2018. május 11., péntek

Óh, annyi minden...

... történt mostanság, hogy már megint nem tudok rendesen visszaemlékezni. Tényleg egész sűrű napjaim voltak.
Május 01-jén Adával kimentünk a Népkertbe. Hát, megállapítottuk hogy nem 1 nagy vasziszdasz, sőt el is döntöttük, hogy többet nem megyünk. Egynek jó volt, de ennyi. Ettünk fagyit, meghallgattuk Bereczkit meg Varga Miklőst. Látni nem nagyon lehetett őket, mert ahhoz alacsony volt a színpad.

Még a múlt héten Heni elhozta a licites tárgyakat, mivel legutóbb mondtam neki, ha licit végére nincsenek itt a tárgyak, ne is hozza. Nem volt sok tárgy most. Elvitt néhány cuccot, amit felajánlásként kaptunk. Alutasakos kajákat, konzerveket, törölközőket és házilag készített cicaágyakat, amiből pereg a szivacs.

Ada vasárnap elutazott Sopronba az unokahúgával, aki az egyik beteg gyerekét vitte oda maszek kezelésekre, meg a kis szopós babáját, akit muszáj volt vinni. A betegnek van 1 ikertestvére, de ő jól van - bár Ada azt mondja az a gyerek sem teljesen 100-as -, itthon maradt az apjával. Nagyon nem jól sikerült ez az út, nagy feszültségek, viták voltak Ada és az unokahúga között, de holnap végre hazajönnek.

Anyák napján délelőtt fél 10-kor csöngettek. Egy pasi aszongya a kaputelefonba, hogy küldeményt hozott. Visszakérdeztem, hogy ilyenkor??? Erre mondta, hogy virág, mire beengedtem. Vivike küldött nekem virágot:-)
Lackóék hétfőn jöttek anyák napját köszönteni és ez alkalomból elmentünk fagyizni a Yummiba. Qrva sok pénzt hagytam ott, több, mint 6 ezer forintot 5 főre. Kiszámoltam, ha Kisgergelynél ennyit költünk, akkor minimum 5 gombóc fagyit ehettünk volna egyenként, a gyerekeket is beleszámolva. Szóval, azt hiszem jövőre ilyen nem lesz. Igazából gyerek napra szoktam meghívni őket 1 fagyira, de most másképp alakult. Végül is elszúrtam...:-( Gyereknapkor nem fogunk fagyizni.

A héten volt több cicás találkozóm. Az egyik durván 30 percet késett --- orvos... A másik 1 bűbáj most érettségiző fiatalember. Holnap is lesz talim, meg hétfőn is.

Molnár Marikával kimentünk a Müllerbe, még sosem járt ott, de tetszett neki, jól érezte magát. Bementünk az Eurofamilybe is, igazán érdemes volt, máskor is fogok menni. A Pepcoba csak benéztünk, aztán még átmentünk a Tescoba is. Jó kis túra volt.

Kedden sült csirkemellet készítettem narancsos kelbimbóval. Különleges volt és nagyon finom!

Drága barátnőm, Ági, tegnap volt 80 éves. Sírva köszöntöttem fel a telefonban, nagyon szeretem őt és ezt meg is mondtam neki. Az ajándéka csak később ékezik meg, az Országos Széchenyi Könyvtárból rendeltem neki szülinapi csomagot.

Egyik nap bent jártam a városban és bementem Margó nénihez. Persze, előtte felhívtam, hogy alkalmas lesz-e neki. Várt. Az ok az volt, hogy az idén nem jött el felköszönteni névnapom alkalmából, amit talán 1987. óta minden évben megtett és kíváncsi voltam, hogy miért. Januárban felhívott, felköszöntött, mondta, hogy eljön majd februárban vagy márciusban, ahogy szokott, de nem jött. Hívtam később telefonon, gondoltam, hátha eszébe jut, de nem volt semmi. Most, mikor mondtam neki, hogy vártam őt év elején a névnapom kapcsán, akkor szembesült vele, hogy nem volt. Egyszerűen elfelejtette. Nem akartam túllihegni, így gyorsan átléptünk a témán, de bizony - ahogy Margó néni is mondja saját magáról - nagyon megöregedett:-(

 Ma anyák napja volt Mesi sulijában. Igyekeztem szépen felöltözni, de rühelltem, hogy Kati nagyival egy légtérben kell lennem. Igyekeztem keresztül nézni rajta, szerintem valamennyire sikerült:-)))

Ma mostam:-)))))))), ami kicsit érdekes:-) Egyrészt azért, mert mikor legutóbb mostam - 2 hete -, iszonyatos mennyiségű szemét jött ki a gépből. A szám tátva maradt a látványtól, de negatív értelemben. Átfuttattam akkor több üres mosást is a gépen, amire valamelyest enyhült a dolog, de azért még jött a szemét. Másrészt pedig kicsit túlfogyasztottam vízből.
Annak viszont nagyon örülök, hogy annyi cuccom van, hogy mostanáig kitartott minden:-) Ruháim, fehérneműim még mindig vannak, de elfogyott a kispárnahuzat és a lepedő. Ezért volt muszáj már mosni.
Jött szemét a gépből:-((( Nem sok, de jött azért rendesen.

Megyek és eszem 1 profiterolt. nem kéne, de megteszem...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése