Apuval

Itt volt nálam apa 8 napot. Komolyan mondom, várakozáson felül jól telt. Nem azt mondom, hogy nem húzott fel alkalmanként, de mivel dolgoztam, nem voltunk egész nap összezárva, kevesebb volt az idő, a lehetőség a súrlódásra.

Levitte Bonikát reggel és délután, bevásárolt és főzött. Nagyon sokat jelentett nekem az, hogy Bonikát levitte. Holnaptól újból hajnali 4 óra 10 perckor kell kelnem, még belegondolni is borzasztó. Mondtam apunak, hogy máskor is eljöhet, bár lehet, hogy nem jókor szóltam, mert jön a tél és apu marhára szereti a meleget, sokat kell rá fűtenem. Valamint a vizet is elég pazarlóan használja, úgy vettem észre. Na, mindegy, majd meglátjuk.

Volt 1 dolog, amivel elégé felhúzott, megpróbálom leírni érthetően párbeszéd formájában.

Apa: Arra gondoltam, hogy bemegyek 1 otthonba, eladjátok a lakást, Laci vesz 1 kis lakást a kettőtök nevére, a maradék pénzt meg elosztjátok.

Én: Micsoda? Hát, én ebbe úgysem megyek bele. Ha te lemondasz a lakásról, akkor annak a fele az enyém.

Apa: Elnéznéd, hogy az öcséd csőlakó legyen?

Én: Nem erről van szó. Nekem ebből mi a hasznom? Ha fel akarok költözni Pestre, kéredzkedjek be az öcsémhez? Vagy kérjek tőle albérleti díjat a fél lakásomért?

Apa: Elnéznéd, hogy az öcséd csőlakó legyen?

Én: Apa, ez nem így működik. Egyébként sem tudna Laci fenntartani 1 lakást.

Apa: Én fizetném neki a közös költséget.

Én: És én?

Apa: Mit te? Eladjátok a lakást, Laci vesz 1 kis lakást a kettőtök nevére, a maradék pénzt meg elosztjátok.

Én: Én ebbe nem megyek bele. Ne én hozzam rendbe az öcsém elcseszett életét, meg különben is, az öcsém ezt nem is várná el tőlem, már beszéltünk ilyesmiről. Meg ne felejtsd el, hogy nekem van 2 gyerekem.

Apa: És az mit számít?

Én: Majd azt, amit én utánam fognak örökölni.

Nagyjából ennyi. A lényeg, hogy szinte kisemmizne az ő elgondolása szerint és csak az öcsémet támogatná. Nem értem. Hiszen Lacit talán kevésbé szereti, mint engem. Inkább talán sajnálja.

Értem én azt, amit ő mond, mert úgyis az 50 % az enyém maradna, de csak papíron. Igazából a maradék pénz fele, amit hasznosítani tudnék. Na, azt már nem!

A kölcsönömet ki kell fizetnem és, ha kifizettem és nyugdíjas leszek, akkor fel akarok költözni Pestre. Ez van a bakancslistám első helyén!

Sajnos, nem vagyok én Teréz anya.

Árpi, Drágám

Hát, elmentél. Elmentél búcsú nélkül, elmentél úgy, hogy 40 éve nem érinthettük meg egymást és most már nem is fogjuk. Pedig megígérted. Megígértük egymásnak, hogy 1x még ebben a rohadt életben találkozni fogunk.

Milyen jókat dumáltunk az msn-en, ugye? Órákig. Már majdnem elaludtam a gép mellett, már volt, hogy szinte ráborultam a klaviatúrára, emlékszel? Péntek este volt, olyankor már eléggé fáradt vagyok, ezért volt ez. Nálam éjjel 11 volt, Nálad még csak délután 3.

Imádtam a humorodat, mindig képes voltál megnevettetni. De ez most rossz vicc volt. Rossz és visszafordíthatatlan.

Iszonyatos űrt hagytál Magad után, pedig én csak nagyon messziről, több ezer kilométerről tartottam Veled a kapcsolatot, de borzasztó fájdalmat okoztál, Árpi.

Tudod, az utóbbi napokban, mikor már nagyon beteg voltál, a kislányoddal leveleztünk és egyetértettünk abban, hogy Neked még dolgod van ezen a Földön. Először is nagyapának kellett volna lenned. Aztán velem is találkoznod kellett volna. De Te fittyet hánytál mindezekre.

Milyen jó lenne, ha most felébrednél és azt mondanád: - Bocs, csak marha fáradt voltam, aludtam 1 marha nagyot.

A "marha" a szavad-járása volt. És Fannikának is. Észrevetted?

Drága Árpi, itt hagytál minket. Hogy tehetted ezt? Ki hibázott? Volt-e hiba a gépezetben? Miért nem kaptad meg hamarabb azt a nyamvadt májat?

Vajon magadnál voltál-e még? Tudtál-e beszélgetni a kislányoddal? Fannika elolvasta-e a születésnapodra küldött levelemet? És, ha igen, képes voltál-e felfogni? És mondtál-e valamit...?

Mindezt már csak Fannikától kérdezhetem meg, Drága Árpim, Drága örök Barátom, Te Drága.

Valahonnan szereztem 1 tantuszt. Megmutattam 1x, még régebben a webkamerán keresztül, emlékszel? Emlékszel, mit mondtam akkor? Azt mondtam, hogy ez Rád vár, Drága Árpi. Neked akarom adni, ha majd találkozunk. Azóta is, évek óta itt fekszik az íróasztalon az a tantusz és most már itt is marad. Ez másnak már nem érték, csak kettőnknek az. Ezután csak én vigyázok rá.

Drága, Örök Barátom, Árpi!

(Én ugyan nem vagyok vallásos és azt hiszem, Te sem, de ez 1 szép vers Neked.)

Legyen puha a föld, mikor terhétől fáradtan lepihensz

és legyen könnyű, amikor majd kint fekszel alatta.

Olyan könnyen terüljön el fölötted,

hogy lelked kiröppenhessen felfelé

és elérje útja végén az Istent!

A mi beteljesületlen tinédzserkori nagy szerelmünk már örökre így marad.
Drága Barátom, nyugodj békében, odafönt találkozunk.

Álom

Annyi mindent tudnék írni, azért történnek dolgok velem is, illetve körülöttem. Ehelyett írom a sok unalmas hülyeséget, amit még magam sem olvasnék el:-)))

Istvánnal álmodtam.

Egy csoport - talán csak nők - elment hozzá - talán a lakására -. Én is köztük voltam. Ott ücsörögtünk, ő nem volt sehol, de azért én nagyon zavarban voltam, azt sem tudtam, merre nézzek. Egy idősebb hölgyet láttam, valami házvezetőnő féle lehetett.

Egyszer csak odajött az idős hölgy hozzám és a mellettem ülő nőhöz. Valami volt a kezében. Egy kisbaba. Fehérbe bugyolálva. Nyújtotta felénk a kis csomagot, de én nem vettem el, nem akartam. Nagyon meglepődtem és valakitől megkérdeztem, hogy István gyereke-e ez a kisbaba. A válasz: igen!

Borzasztó érzés öntött el belülről.

Aztán megjelent István is. Nem is tudom, hogy beszéltünk-e, de éreztem a közelségét.

Indulnunk kellett. A többiek elmentek valami járművel, biztos kocsival, de ketten ott maradtunk, mert nem fértünk sehova. István felajánlotta, hogy elvisz minket. Beültünk 1 autóba, valami Cabrio lehetett. Nagyon gyorsan mentünk, leelőztünk minden autót.

Többre nem emlékszem, de ez is jó zavaros.

Vajon miért álmodtam vele...? Nem tudom. Nem is emlékszem, hogy gondoltam volna rá. Ja, ez hülyeség, hiszen elég sokat gondolok rá.

Alapból.

Ennyi-.

L'csó fesztivál:-)))

Lackó felajánlotta, hogy menjek ki velük a Lecsófesztiválra. Először nem mondtam sem igent, sem nemet. Nagy kedvem nem volt, szar hangulatban voltam/vagyok a pénteken bent melóban történtek miatt, de felhívtam Vivikét és ő azt mondta, hogy igenis, menjek. Úgysem megyek soha sehova. Oké, semmi perc alatt rábeszélt.

Végig a gyerekekkel voltam, sőt, még Tamás kisfiára, Gergőre is én vigyáztam. Kijöttünk egymással:-))) Ugrálóvárban voltak 2x, meg körhintáztak. Az egyik ugrálóvárazást én fizettem a 3 gyereknek. De mindösszesen ennyit költöttem. Nem vettem semmit, pedig megkóstoltam volna valami jó kis kaját, de nem úgy alakult.

Lackó vért is adott. Kata dolgozott a kutyákkal, sokan voltak rájuk kíváncsiak, hogy milyen "vakon" menni 1 vakvezető kutyával.

Ott volt Veres Pál, a Földes igazgatója. Rendkívül ismerős volt, de először nem tudtam hova tenni. Aztán köszöntünk egymásnak és elmeséltem, hogy még, mikor a Vízműben voltam titkárnő az igazgató mellett, telefonálnom kellett neki és úgy kértem, hogy "doktor" Veres Pál urat keresem. Mire visszaválaszolt, hogy nem, nem, az nem ő, doktor Veres Pál a szexológus (néhai). Persze, nem emlékezett rá, de bennem ez nagyon megmaradt:-)))

Összességében nagyon jól éreztem magam, szerintem jó volt a hangulat, a gyerekekkel sem volt semmi probléma.

Plusz munka

Ma rendkívül nehéz napom volt, sokat dolgoztam a zárás miatt és egyébként is mostanában sokkal több a munkám, mint mondjuk 1 évvel korábban.

Épp meghozták az ebédemet - 1 szelet friss rántott hús és savanyúság -, amikor bejött Zoli. Azt mondta:

- Nem is tudom, hogy ebéd előtt mondjam-e?

- Mondjad - válaszoltam.

- Újabb (érted?, így mondta "újabb") plusz munkát kapsz.

Csak néztem, el sem tudtam képzelni, hogy miről van szó.

Folytatta:

- Szerdától neked (mármint nekem) kell helyettesíteni M. Lacit, úgy néz ki, hogy egész hónapban és ez azt jelenti, hogy reggel 7-től délután 3-ig bent kell lenned. - mondta.

- És akkor hol van a rugalmas munkarend, ha kötelező 1 adott és konkrét munkaidő betartása? - kérdeztem.

Na, nem is tudom már olyan részletesen előadni, ahogy történt, de jól felhúzott, persze nem ő tehet róla, hanem A. péter. Megvan az óhaja a rohadéknak. Már így is kifogásolta, hogy miért 6-tól 2-ig dolgozom, mert máshol is 7-től dolgoznak 3-ig a raktárban. Merthogy a délutános műszak is tudjon kivenni cuccot a raktárból, ami kell nekik. Akkor este 10-ig kéne a raktárnak nyitva lenni, hiszen addig tart a délutános műszak. Egyébként délután is be tudnak menni az irodá(m)ba, ha éppen szükséges. És Juditka is 6-tól járt 2-ig, sőt, neki még a 20 perc szaros ebédidőt sem kellett ledolgozni. Különben meg én asszisztens vagyok és ellátok raktárosi feladatokat is. Istenem, mennyire uuutálom és gyűlölöm. Én nem erre születtem. A főnököm azt mondta, neki mindegy hogy járok, csak a munka legyen elvégezve. Így maradtam annál, hogy 6-tól jártam 2-ig. Eddig.

Szóval, olyan ideges lettem, hogy a befóliázott rántott húst behajítottam a festékraktárba a polcok alá. Enni sem tudtam ezek után.

Nem a munkával van bajom, mert minimális lesz a plusz munka - bár akkor is plusz munka -, hanem a munkarenddel. Nem mondhatom ezeknek a rohadékoknak, hogy én egyedül vagyok és van egy 15 éves vesebeteg kutyám. Ez az égadta világon senkit nem érdekel.

Elmondtam még bent néhány kollégának, úgy tűnt megértenek. Irénkének és Julcsinak is elmondtam, ők is sajnáltak, mert - pláne Irénke - tudják mi az, hogy szeretünk 1 kutyát.

Vivikét is felhívtam, elmondtam neki. Megértett, hiszen ő dolgozott itt, valamelyest ismeri a helyzetet. Kezdem elhinni Andreának, amiket mesél péterről. péter gonosz és lelketlen. Ahogy Andrea mondja, vele is így viselkedik.

Nagyon nehéz most a lelkemnek. Ebből az egészből az jön le, hogy velem bármit meg lehet tenni. Ahogy Zoli is mondta, hogy "újabb" plusz munkát kapok. Érted? ÚJABB! Ez nem az első és nem a második. És mit tudok tenni? Semmit. Nyelek 1 nagyot, ahogy Vivike mondta.

Nem tudom leírni azt a fájdalmat, amit ez a rohadék okoz. Undorító, legszívesebben még a köszönését sem fogadnám ezek után, de ÉN nem vagyok bunkó. Minden esetre, megpróbálom elkerülni.

Ma - már a történtek után - jöttem ki a mosdóból, ez a dög meg ott fénymásolt a folyosón. Bementem a konyhába, mert nem akartam még elmenni sem mellette, rosszul voltam még a látványától is. Ott volt a konyhában 1 Pizzateraszos étlap, úgy csináltam, mintha azt nézegetném. Hát, nem utánam jött a rohadék. Biztos kíváncsi volt a rohadék, hogy mit csinálok. Erre kimentem a konyhából. Tudom, hogy az érzés kölcsönös, ő úgy utál engem, mint én őt. Csak ő tud tenni ellenem, én meg nem tudok tenni ő ellene és megvédeni sem tudom magam a gonoszságaitól. Annyit tehetek, hogy magamban elátkozom...

Felhívtam M. Laci kollégát is. Burkoltam az értésére adtam, hogy ez miatta van. Veri őt az Isten nélkülem is, hiszen már csonkolták a lábfejét, de mivel nem hagyta abba az ivást, már nem tudom sajnálni. Ki tudja, hogy a mostani bajának mi lesz a folytatása? Ha újabb darab láb veszik el a kés alatt, akkor az egész rohadt munkaidőmet így kell letölteni.

Káromkodtam ma, mint a kocsis. Folyt belőlem az ocsmányság. Nem tudtam uralkodni magamon. Most csak azért nem teszem, mert írásban nem akarom látni mindenkinek a fel- és lemenőjét mocskolva.

Még zárásként idemásolom azt a levelet, amit kaptam Zolitól:

"Kedves ...,

személyes megbeszélésünkre hivatkozással tájékoztatlak, hogy 2014 augusztus 06-tól várhatóan egész hónapban az áruforgalmi kolléga betegsége miatt 07:00 és 15:00 óra közötti időpontban feltétlenül a munkahelyen kell tartózkodnod.

.

.

.

Amennyiben halaszthatatlan dolgod lenne helyettesítésed ... és ... fogjuk megoldani."

Magyarul ez azt jelenti, hogy szabira sem mehetek, sehova sem mehetek, csak dolgozhatok. És leltár is lesz augusztusban.

A ROHADÉK, ott dögöljön meg, ahol van.

(Bocsánat.)