2020. június 16., kedd

Nagy séta

Múlt csütörtökön bementünk a városba Ágival, ahogy azt már előre írtam az előző bejegyzésem végén. A dolog nem volt egyszerű, mert szakadt az eső. Így a tervezett délelőtti indulás csak tolódott, tolódott. Végül délután 2-kor indultunk, de addigra már legalább elállt az eső. Ezer felé voltunk, nem is akarom részletezni, mert reggelig itt ülnék a gép előtt. Este 1/4 6-ra értem haza, jól elfáradtam. Na, azért csak címszavakban: Ági megtudakolta, hogy a telefonjáról hova lett a feltöltött pénz. Utána táskát vettünk, virágosat Áginak. 82 éves múlt, de nagyon fiatalos, egyem a szívét. Cipőt is próbált, de abból nem lett semmi, vagyis nem vett. Rossmannban voltam neki vásárolni, mert őt nem engedték be. Aztán DM-ben ugyanígy. Végül postára mentem, feladtam az utolsó cicás levelet és Áginak csekkeket fizettem be, ő addig ült és pihent.
Pénteken nem voltam sehol, viszont befejeztem a takarítást, mert másnap - szombaton - jött apu és Laci.
Pénteken megrendeltem a kaját a Pizzateraszról úgy, hogy másnap 13 órai kiszállítással kértem, pont úgy, mint mikor Viviék is itt voltak.

Apu nagyon ramaty állapotban van😟
Majd innen folytatom a szombati programunkkal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése