Igen, ma 3 hete, hogy Bonikám itt hagyott. Mit itt hagyott? Én küldtem a halálba. De könyörgöm, nem volt már más választás, nem! Szenvedett volna. Talán, ha már nyugdíjas lennék, akkor lett volna több időm foglalkozni vele, de munka mellett képtelen lettem voltam rá.
Már alig sírok, bár bent melóban azért ma is sírdogáltam kicsit. Péternek meséltem reggel Bonikáról, akkor elcsuklott a hangom és aztán magamban is könnyeztem bent az irodában.
Minden alkalommal, mikor nyitom az ajtót, ott látom a kis fejét, ahogy vár...
Bemegyek a nagyszobába és nézem a fotel sarkát, hogy nem pisilt-e oda, bár nem volt jellemző. Nem mondom, hogy nem fordult elő, de az utolsó napig kitartott. Akkor volt ott pisi, de nem is emlékszem, hogy mikor volt előtte.
Reggelente, miután kihúztam a függönyt a nagyszobában, megyek a konyhába és a következő mozdulat az lenne, hogy friss vizet adok neki. Szerette a friss vizet, főleg ilyenkor nyáron.
A kis urnájának köszönök legalább 3x naponta. És pakolgatom is, hogy ne legyen a tűző napnak kitéve.
A facebook-on olyan képeket pakoltam fel ma, amelyeket akkor fotóztam, mikor még együtt sétáltunk.
Bocsáss meg Drágám, sokat gondolok Rád, nagyon sokat. És tudod, hogy életem végéig szeretni foglak♥♥♥
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése