2017. július 17., hétfő

Nem mindennapi...

... dolog történt, ami bizony meglehetősen felkavart.
Reggel 9-kor csöngött a kaputelefon, a postás volt, levelet hozott. Még jó, hogy fel voltam öltözve. A bankomtól jött levél, méghozzá tértivevénnyel. Mi az eget akarhatnak, gondoltam, hiszen rendben vagyok velük, mint más fizetési kötelezettségemmel is. Áh, gondoltam, biztos a hitelegyeztető, bár átvillant az agyamon, hogy azt nem ilyenkor szokták küldeni.
Izgatottan téptem fel a borítékot, amelyben azt közölték, hogy valahol Barcelonaban megpróbáltak leemelni a számlámról pár forint híján 90 ezer forintot!!! Ez még július 03-án történt. Aznap volt még 1 sikertelen kísérlet és 09-én 1 újabb sikertelen kísérlet. Én észre sem vettem semmit, mert szerencsére sikertelen volt mindegyik kísérlet, nem úgy, mint tavaly.
Tavaly szinte ugyanebben az időben szintén Barcelonaból sikeresen megcsapolták a bankszámlámat közel 50 ezer forinttal. Még a rendőrségre is kellett járnom az üggyel kapcsolatban és hónapok teltek el, míg visszakaptam a pénzemet.
Nagyon tanácstalan vagyok és elkeseredett, nem tudom mit tegyek. Legszívesebben megszüntetném az egész bankszámlámat.
Szerdán bemegyek a bankba és megbeszélem az ügyintézőmmel. A hitelem miatt lehet, hogy nem megengedett a számla megszüntetése. Majd meglátom, de tényleg nem tudom, hogy mit tegyek.
Ötlet esetleg?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése