2017. szeptember 10., vasárnap

Csak nagy vonalakban...

... tudok írni az elmúlt időszakról, hiszen 2 és fél hete nem írtam, jegyzetem kevés van és nem emlékszem sok mindenre. De, mint tudjuk, nagy dolgok velem ritkán történnek.
Még augusztus 24-nél járok, hát, megpróbálom megerőltetni az agyamat:-))) Szóval, 24-én a számítógépemen kellett valami programot megújítani, de azt én nem tudtam magam megoldani, szerelőt kellett hívni hozzá, ami 4 ezer forintomba került borravalóval együtt.
Másnap, pénteken elmentem és leadtam a Tescoban az önéletrajzomat, mert valószínűleg elmegyek dolgozni. Vivi intézte, ámbár még azt sem árulta el, hogy az anyja vagyok, csak annyit, hogy mondott, hogy 1 ismerőse... Nem esett jól.
Hogy utána mi volt szombaton meg vasárnap, őszintén szólva lövésem sincs.
Hétfőn viszont vásárolni voltam, az biztos. És még volt 1 apróság hétfőn. Becsöngetett hozzám 1 pasi, hogy írjam alá az Ifjúsági ház bezárása elleni lapot. Mondtam, hogy már megtettem. De elkezdett beszélgetni, kiderült, hogy ő ismer engem még kutyás koromból, tetszettem neki. Na, ő nekem nem. Elköszöntünk.
Másnap, kedden, itt voltak a gyerekek, mert Lackónak értekezlet volt már az iskolában, Gábor még nem járt oviba, Emesének viszont eleve ugye, még nem kezdődött meg a tanítás. Csirkepörkölt volt ebédre és akkorra Lackó is megérkezett. A tegnapi pasi felcsöngetett a kaputelefonon, hogy ő szeretné elkérni az én e-mail címemet. Hát..., jó - mondtam - írja. Igen, de nincs nála semmi, hogy felírhassa - mondta. Jó - mondtam - jöjjön fel. Felírtam neki, de nem engedtem be, viszont azt láthatta, ahogy Lackó ott ült a konyhában. Aztán írt is a pasi, Gábornak hívják, fiatalabb, mint én, de olyan 70-nek látszik. Nem az én esetem. Ő tüntetni jár, én szafarit nézek. Saját bevallása szerint nagy rendetlenség van nála, 3 évébe telt, míg a szülei halála után bement a városba. Ja, és bottal jár. Egy fokossal.
Szerda kiesett........:-)
Csütörtökön volt 1 cicás talim. Alkalmanként érdekes életképek bontakoznak ki előttem. Ennek a csajnak 3 gyereke van, azonban egyedül él. A legkisebb még bölcsis, de a gyerek apja elhagyta... Egyébként 1 csinos, magas, vékony csajszi. Biztos talál még pasit magának, hiszen még nem öreg. Mennyi lehet? 40 körüli, inkább előtte, mint utána, de közel nem látszik annyinak.
Pénteken is volt 1 másik talim, ahova vittem magammal Valikát. Na, az is érdekes tali volt, mert a csaj 100, azaz egyszáz forintot visszakért, holott ez a licitálás nem arról szól, hogy a licitáló qrva jól járjon, hanem, hogy adakozzon a cicák javára. A licit összege 1.100.- Ft volt, tehát nem 1 őrült nagy összeg és mindig jó dolgok kerülnek kalapács alá. Szóval, ilyen még nem volt a praxisomban, hogy 1 db 100-ast visszakért volna valaki. Leadtam még 1 borítékot a Batóházban és után elmentünk Valikával fagyizni egyet a Yummiba. Meghívtam:-) Jól érezte magát.
Szombaton szerintem nem voltam sehol, de vasárnap volt 3 cicás talim. Egy a Főtéren, 2 meg itt a szökőkútnál. A Főtéren majdnem elkerültük egymást a csajjal, mert más irányból jött, mint ahonnan vártam, de azért csak összejött a dolog. Ez a csaj mindig csak apróságokra licitál, de már vagy 3x találkoztam vele. Itt a szökőkútnál lévő talikat sikerült rögtön egymás után összehoznom. Az egyik csajnak titkolóznia kell a pasija előtt, hogy licitál. A másik 1 helyes fiatal pár, aranyosak, kedvelem őket.

Folyt. köv.:-)))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése