Nem is tudom, milyen címet adjak ennek a kis írásnak. Majd kitalálom.
Találkoztam 1 ismerős nővel tegnap a reggeli kutyaséta alkalmával. Odajött hozzánk, megsimizte Bonikámat. Említettem neki, hogy már máskor is találkoztunk és akkor is odáig volt Bonikámért, de nem emlékezett rá. 2x is elmondtam, hogy Bonika 15 éves lesz májusban, de nem reagált rá. (Egyébként a reggeli buszon szoktunk együtt utazni, onnan az ismeretség.)
Kifejtette, hogy ő milyen nagy állatimádó, van 1 kutyája és 2 cicája. Hogy náluk az állatok az elsők, családtagok. A kutya a szomszédé volt, de meghalt a gazdi, így befogadták. No, ez azért szép, de ennyi.
Ezután mesélt. Elmondta, hogy volt 1 öreg kutyájuk, de "leadták". "Leadták", mert öreg volt és már odapisilt a teraszra. Érted??? Mert én nem. Ő imádja az állatokat, akik náluk családtagok, de "leadja" a családtagját. Hát, komolyan mondom, csak az intelligenciám tartott vissza, hogy ne szóljak be neki durván. Ezért csak finoman szóltam. Hogy az ember a családtagját nem "adja le". És, ha muszáj elaltatni, akkor - pláne 1 kertes házban - el kell temetni. Mert családtag. Ők nem temették el, mert hideg volt, nem ásták fel a fagyos földet.
Nem igazán tudok napirendre térni az ilyen fölött, nem.
És, ha a szülője idős lesz és ellátásra szorul, azt vajon hova fogja "leadni"?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése