Majdnem frászt kaptam

Ma a hajnali sétánknál majdnem frászt kaptam. Ahogy az iskola másik oldalára értünk, látom, hogy 1 nagy kutya megy egyedül pont abba az irányba, amerre mi mennénk. Gondoltam, elmegyünk 1 darabig, aztán visszafordulunk. Az a rész, amerre a kóbor eb ment, sötét, bokros és főleg teljesen kihalt reggelente, ezért döntöttem úgy, hogy visszafordulunk. Igen ám, de a másik irányból is jött 1 nagytestű kutyus, szintén egyedül. Sajnos, őt már jól ismerem. Legalább 4-5 napja itt kóborol a telepen. Valamelyik nap majdnem odajött Bonikához, de rászóltam és rögtön odébbállt. Sajnálom, nem találja a hazavezető utat. Megáll a kertes házak előtt, néz befelé, de nem tudok rajta segíteni.

Nos, ő meg abba az irányba ment, amerről mi jöttünk, illetve amerre visszafordultunk. Jól megelőzött minket. Mindaddig, míg veszélyt éreztem, Bonikát ölben tartottam. Mikor elment ez utóbbi kutyus is, akkor letettem, szimatolhatott tovább és még az az öröm is ért, hogy a kollégám, aki alkalmanként jön értem kocsival, ma korábban ott volt. Így, mikor őt megláttam, már biztonságban éreztem magunkat.

Nem 1 nagy történet, tudom, de félek a kóbor kutyáktól. És nem magamat féltem, hanem Bonikámat. Egyem a pici szívét, ő majdnem 79 évesnek számít emberi években mérve ♥ ♥ ♥

Szülinap

Vivikémnek ma van a szülinapja. 27 éves lett, illetve lesz majd éjfél előtt 10 perccel.

27 éve már bent töltöttük a szilvesztert is, beutalt a doki, tudtuk, hogy császár lesz. Igazából január 08-ra voltam kiírva, de hamarabb kopogtatott a gyermek.

Emlékszem, volt valami 4 részes olasz sorozat befejező része a tv-ben. (Egyébként az én tv-m volt bent a terhes patológián, mert akkoriban még minden másképp működött, mint most.) Elég szívhez szóló volt és sírtam is a végén. Aztán arra lettem figyelmes, hogy 10 perces fájásaim vannak. Mentem, megkerestem a nővért, az elküldött zuhanyozni, aztán rám kötöttek 1 fájásmérőt. Emlékszem, köhögtem egyet, amire a fájásmérő, extra nagyot kiugrott, nézték a nővérek is, de én nem szóltam semmit.

Aztán hívták az orvosomat és vittek a műtőbe. Éjfél előtt 10 perccel vették ki Vivit - úgy tudom. Már majdnem vasárnap volt, de mégsem. Szombaton született. És persze akkoriban még nem mondták meg előre, hogy fiú lesz-e vagy lány.

Műtét után elvittek az intenzív osztályra, nem tudom miért. Óránként mérték a vérnyomásom. Valamikor hozták Vivit, megmutatták. Jól be volt csomagolva, picinek láttam.

Másnap vagy azután, már fel kellett kelnem, elmentem a mosdóig, persze nővéri segítséggel. Nagyon szédelegtem, nem volt könnyű.

Bejött a család, meglátogattak, de csak rövid időre engedték be őket. Anyu később bevallotta, hogy kint sírt a folyosón, mert olyan szarul néztem ki.

De aztán csak levittek a gyermekágyi részre, Vivi nem volt velem, akkoriban még nem volt divat, hogy a babák a frissen szült mamákkal legyenek. Nem is lett volna jó, mert császárosoknak azért nehezebb és emelni sem szabad, még azt a pár kiló gyereket sem.

Emlékszem, valami probléma volt a kis szemével, mert csipásodott neki, talán kezelték is valamivel. Később, mikor már itthon voltunk, el kellett vinni őt a gyermekszemészetre vagy hova, átmosták a könnycsatornáit, szóval, biztos, hogy volt valami gond.

Ami még érdekes, sokat gondolkodtam rajta, hogy vajon miért nem tudtam megpuszilni, megpuszilgatni. Nem tudom, mi volt az oka. Idővel ez persze elmúlt. Vivi olyan gyönyörű kisbaba volt, hogy mindenki rácsodálkozott a babakocsiban. És most is szép.

Isten éltessen Drágám erőben, egészségben, szerencsében és boldogságban. Ezt kívánom!

2015.01.01.

Nem tudok évösszegzést írni, nem is csináltam soha és valószínűleg nem is fogok.

Vivike munkahelyet váltott, nem jól döntött és most rosszul érzi magát, amitől én is boldogtalan vagyok.

Lackó - Vivitől tudom - nincs jól megint, amitől én is szenvedek, hiszen rettenetesen aggódom érte. Aggódom, mert úgy látom, hogy Katával sincsenek túl jól. Persze ő - Lackó - nekem nem mond semmit. Vivike mesélte, hogy igen nagy balhé volt náluk (dec.) 27-én. Nem tudok írni róla, mert nem voltam ott. Sajnálom Lackót. Lehet, hogy ő is hibás, de, hogy Kata meglehetősen trehány, az is biztos. A gyerekekre ráhagy mindent, Lackó hiába próbál kicsit szigorúbb lenni. Utálom, ahogy Kata öltözteti a gyerekeket. Mert neki melege van, ezért a gyerekek állandóan takonykórban szenvednek. Most (dec. 28-án) is 1 ujjatlan nyári ruhában volt Emese, alatta 1 semmi pamutpóló. Csodálkoznak, hogy betegek. És még sorolhatnám... Mikor Kata este 1/4 8-kor még a kutyákkal meg a gyerekekkel az anyjánál van, akkor kíváncsi lennék, hogy otthon vajon mit csinál még. És Lackóra panaszkodik, hogy sokat nyomkodja a telefonját? Hát, ő sem a szorgalom mintaképe. Nagyon nem értek vele egyet igen sok mindenben, de már nem szólok semmit, mert úgy is azonnal megcáfolja, amit mondok, hogy az úgysem úgy van. Csináljon, amit akar, csak a fiamat ne tegye tönkre!

Köszönöm, én megvagyok a magam csendességében. Tudod mi volt az első gondolatom éjfél után? Az, hogy remélem ez az utolsó teljes év, amit végig kell dolgoznom. 2016-ban már nem akarok csak kb. 1 félévet dolgozni és utána eljönni nyugdíjba. Bízom benne, hogy sikerül és anyagilag megtehetem, hogy nyugdíjba vonuljak. Talán még tudom kicsit élvezni majd a nyugdíjas életet. Arról letettem, hoyg utazgassak, mert nem lesz rá pénzem, de talán a jelenlegi lakásomat sikerül majd 1 kis pesti lakásra cserélni, kevés anyagi ráfordítással. Ezt olyan kb. 2020-ra tervezem, akkor telik le a kicseszett hitelem. No, ezt még meg is kell élni.

Nézem a szafarit, amit már korábban említettem. Belenézek minden nap, ha nem is ülök 3 órát a monitor előtt, mert nem tehetem. Tegnap borzasztó dolog történt. Karula, Djuma királynője alig pár hete - kb. 2-3 hete - lefialt, mert látszott rajta, mondták a hozzáértők. Tegnap 1 rövid időre meglátták a kölyköt. Ez a reggeli szafarin volt, amit én sosem nézek. Marc, a driver azt mondta, hogy még ilyen pici leopárdkölyköt sosem látott. Aztán megjelent 2 hiéna és megölte a kölyköt. :'( Nagyon megviselt. Engem is és a többieket is a csoportban. Mindenki gyászol és keresi a magyarázatot. Ott volt állítólag 3 autó és nem tettek semmit. Sosem tesznek. A szafarik nem arról szólnak, hogy beleavatkoznak a természetbe, a vadvilág életébe. Azt olvastam, hogy a 3 autó megzavarhatta Karulát és így nem figyelt a vészjelzésekre vagy nem is hallotta azokat. Itt rögtön felmerül a szafariautók felelőssége. És azt is olvastam, hogy az egyik autóban 1 kisgyerek nagyon sírt, lehetett hallani. Engem lesújt az, ami történt, annyira szeretem Karulát. Ma is látták őt a reggeli szafarin. Visszament oda, ahol elveszítette a kicsit és hívta. Istenem, ez annyira szomorú, most is könnyes a szemem. Vajon 1 vadállat hogyan éli meg a gyászt? Mit érez? Érez-e egyáltalán valamit? Biztosan érez, hiszen akkor nem hívná az elveszített kicsijét.

Most abban reménykednek, hogy hamarosan újra párosodik és az idén lesz kölyke. Karula 2006. óta minden páros évben 2 kölyköt ellett, eddig 8 kölyköt nevelt fel sikeresen, már nagymama.

Karula - nem tudom milyen nyelven - annyit jelent Peaceful, vagyis Békés, Nyugodt. Hát, ő ilyen. Djuma királynője.

Karula kicsijéről 1 emlékkép, nyugodjon békében a kis ártatlan. Annyira sajnálom.