2018. november 12., hétfő

Családi összejövetel

Jól sikerült a tegnapi családi összejövetel. Laciék itt voltak értem fél 12-re. Hoztak kiselejtezett ágyneműket, plédet, törölközőket, amik majd mennek a cicáknak, ahol önkéntes vagyok. Laci, az én kérésemre hozott nekem kapszulákat a kvfőzőmhöz, gondoltam, hoz 5-öt, mert így beszéltük meg, az 3 ezer forint lett volna. Arról nem beszélve, hogy szülinapom volt, jött 1 hátsó gondolat, hátha nem kell kifizetni. de ki kellett. És nem 5 csomagot hozott, hanem 8-at, valamint kifejezetten kértem, hogy koffeinmentes nem kell és richtig van benne. 4.800.- F-ot fizettem a kapszulákért:-( Utána mentünk is Lackóékhoz. A korábbi látogatásunkhoz képest valamivel nagyobb volt a rend és, hát, tisztaságnak nem nevezném, de 1 halvány fokkal az is jobb volt.
Viviék is megjöttek elég normális időben. Sajnos, nagyon hízik ez a lány:-(
Volt előétel, mártogatós zöldségek, gyümölcsök és tortilla. Finom volt. A húsleves sertésből készült, isteni volt, sok husit ettem belőle. A második sült csirke volt, vele sült zöldségekkel és külön hagymás tört krumplival, savanyúsággal. Karcsi külön kapott sertés sültet, amit megkóstoltam, nekem ízlett. Kata sütött répatortát, apa hozott gluténmentes browniet, én meg pudingtortát vitetm jénaiban, elég mutatós volt. Alul 1 tejszínes puding, szinte fehér, rajta 1 étcsokis, azt beborítottam banánkarikákkal és leöntötte epres gyümölcskocsonyával. Vittem hozzá tejszínhabot és színes szórócukrot a díszítéshez. Minden finom volt.
Este Laciék hazahoztak és még felugrott megkóstolni a káposztasalátámat . Akartam neki adni, de nem kért, pedig tényleg ízlett neki.
Na, így telt a tegnap. Jó volt.
Ma postán voltam, aztán elmentem a háztartási boltba, ahol a naptárjaimat szokta megvenni. Összefutottam 1 volt általános iskolai fiú osztálytársammal, hát, szóhoz nem nagyon jutottam mellette. Szomorúsággal töltött el, hogy alig ismert meg:-(, pedig talán-talán tetszettünk egymásnak anno. Emlékszem, 1x úgy volt, hogy együtt megyünk 1 szilveszteri buliba, de basszus lemondta. Ekkor már középiskolások voltunk, de nem 1 suliba jártunk. Szóval, valamit változtatni kéne magamon, mert múlt héten az orvosi rendelőben is nehezen ismert meg 1 volt kutyás sétáltató társam, 1 hölgy. Hát, sokx belenézek a tükörbe és 1 kib@szott vénasszonyt látok, igen. Nem vagyok tőle boldog.

Na, még hova is mentem ma? Nyílt 1 füstölt árukat kínáló bódé a Bulgárföldön, vettem is 1 kis disznósajtot, nyam-nyam, majdnem mind megettem, nagyon fini. Már rég vágytam 1 kis jóféle disznósajtra, mert a boltokban már nincs. A pennys kifejezetten szar és már a sparos sem olyan jó, mint régebben. Hurkát is akartam venni, de nem volt, jövő szerdán lesz.

Utálom, hogy közelít a tél. Ősszel azzal kezdődik, hogy zuhanyozáskor be kell csuknom a fürdőszoba ajtaját. Aztán a fűtőventilátort is kell már használni reggel is és este is. Október vége felé bekapcsoltam a kisszobai konvektort. Később az ágymelegítőt is beüzemeltem, az megy most is. És sajnos, ma eljött az "ünnepélyes" pillanat, begyújtottam a fürdőben is. Már csak 18 fok volt reggel és bár a fűtőventilátorom sokat segít a helyzeten, de a kádban állva az ablak felől eléggé húz rám a hideg. Mellesleg a "csodás" műanyag ablakom is olyan kib@szott szar, hogy újra kéne rakatni, basszus.

Hát ez van.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése