöltöttem és küldtem vissza a központunkba, további ügyintézésre.

Ezután 2012. január 25-én kaptam kézhez – 2012. január 17-i dátummal – a munkáltatóm által aláírt kölcsönszerződést. Bevallom, ekkor már sírva hívtam fel a "kedves kolléganőt", hogy hogyan lesz nekem ebből időben pénz, mert itt már látszott, hogy az időpontokkal, a tényleges tennivalókkal nagyon nincsenek tisztában, hiszen az aláírt kölcsönszerződést 1 kísérőlevéllel kaptam meg, melyben a következő mondat szerepel:

„Az aláírt kölcsönszerződés egy példányával kérem jelezze az érintett pénzintézetnél fennálló végtörlesztési szándékát az előírt határidőig (január 30.).”

Ebből a mondatból látható, hogy itt még mindig nem akartak utalni, csak valamikor később (jelezzem a szándékom). Mikor a kolléganőtől kérdeztem, hogy hogyan lesz ott a pénz a számlámon január 30-ra, akkor meglepődve kérdezett vissza, hogy

„A TIÉDNEK IS OTT KELL LENNI?”!!!

Azon a héten többszöri telefonálásomra az illetékes osztályvezető tájékoztatott, hogy ő bármikor utalja a pénzt, rajta, rajtuk nem múlik.

Az ügy végső kimenetele 2012 01. 27-én (pénteken) csúcsosodott ki, amikor 13:09-kor kaptam 1 emailt, melyben hosszan ecsetelik, hogy miért is nem tudták a munkáltatói kölcsönöket átvinni a rendszeren.

A történetnek ezzel még nincs vége.

Hétfőn – 2012. január 30-án – dél körül a répcelaki "kedves kolléganő" telefonált, hogy mégis el kéne menni az OTP Bank fiókjába ügyintézni. Lényegesnek tartom megjegyezni, hogy hárman voltunk ott érintettek. Néhány órás várakozás és 10.000.- Ft ún. gyorsított eljárási díj kifizetése után megkaptuk a „Megállapodás”-t, mellyel még épp időben  - ketten - átrohantunk az Erste Bankba, de az ügyintéző nem tudott mit kezdeni a papírunkkal. A pénz nem volt ott, neki csak ez számított. Kész, vége, ennyi volt. Nem vett el tőlünk semmilyen papírt, még csak le sem másolta.

Megjegyzem, hogy a harmadik társunk végtörlesztését - aki utánunk ügyintézett az OTP Bankban – elfogadták az ő bankjában (UniCredit).

Este 6 óra körül értem haza, ekkor hívott a "kedves kolléganő kedves főnöke" és érdeklődött, hogy mi a helyzet. Mondtam, hogy nem fogadták el a végtörlesztést, mert számukra az a papír, amit az OTP adott nem papír. A pénznek kellett volna ott lenni az Erste Bank számláján aznap zárásig. De nem volt. Ekkor - JANUÁR 30-ÁN ESTE 6 ÓRAKOR - nekem kellett elmagyarázni a "kedves kolléganő kedves főnökének" a következőket:

JANUÁR 30. VOLT A HATÁRIDŐ. Az Erste hitelígérvényt fogadott volna el a pénz helyett. Hitelígérvényt csak pénzintézet adhat, viszont a munkáltató nem pénzintézet. Mivel az OTP csak közvetítő szerepet töltött be a munkáltató és az Erste között, ezért az OTP nem adhatott hitelígérvényt, hiszen nem az ő pénzéről volt szó. Summa summarum, ezért CSAKIS ÉS KIZÁRÓLAG AZ IDŐBEN megküldött pénzt fogadták volna el.

Nem tudom, érhető-e ez így, ahogy leírtam? Szerintem, igen! Csak éppen azok nem voltak vele tisztában, akiknek intézni kellett volna a dolgot.

Információim szerint, cégünk "nagyjai", akik amúgy is 7 számjegyű fizetéssel rendelkeznek szegények, ők megkapták a milliókat, amit kértek, mert biztosan nagy szükségük volt rá. Én, aki csóró vagyok és odajutottam, hogy alig telik a napi megélhetésre, én vastagon le vagyok szarva. Gondolták, úgy is szegény, neki már mindegy. Hát, nem lett volna mindegy.

A munkáltatói kölcsönömet havi fix 20.000.- Ft-tal törlesztettem volna 2019-es lejárattal.

Ezzel szemben megmaradt a teljes hitelem, havi (árfolyamtól függő) kb.: 40.000.- Ft-os, 2020-as lejárattal.

Ha saját jogomon egy forint alapú hitellel kiváltottam volna a svájci frank alapút, akkor olyan 25.000.- Ft lett volna a havi törlesztésem.

Klassz, nem?

Elmentem 1 ügyvéd ismerősömhöz, ő azt ajánlotta, hogy egyelőre ne keveredjek peres ügybe a munkáltatómmal. A kezemben lévő dokumentumok 5 évig érvényesek, még addig gondolkodhatok. Gondolkodom is, hiszen minimum félmillió forint kár ért ezzel a "kis" malőrrel, amit az ügyintézők elkövettek ellenem a dilettáns munkájukkal, az abszolút antipatikus, nem empatikus magatartásukkal.

Csak azt kívánom a "kedves kolléganőnek és kedves főnökének", hogy életük során legalább egyszer kerüljenek ilyen helyzetbe, mint amilyenbe hoztak engem.

De nem fognak, ők nem. Mert pénz szülhet pénzt és nekik már van pénzük.

A kutya is odaszarik, ahol már van.

Ezt nekik. (Elnézést a képért, de a neten bárki megtalálhatja.)

A dolog még folytatódott azzal, hogy mindent elkövettem a bankomnál a végtörlesztés elfogadására. Bementem a fiókvezetőhöz, kérelmet írtam a nagy pesti központjukba, de nem sikerült. A törvény világosan kimondta, hogy a pénznek január 30-ig ott kellett volna lennie. (Csak Répcelakon nem tudták.)

Mivel a bankom nem állt ki mellettem, (hiszen január 31-én ott lehetett volna a pénz, ha lehívják) ezért úgy döntöttem, hogy az első adandó alkalommal (talán 2020-ban - vicces) megválok tőlük. Ez a bank nem az én bankom.

Ezután - tavasszal - az OTP elkezdett fenyegetőzni, hogy ugyan kezdjem már el törleszteni azt a pénzt, ami gyakorlatilag sosem érkezett meg a számlámra. Nekem kellett ennek is utánajárnom, hogy a "helyére" kerüljön ez az 1,8 milla, ami ott "lebegett" valahol a nagy semmiben az Erste és az OTP között.. A cégemnek kellett visszahívni  pénzt, ezért felhívtam az illetékes osztályvezetőt, hogy intézkedjen. Mire ő megkérdezte, figyelj:

- Nem kell neked az a pénz?

Mire én:

- Miből gondolod, hogyha alig tudok kifizetni 40.000.- Ft-ot, akkor 60 ezret könnyebb lesz?

Erre nem tudott mit felelni. (Hogy értsd: fizetnem kellett volna a jelzálogot is és a munkáltatói kölcsönt is. Hidd el, 100x átrágtam, de sehogy nem volt jó.)

Annyit sikerült elérnem - nem könnyen, csak többszöri levelezést követően -, hogy azt a 10.000.- Ft-ot, amit az OTP-ben gyorsított eljárási díj címén befizettettek velünk a saját cégünk számlájára, azt visszakaptuk. Ketten, mert ugye, kettőnknek nem jött össze ez a történet.

Ezt, amit most itt leírtam, nem akarom elfelejteni és nem fogom soha megbocsátani a kollégának és a kolléganőnek, akik elnavigáltak a sorsomat az elkövetkezendő 8 évre: 2012-től 2020-ig.

Ezek ketten számomra nem is emberek.