... szeretek blogot írni. Nem is értem magam, hogy miért írom? Nem sokan olvassák, visszajelzést csak egyet kaptam az elmúlt évek során. És, amit mindig mondok, hogy velem nem történnek nagy dolgok... Hát, most így kezdek a mai bejegyzésnek.
Holnap lesz 2 hete, hogy írtam. Ilyenkor már nem is tudok rendesen visszaemlékezni, hogy mi volt akkor, hiszen jegyzeteim nincsenek. De, azért lesz könnyű része is a blogomnak.
Hogy július 06-a után pénteken és szombaton mi volt, azt már részletezni nem tudom. Nyilván készültem a nyaralásomra, ami hétfőn, 09-én kezdődött. Azt biztosan tudom, hogy mindennel időben és úgy elkészültem, ahogy terveztem.
Hétfőn délelőtt vonatra ültem, első osztályra - hurrá - a hátizsákommal és a bőröndömmel. Laciék vártak már a Keletiben és irány a Balcsi. No, nem egészen, mert valahol a Badacsony háta mögött voltunk, Lesencetomajban, a Villa Fioréban. A hely bűbájos, csendes, nekem 1 nagy bajom volt, ami miatt talán soha többé nem megyek vissza, pedig Laci akar menni máskor is, meglehetősen koszos volt. De, lehet, hogy ez csak a mi szobánkra volt igaz, mert a többieknek nem volt ez irányú panasza. Még valamit arról, hogy kikkel mentünk: Laci fogorvosnő ismerősével, valamint annak a rettenetes lányával, a lány férjével és a kisbabájukkal. A csaj szerintem naponta 5 percnél többet nem foglalkozott a kislánnyal és mindenki hibás volt, csak ő nem. Állandóan lepattintotta a gyereket a férjének, miközben borzasztó csúnyán beszélt vele, nagyon sajnálom ezt a fiút. Ha a srác mondjuk fürdeni szeretett volna a kerti tóban, akkor a csaj már üvöltözött és vitte a gyereket az anyjához, ő meg lefeküdt aludni fényes nappal. Na, én a fogorvosnővel voltam 1 szobában, tulajdonképpen semmi probléma nem volt vele.
Ez a kerti biotó. Vegyszermentes. |
Csináltunk jó kis programokat. Kedden ragyogó napsütés volt, lementünk a balatonedericsi strandra, ami 1 gyönyörűen karbantartott, tiszta, nem zsúfolt strand. Nagyon jól éreztem ott magam. A strandról a Badacsonyt hátulról láttuk, valamint rálátásunk volt a Szigligeti várra:
Panoráma a balatonedericsi strandról |
Szerdán szar idő volt, majdnem egész nap esett az eső, de elmentünk Badacsonyba és megkerestük a Szegedy Róza Házat, ahol a Liliomfi című film azon jelenteit forgatták, amely Kányai uram fogadójában játszódtak.
A Liliomfi című filmben ez volt Kányai uram fogadója |
Sajnos, még csütörtökön sem jeleskedett az idő, némi esőszitálás közepette elmentünk az Afrika Múzeumba, amely szintén Balatonedericsen van. Kis állatkert is van, úgy összességében nem voltam elragadtatva az egésztől. Jó pár leopárdbőr volt, 1 oroszlánbőr is, valamint zebrabőrből készült dobok. Nem voltam képes ezeket lefotózni, nem. Nekem, aki azt mondom "Szerelmem Afrika ♥", nagyon rossz volt látni ezeknek a nemes állatoknak a gereznáját. Azért megsimítottam 1 leopárdbőrt, mert kíváncsi voltam a tapintására. Puha volt, puhább, mint gondoltam, mert inkább sprődebbre számítottam.
Festmény 1 leopárdról. Szerintem nőstény. |
Az állatkerti rész elég szegényes volt, sajnáltam az állatokat. Például volt 1 japán makákó, akik eredetileg csapatban élnek, ő meg egyedül búslakodott a ketrecben. Nagyon rossz volt látni, nem sokat fotóztam.
Érdekes volt ez a teve a különös szájtartásával:-) |
Pénteken kiköltöztünk a szobából, letelt a nyaralás, de még kimentünk a strandra, gyönyörű idő volt és ráértünk, mert Lacinak este 9-től volt fellépése Balatonszárszón. Harsányi Gábor írta a darabot, amivel Lacik felléptek, természetesen ő is szerepel, így fotózkodtam vele egyet, nagyon kedves, közvetlen volt.
Naplemente Balatonszárszón hattyúval. Hát, nem gyönyörű? De!:-))) |
Szombaton hajnali 1/4 3-kor kerültem ágyba Pesten. Délután a fél 3-as vonattal jöttem haza, itthon Lackó kijött elém, amiért igazán hálás voltam, qrva nehéz volt a cuccom.
Vasárnap pihikéztem itthon, élveztem az itthonlétet.
Hétfőn Ágival csináltunk közös programot. Volt ügyintézni valónk a városban, neki is nekem is. Hasznosan töltöttük az időnket.
Kedden citromos - hagymás - szőlős csirkecombokat sütöttem. Egynek elment, de nem lesz a kedvencem.
Szerdán Adával mentünk volna valahova, mert mindenáron menni akart, de szakadt az eső. Nem nagyon tetszett neki, hogy én nem voltam hajlandó ilyen szar időben elmenni, de sajnálom. Érted? Mert más az, amikor az ember van valahol máshol, nem otthon, hanem pl.: a Balatonon és akkor tényleg nem azért van ott, hogy a szobában üldögéljen. De itthon nem kerget senki sehova, elmehetünk bármikor. Könyörgöm, ne szakadó esőben kelljen kolbászolni a városban, ha 1x nem muszáj, nem?
Ma kis előadást tartottam a klubban az elevenszülő gyíkról. Dicsértek, sokan mondták, hogy jó volt, pedig marhára izgultam:-)
Érdekes. Van lelke.
VálaszTörlésKöszönöm♥
TörlésKérem, ne hagyja abba, írjon, s ne törődjön vele, ha senki sem olvasta, vagy olvassa. Írjon Istennek, s ápolja szeresse a lelkét. Nekem tetszik, ahogy ír, szépek a képek. Liliomfi örülne Önnek.
VálaszTörlésKöszönöm a kedves szavait, nagyon jól esik. Régi vágyam volt eljutni a Liliomfi forgatási helyszínére, imádom ezt a filmet, nálam az a kategória, amit bármikor meg tudok nézni:-)
TörlésAddig is olvasson! Wildert a darabjait, főleg a mi kis városunkat. Szeretni fogja. Caesar. Szent Lajos király hídja. Lélek. Ismételhetetlen, egyedi, csodálatos lélek. Minden nap, soha vissza nem térő csoda, áhítat, mise. Igazi megismételhetetlen csoda. Ön, olyan vendége, az Ismeretlen Nagyúrnak, aki tudja értékelni, amit kapott tőle.
VálaszTörlésKöszönöm, felírom magamnak ezeket a könyveket és utánanézek a boltban. Sok könyvem van itthon, igyekszem minden nap olvasni, de Thornton Wilder-től szerintem nincs könyvem...
Törlés