Tabletták 2.

Másnap, pénteken valamikor délelőtt - fogalmam sincs, hogy mikor - eljött hozzám a kolléganőm és 1 kollégám. Juditka mesélte, hogy nagyon sokat csöngettek, kb. fél órát, de nem hagyták abba, mert hallották, hogy bentről a lakásból valami kis zaj szűrődik kifelé.

Nos, utóbb kiderült, hogy ez a doboz tabletta csak arra volt elegendő, hogy 2 napig aludjak tőle, tehát az erős és kitartó csöngetésre magamhoz tértem. Elmondom mire emlékszem. Felkeltem az ágyból, de a fejem annyira nem volt rendben, hogy rögtön el is estem. Emlékszem, hogy közben szóltam, hogy "Jövök!", nem tudom, hogy hallották-e. Mivel nem bírtam 2 lábon maradni, ezért négykézláb folytattam, de így is nehezen ment, a fejem vitt előre. Még négykézláb is orra estem. A szőnyeg lehorzsolta a képemről a bőrt. Nagy nehezen kimásztam az előszobába a bejárati ajtó közelébe. Ha az ajtót este beláncoltam volna, akkor biztos, hogy nem lettem volna képes kinyitni, de nem volt beláncolva. Így leültem az ajtó közelében, de nem teljesen előtte és elkezdtem nyújtózkodni a kulcs felé. Nagyon kellett nyújtózkodnom, mert nem értem el csak többszöri próbálkozás után. Valahogy kikulcsoltam, még arra emlékszem, hogy Juditka mondta a kollégának, hogy vigyázz, mert ahogy nyitották az ajtót, én ott feküdtem mögötte.

Itt most többre nem emlékszem, csak azt tudom leírni, amit elmondtak. Bevitt a mentő a kórházba. Semmire nem emlékszem.

Juditkáék itt maradtak a lakásban és megpróbálták V-t elérni telefonon, de ahhoz meg kellett szerezniük a telefonszámát. Bent melóban megvolt, mert dolgozott már nálunk nyári diákmunka keretében. Juditka beszélt V-vel. Azt mondta Juditka, hogy V. beleüvöltött a telefonba, hogy "Nem!", mikor elmondta neki, hogy mi történt. V. ekkor Mályiban volt, G-éknél. G. dolgozott, de a nevelőapja otthon volt és behozta V-t kocsival itthonra. Juditkáék megvárták, aztán V. bejött hozzám a kórházba. Lehet, hogy emlékszem rá, ahogy ott ült az ágyamnál. Valami rémlik.

Aztán szombaton reggel tértem magamhoz, de nem tudtam, hogy szombat van. Talán hárman voltunk 1 négyágyas szobában. Kitámolyogtam a folyosóra úgy, hogy közben a falat fogtam. A folyosón kérdeztem meg 1 férfit, hogy milyen nap van, ő mondta, hogy szombat, amire csodálkozva visszakérdeztem, hogy "Szooombaaat???".

Elmentem lezuhanyoztam, hiszen V. hozott cuccot, amit használhattam.

Később valami vizit volt és mondták, hogy átszállítanak a pszichiátriára.

Mentővel vittek, 1 szerencsétlen láb nélküli cigány fiúval voltunk ketten a mentőben. Mikor megérkeztünk, előbb a cigó "ment" be a főorvoshoz. Ő rögtön lemondott az öngyilkossági szándékáról, így kiengedték. Mikor engem megkérdeztek, azt válaszoltam, hogy "Nem tudom.". Erre a doki azt mondta, hogy akkor bent kell, hogy tartson.

Az egyik nővérke bevitt 1 nyolcágyas szobába és mondta, hogy még ez a legjobb szoba. Rendes volt tőle, mert valóban hallottam, hogy másik szobában volt, akit kikötöztek, meg üvöltöztek éjjel a betegek, meg egyáltalán a kinézetük... Látszik rajtuk, hogy nem komplettek.

Délután bejött a család meglátogatni. Az öcsém is eljött Pestről, apa tojt rám.Egész nap arra vártam, hogy bejön I. és meglátogat ő is. De nem tette. Ez majd 1 másik történet lesz, amit már csak akkor tudtam meg, mikor hazakerültem.

Szombaton behoztak 1 ózdi csajt, akivel összebarátkoztunk kicsit. Gyógyszerfüggő, pedig 1 tök értelmes nő. Ápolónő a szakmája és úgy került utcára, hogy 1 idősek otthonában lenyúlta a lakók gyógyszereit.

Telefonszámot cseréltünk, de egyikünk sem hívta a másikat. Nekem a mai napig megvan a száma az ő saját kézírásával. Mónikának hívják. Ahogy elmondta, nem túl jó körülmények között élnek az anyjával és a kisfiával. Nagyon szép kisfia van, tavaly ballagott nyolcadikból. Leginkább Mónikával töltöttem az időmet.

A tisztálkodási és vécézési körülményeket inkább nem részletezném, de másnap, vasárnap reggel muszáj volt vécére is mennem és nemcsak pisilni és lezuhanyoztam. Azt a taktikát választottam, hogy úgy tettem, mintha nem látnám azokat a "dolgokat", amik ott voltak és nem ott a helyük.

Délelőtt újra behívatott a főorvos, megint megkérdezte, hogy lemondok-e az öngyilkossági szándékomról. Mondtam, persze, hogy le, így dél körül hazahozott az öcsém.

Furcsa volt hazajönni.

Most is azt mondom ha akkor "sikerül", most már nem lenne semmi földi gondom.

De itt vagyok. Élnem kell.

Feldobódtam

Kicsit nehezen írok, mert már bevettem 1 altatót és eléggé fejbe vág. Alig tudok egyetlen szót hibátlanul leírni.

Hát, ez így nem fog menni.

Olyan érzésem van, mint aki már megivott nem tudom hány felest. Ajajj. Tudom, mikor éreztem így magam, utoljára. Mikor kiderült, hogy figyel engem I. felesége,V.

Most nem tudok többet írni, mert ezt is úgy írtam, hogy közben készülök ráborulni az asztalra.

Muszáj lefeküdnöm, jó éjt.

Szerelem

Jó régen nem írtam, pedig most még némi történések is voltak.

Melóban nagyon sokat dolgozom, de már van némi látszatja. Kezd az irodában olyan rend lenni, amit én szeretnék. 6 helyiséget kell rendbe tennem, most tartok a másodiknál.

Selejtezek, rámolok, nyakig koszos, poros leszek az ezer éves cuccoktól. Valamelyik nap is majdnem 10 órát voltam bent. Ez bizony alkalmanként kemény fizikai munkát is jelent. Létrára fel, létráról el, teli dobozok emelgetése,  ha meg tudom emelni, mert van, hogy csak tologatni vagyok képes, olyan nehéz egyik-másik.

Na, azon kicsit kiakadtam, mikor felfedeztem, hogy több ezer darab boríték van raktáron. Szerintem míg én el nem megyek nyugdíjba, kitart. Szeretnék és igyekszem optimálisan rendelni dolgokat, de az ellátásnak megfelelőnek kell lennie.

Itthon az a nagy újság, hogy V. és G. újra együtt vannak. Gondolkodtam rajta. Olyan kötődés van köztük, hogy bármi történhet, nem választja el őket. Szeretik egymást valahol mélyen, az biztos. Vagy alkalmazkodnak egymáshoz és akkor jobb lesz nekik, vagy továbbra is marják majd egymást, mint korábban.

Mesi 11 hónapos volt néhány napja. Mostanában többet mosolyog rám, de változatlanul nem találkozunk túl sokat.

Ágival futottam ma össze a boltban. Vásárlás után kicsit leültünk az egyik padra, csodálatos napsütés volt. Nem volt sok időm, mert sietnem kellett haza, hogy főzzek, pedig elüldögéltem volna 1 jót beszélgetve.

J.K-t közben szépen kitettem az életemből - levélben. Ahogy tavaly nem válaszolt az utolsó levelemre, most sem tette. Pedig írtam neki, hogy ha ír, akkor persze válaszolok, de azt is megírtam, hogy ne vesztegesse rám az idejét.

Nem szeretem, ha valaki unatkozik és kis újításképpen előkap engem valahonnan a fiók mélyéről. Nem vagyok én 1 ott felejtett fehérnemű.

Ma délután megnéztem az Egy gésa emlékiratai című filmet. Már régen szerettem volna megnézni. Többször is vetítették a tv-ben, de olyan időpontban, hogy egyszer sem tudtam megnézni. Először láttam belőle 1 kicsit, aztán 1 kicsit többet, de most végignéztem dvd-ről és mondhatom, nem csalódtam, nekem nagyon tetszett, annak ellenére, hogy - ahogy utána olvastam a neten - több minden nem igaz a filmben. Akiről szól, ő nyilatkozta ezt és írt 1 másik könyvet, ami az ő igaz története. A címe: A gésák gésája. Ebből nem készült film.

A tablettás történetet most nincs kedvem folytatni. De fogom. Megígérem.

A szív lassan hal meg. Egyenként hullatja el a reményeit, mint, ahogy a fa a leveleit. Aztán nem marad 1 sem. Nincs több remény.

Tabletták

Pontosan ma 1 éve, hogy bevettem a tablettákat. Keserű évforduló. Örüljek-e vagy sírjak, hogy itt maradtam? Ha olvastad a korábbi bejegyzéseimet, láthattad, hogy sok örömöm nincs az életemben.

Megígértem, hogy leírom a tavalyi történetet. Megpróbálom.

Ez akkor csütörtökre esett.

I-nal nagyon zaklatott, zavaros volt már a kapcsolatunk. 2010-ben egészen május elejéig mindössze 2 hétvégén volt közös programunk, de az is olyan volt, hogy csak elmentünk valahova, aztán hazajöttem. Utoljára 2009. október 10-én aludtam nála, ami a születésnapom volt, de természetesen elfeledkezett róla.

Tavaly május 05-én, szerdán nála voltam. Valahogy kiborult a bili, már nem emlékszem, hogy hogyan.

De tudom, hogy többször találtam nála 1 másik nőnek a ruháit, láttam, hogy tamponos celofánt hagyott a nappaliban, használta az egyik fogkefét, a tv poros hátuljába beleírta a keresztnevét.
Kissé felzaklatnak ezek a dolgok, ahogy visszaemlékszem rájuk. Én sosem tarthattam nála semmilyen ruhámat

Szóval, akkor szerdán elmondta, hogy igen, van valakije már 2007. óta, de szerinte én ezt már tudom. Csinos, magasabb, mint én és vékonyabb is, és neki 1 olyan nőre van szüksége, aki akkor megy, amikor ő szól.

Persze én is akkor mentem, amikor szólt, hiszen máskor nem is mehettem, de én dolgozom, ezért bizonyos időkorlátok között vagyok.
A kapcsolatunk 1997-ben kezdődött. Én egyszer sem kezdeményezhettem, hogy szeretnék vele találkozni, mindig csak akkor lehetett, ha ő akarta.
Nős volt egészen 2006-ig. A mi kapcsolatunkban volt 2 év szünet, 2003-tól 2005-ig, de nem miattam vált el, sőt, eltitkolta előttem. Úgy derült ki, hogy elvált, hogy kórházba került és, mikor bementem meglátogatni, akkor mondta el. Közben már 1 fél éve külön éltek, legalább 2-3 hónapja elváltak és a mi kapcsolatunk is több, mint 1 éve újra tartott és mégsem mondta meg, hogy elvált
Aztán 2007-ben összeszedte a másik nőt. Vagy nem tudom, mikor, de számomra ettől az évtől világos, hogy a nő része lett I. életének. I. 07. hó 07-én született és nem engedte, hogy 2007. 07.07-ét együtt töltsük. Vagyis a másik nővel töltötte. Na, az én gondjaim kb. itt kezdődtek.
Nagyon, nagyon sok mindent tudnék írni, de akkor 2 napig itt ülnék a gép előtt és az ujjacskáim elkopnának.
A lényeg, hogy egyre inkább nem a másik nő volt én mellettem, hanem én voltam a másik mellett. Alárendelt, huszadrangú szerepet kezdtem betölteni I. életében, amit sokáig elviseltem. Nem szóltam neki, de a lelkem romokban hevert. Vártam. Vártam, hogy "visszatér" hozzám, hogy rájön, hogy én vagyok számára az igazi és ezért mindent eltűrtem, elviseltem éveken át. Lefogytam, alig voltam 50 kg, borzasztó szarul néztem ki. Esett le rólam minden cucc, az arcom... hát, az 1 katasztrófa volt. Mélyen barázdált, borzasztó vén, nyúzott képem volt. Ezt mondták mások is. Olyan rosszul néztem ki, hogy bent melóban már aggódtak értem. De mindez I-nak nem számított, nem jelentett semmit.

Tehát, akkor szerdán, így mentem haza, ilyen lelkiállapotban. Csak ültem némán, még gondolkodni sem tudtam. Egyszerűen csak ültem és meredtem magam elé.
Másnap délután, ahogy hazajöttem melóból, felhívtam I-t. Fel is vette a telefont, ami nem volt rá jellemző, hogy az én telefonhívásaimat felvegye.

És az sms-eimet sem olvasta el. Ez általában így volt. Aztán szépen, lassan leszoktam arról, hogy felhívjam, hogy sms-t küldjek neki. Mert sokszor vissza sem hívott csak másnap vagy 2 nap múlva. Akkor mondta, hogy látta, hogy kerestem, de 1.000 a dolga, és 100 felé kell mennie. Hogy nincs ideje semmire. Hiába mondtam neki, hogy mindenkinek arra van ideje, amire akarja, hogy legyen. És egyre többet káromkodott, mikor velem beszélt. Nem szerettem, ha csúnyán beszélt.

Már nem emlékszem, miről beszéltünk csütörtökön délután, de nyilván nem 1 megnyugtató beszélgetés lehetett. Akkor délután eldöntöttem, hogy este beveszek 1 doboz nyugtatót. Egyedül voltam itthon. Sokat voltam egyedül akkoriban. Csak a kutya volt itthon.
Mindent elkészítettem másnapra, még 1 blúzt is vasaltam. Rendet akartam hagyni magam után.
Aztán éjjel 1/2 11 előtt küldtem I-nak 1 sms-t, hogy 20 tablettát bevettem, már érzem a hatását.

Tudod mikor olvasta el? Soha. Ez később kiderült, majd elmondom.

Aztán bevettem még a maradék tablettákat és kikapcsoltam az összes telefonomat.

Majd innen folytatom a másnapi eseményekkel.

Miértek

Ma nagyon felhúztam magam, illetve felbosszantott L.K. kolléga. Megalázott ezzel a qrva mosogatással ABT. előtt. A mocsokláda képes volt a szememre vetni, hogy tele van a mosogató. Mondtam, hogy én sem mosogatólánynak szegődtem. Erre azt mondja: - Ki fog elmosogatni? Ő biztos nem.

Erre én: - Ne izgulj, majd ÉN elmosogatok.

Hát elásta magát előttem. Eddig is 1 rohadt, sunyi, kétszínű alaknak tartottam. Persze, arra jó vagyok, hogy az ő csészéjét és poharát is elmoshatom.

Szerintem, az előző főnökömnél is ő mártogatott be, őt okolom, amiért megromlott a kapcsolatom az előző főnökömmel. L.SZ. - az előző főnököm - felesége mondta, hogy valaki befeketített valamivel, de nem tudja, hogy ki és mivel. Persze, ez hülyeség, mert ezer százalék, hogy tudja, csak nyilván nem akarta megmondani - anno. Ez régen volt, sok-sok éve. De volt, például olyan következménye, hogy a főnökömtől nem kaptam csak jelképes fizetésemelést. Pont abban az évben, mikor anyu meghalt. Nehezen viselem az ilyen igazságtalanságokat.

Az a legnehezebb számomra, amikor a miértre nincs válasz. Miért? Miért? Miért?

Miért csinálta ezt velem a főnököm?

Miért nem vagyok elég jó?

Miért nem voltam jó annak a férfinak, akinek a világon mindennél jobban szerettem volna megfelelni?

A hiba bennem van. Magamat okolom a kudarcaimért.

Most megint kicsit (nagyon?) depisnek érzem magam, de attól nem lesz jobb, ha csak sajnáltatom magam. Nem is tudom sajnáltatni magam, hiszen nem tudom elmondani senkinek a bánatomat. Egy ember talán van, Ági. Ő megért, mert ő is keresztülment ilyen megaláztatásokon, mikor még dolgozott. Ő is csak nyelt, de ő még elmehetett 55 évesen nyugdíjba. Nekem meddig is kell nyelnem? Hány évig még? Egyáltalán megérem, hogy nyugdíjas legyek? És, ha megérem, lesz annyi nyugdíjam, hogy megéljek belőle? Állandóan aggaszt a jövő.

Miért kell 53-54 évesen ilyen bizonytalanságban élnem? Miért? Egy újabb miért.

Egyszer régen, elmentem egy asztrológushoz. Tudod, mit mondott?

A karmám a lemondás. Valamiről mindig le kell mondanom - valamiért.

Ezt értsd úgy, hogy például le kellett mondanom a titkárnői beosztásomról ahhoz, hogy maradjon munkahelyem.

Le kellett mondanom I-ról ahhoz, hogy ne érezzem azt, hogy az ő életében csak a legeslegutolsó helyen állok.

Lemondok a színházba járásról ahhoz, hogy megkönnyítsem a felejtést.

Lassan közeledik május 06. Akkor lesz 1 éve, hogy bevettem a tablettákat. Nem szeretek visszagondolni, de eszembe jut, hogy, ha akkor sikerül, most a mennyben vagy a pokolban már semmi földi gondom nem lenne.

Le fogom írni, mert le akarom írni. Amennyire tudom, részletesen.