Vegyeske

Az iskola udvarában van 1 gondnoki lakás. Lakik ott 1 német juhász alig pár négyzetméterre bezárva. Sajnálom szegényt, nem foglalkoznak vele.

Valamelyik nap jött haza autóval a gazdi, a kutyus rögtön izgatott lett, fel-alá mászkált a kis kennelje kerítése mellett, de a gazdi ügyet sem vetett rá. Bement a lakásba és kész. Nem tudom, hallotta-e, amit én. A kutya nyüszítve sírt, sokáig várta, hogy hátha kijön imádott gazdija, odamegy hozzá és talán kap 1 kis simit vagy csak 1 jó szót. De nem kapott...

Valamelyik reggel, pontosan hajnali 1/4 6-kor, ahogy sétáltunk Bonikámmal az iskola mellett, az egyik teremből vidám dudorászás hallatszott. Rögtön jobb kedvre derültem és elgondolkodtam. Milyen nagy dolog az, hogy hajnalban valaki énekelve takarít, hallhatóan vidáman végzi a munkáját. Pedig ő "csak" 1 takarítónő és ezzel 1 pillanatig sem akarom lebecsülni a munkáját.

Bizony, az utóbbi időben én is eljutottam oda, hogy azt mondom, köszönöm a sorsnak, hogy van hova bemennem dolgozni és, hogy a munkámért kapok annyi pénzt, amiből meg tudok élni. Köszönöm. Mindavval együtt köszönöm, hogy rettenetesen utálom a munkámat és a munkatársak többségét is.

Múlt vasárnap, hogy is mondjam, összezördültünk Katával. Majd leírom. Talán. Nem tudom. Nem vagyok benne biztos, hogy leírom.

Na, ezt most jól megaszontam :-)))