Érzések hullámhosszán

Nem "Érzelmek hullámain", hanem érzések hullámhosszán.

Bent melóban tiszta káosz van, bolondokháza, Káoszháza", csak nem olyan vicces. Ha-ha-ha. Egy agymenés, ami mostanság zajlik, de erről nem merek írni részletesen. Nagyon szigorú titoktartási kötelezettség van nálunk, bár biztos vagyok benne, hogy a munkahelyemről senki nem olvassa, amit írok. Majd, ha elmegyek nyugdíjba, talán akkor, bátran írhatok mindenről. Senkivel nem fogom tartani a kapcsolatot, ez tuti. Szar alak szinte mind, tisztelet annak a néhány kivételnek.

Na, a mai "csodás" nap után - ami sokkal jobb volt, mint a tegnapi -, valóban volt 1 kellemes délutánom Vivikével. (A tegnapról csak annyit, hogy már az idegösszeomlás határán voltam a sok hülye miatt. Régen idegesítettem fel magam annyira, mint tegnap.)

Elmentünk vettünk új pórázt Bonikának. Aztán DM-ben csemegéztünk kicsit, mindkettőnkhöz közel áll ez a világ. Az új fényképező gépemhez vettem 4 jóféle akksit és hozzá 1 töltőt, de még 4-et vennem kell majd, hogy legyen váltás.

Bementünk a T-Home-ba is, mert szándékomban áll lecserélni a Digit. A Diginél 2 és fél hónapja kértem set top boxot, de nincs nekik. Sorbaállás van. December 16-án azt mondták, hogy a szeptemberi igényeket elégítik ki. Most - konkrétan tegnap előtt -, vagyis december 16-hoz képest közel 2 és fél hónappal később mindössze 1 hónapot haladtak előre, mert most az októberi igényeket teljesítik. Hát, ez nulla. Ezt a céget fel kéne számolni, mert nem tudja vállalni, teljesíteni a feladatait. Ha így halad, talán nyár végére lesz set top boxom.

Nos, én ezt nem hagyom, átmegyek  T-Home-hoz, mert1  hét alatt bekötik a kábelt és kapok hozzá 2 dobozt is, árban szinte ugyanott vagyok.

Igen, de 1 baj van. Nem akarom a váltással járó hercehurcát, ezért azt találtam ki, hogy adok 2 hetet még a Diginek. Ha nem mozgolódnak, megrendelem a T-Home szolgáltatását és azonnali hatállyal felmondok a Diginek.

És végül ettünk 1 finomat.

De nem is ezt akartam írni.

Vivike azt mondta jól nézek ki, fiatalos vagyok. Ez nagyon jól esett és őszintén szólva én is meg voltam elégedve magammal, bár ritkán mondok ilyet. Pedig izgultam kicsit, mert Vivike tinédzserkori pulóvere volt rajtam, amit megörököltem, de azért volt jó, mert minden összhangban volt, szerintem. Ja és azt is mondta, hogy sokkal jobban állnak nekem a passzosabb cuccok, mint amik lógnak rajtam.

Aztán, mikor hazaértem, a Neoton koncertje ment az egyik csatornán, sok érzelmes számmal. Leültem a tv elé és énekeltem a nótákat, eszembe jutott, hogy Vivike mit mondott és persze ebből egyenesen következett István. Szóval, hogy jól nézek ki és mégis itt vagyok egyedül.

Tudom, hogy unalmas, de nagyon hiányzik István. Mindig és ez örökre így marad. Előjöttek az érzéseim és érzelmeim. Még pityeregtem is.

Minek? Tudom, hogy tiszta hülyeség, de sosem gyógyulok ki belőle.

Leadta a "családtagját"

Nem is tudom, milyen címet adjak ennek a kis írásnak. Majd kitalálom.

Találkoztam 1 ismerős nővel tegnap a reggeli kutyaséta alkalmával. Odajött hozzánk, megsimizte Bonikámat. Említettem neki, hogy már máskor is találkoztunk és akkor is odáig volt Bonikámért, de nem emlékezett rá. 2x is elmondtam, hogy Bonika 15 éves lesz májusban, de nem reagált rá. (Egyébként a reggeli buszon szoktunk együtt utazni, onnan az ismeretség.)

Kifejtette, hogy ő milyen nagy állatimádó, van 1 kutyája és 2 cicája. Hogy náluk az állatok az elsők, családtagok. A kutya a szomszédé volt, de meghalt a gazdi, így befogadták. No, ez azért szép, de ennyi.

Ezután mesélt. Elmondta, hogy volt 1 öreg kutyájuk, de "leadták". "Leadták", mert öreg volt és már odapisilt a teraszra. Érted??? Mert én nem. Ő imádja az állatokat, akik náluk családtagok, de "leadja" a családtagját. Hát, komolyan mondom, csak az intelligenciám tartott vissza, hogy ne szóljak be neki durván. Ezért csak finoman szóltam. Hogy az ember a családtagját nem "adja le". És, ha muszáj elaltatni, akkor - pláne 1 kertes házban - el kell temetni. Mert családtag. Ők nem temették el, mert hideg volt, nem ásták fel a fagyos földet.

Nem igazán tudok napirendre térni az ilyen fölött, nem.

És, ha a szülője idős lesz és ellátásra szorul, azt vajon hova fogja "leadni"?

Meghalt a cicám

Igazából nem is az én cicám volt. Senkié sem volt. Olyan 6 - 6,5 éve, egy nyár végén - emlékszem - odaszületett melóba. Ő volt az első cica az ott születettek közül, aki életben maradt és ő volt a legutolsó. Már csak ő volt, rajta kívül egyetlen egy sem.

Én etettem egyedül most már évek óta. Gondoskodtam róla. Vittem kaját hétvégére is és akkorra is, amikor szabin voltam. Cicaszalámit kapott és mindig volt a portán száraz táp kiegészítésül. A portásokat pedig csesztettem, hogy adjanak neki friss vizet nyáron is és télen is, amikor befagyott az ivótálka.

Nagyon szép kandúrka volt, nyugodjon békében.

Hogy ma mi történt?

Bebújt a Caddybe, talán melegedett 1 kicsi, nem tudhatjuk. Aztán a Caddy elindult és a cicust olyan ütés érte, hogy szörnyethalt. Hülye Laci azt mondta, hogy keresztülment rajta az autó, de ez nem igaz, mert semmi, de semmi külsérelmi nyom nem volt rajta és egyetlen vércsepp sem volt látható. Úgy gondolom, hogy a gerince tört el. Laci azt mondta, ő még látta, hogy rángatózott vagy kettőt és kihívott engem, de mikor én odamentem, már nem élt. Nem lélegzett csak feküdt a szép, nyitott szemeivel. Szép szeme volt.

Vettem 1 kesztyűt, betettem 1 dobozba, még meleg volt.

Laci többet felé sem nézett, ő csak a dobozt hozta ki.

Felhívtam Petit, hogy hozzon 1 ásót, ha jön dolgozni. Így is volt és ő segített eltemetni. Megásta a pici sírt, közösen beletettük. Ekkor már hideg és teljesen merev volt és a szeme is másképp állt. Betakartam 1 ronggyal, mert a lelkem ezt kívánta.

Nyugodj békében, cicám. Úgy vélem, emberi kéz sosem érintett életedben, mert vad voltál.

Csak holtodban.

És az én voltam.

Vegyeske

Az iskola udvarában van 1 gondnoki lakás. Lakik ott 1 német juhász alig pár négyzetméterre bezárva. Sajnálom szegényt, nem foglalkoznak vele.

Valamelyik nap jött haza autóval a gazdi, a kutyus rögtön izgatott lett, fel-alá mászkált a kis kennelje kerítése mellett, de a gazdi ügyet sem vetett rá. Bement a lakásba és kész. Nem tudom, hallotta-e, amit én. A kutya nyüszítve sírt, sokáig várta, hogy hátha kijön imádott gazdija, odamegy hozzá és talán kap 1 kis simit vagy csak 1 jó szót. De nem kapott...

Valamelyik reggel, pontosan hajnali 1/4 6-kor, ahogy sétáltunk Bonikámmal az iskola mellett, az egyik teremből vidám dudorászás hallatszott. Rögtön jobb kedvre derültem és elgondolkodtam. Milyen nagy dolog az, hogy hajnalban valaki énekelve takarít, hallhatóan vidáman végzi a munkáját. Pedig ő "csak" 1 takarítónő és ezzel 1 pillanatig sem akarom lebecsülni a munkáját.

Bizony, az utóbbi időben én is eljutottam oda, hogy azt mondom, köszönöm a sorsnak, hogy van hova bemennem dolgozni és, hogy a munkámért kapok annyi pénzt, amiből meg tudok élni. Köszönöm. Mindavval együtt köszönöm, hogy rettenetesen utálom a munkámat és a munkatársak többségét is.

Múlt vasárnap, hogy is mondjam, összezördültünk Katával. Majd leírom. Talán. Nem tudom. Nem vagyok benne biztos, hogy leírom.

Na, ezt most jól megaszontam :-)))