Tabletták 2.

Másnap, pénteken valamikor délelőtt - fogalmam sincs, hogy mikor - eljött hozzám a kolléganőm és 1 kollégám. Juditka mesélte, hogy nagyon sokat csöngettek, kb. fél órát, de nem hagyták abba, mert hallották, hogy bentről a lakásból valami kis zaj szűrődik kifelé.

Nos, utóbb kiderült, hogy ez a doboz tabletta csak arra volt elegendő, hogy 2 napig aludjak tőle, tehát az erős és kitartó csöngetésre magamhoz tértem. Elmondom mire emlékszem. Felkeltem az ágyból, de a fejem annyira nem volt rendben, hogy rögtön el is estem. Emlékszem, hogy közben szóltam, hogy "Jövök!", nem tudom, hogy hallották-e. Mivel nem bírtam 2 lábon maradni, ezért négykézláb folytattam, de így is nehezen ment, a fejem vitt előre. Még négykézláb is orra estem. A szőnyeg lehorzsolta a képemről a bőrt. Nagy nehezen kimásztam az előszobába a bejárati ajtó közelébe. Ha az ajtót este beláncoltam volna, akkor biztos, hogy nem lettem volna képes kinyitni, de nem volt beláncolva. Így leültem az ajtó közelében, de nem teljesen előtte és elkezdtem nyújtózkodni a kulcs felé. Nagyon kellett nyújtózkodnom, mert nem értem el csak többszöri próbálkozás után. Valahogy kikulcsoltam, még arra emlékszem, hogy Juditka mondta a kollégának, hogy vigyázz, mert ahogy nyitották az ajtót, én ott feküdtem mögötte.

Itt most többre nem emlékszem, csak azt tudom leírni, amit elmondtak. Bevitt a mentő a kórházba. Semmire nem emlékszem.

Juditkáék itt maradtak a lakásban és megpróbálták V-t elérni telefonon, de ahhoz meg kellett szerezniük a telefonszámát. Bent melóban megvolt, mert dolgozott már nálunk nyári diákmunka keretében. Juditka beszélt V-vel. Azt mondta Juditka, hogy V. beleüvöltött a telefonba, hogy "Nem!", mikor elmondta neki, hogy mi történt. V. ekkor Mályiban volt, G-éknél. G. dolgozott, de a nevelőapja otthon volt és behozta V-t kocsival itthonra. Juditkáék megvárták, aztán V. bejött hozzám a kórházba. Lehet, hogy emlékszem rá, ahogy ott ült az ágyamnál. Valami rémlik.

Aztán szombaton reggel tértem magamhoz, de nem tudtam, hogy szombat van. Talán hárman voltunk 1 négyágyas szobában. Kitámolyogtam a folyosóra úgy, hogy közben a falat fogtam. A folyosón kérdeztem meg 1 férfit, hogy milyen nap van, ő mondta, hogy szombat, amire csodálkozva visszakérdeztem, hogy "Szooombaaat???".

Elmentem lezuhanyoztam, hiszen V. hozott cuccot, amit használhattam.

Később valami vizit volt és mondták, hogy átszállítanak a pszichiátriára.

Mentővel vittek, 1 szerencsétlen láb nélküli cigány fiúval voltunk ketten a mentőben. Mikor megérkeztünk, előbb a cigó "ment" be a főorvoshoz. Ő rögtön lemondott az öngyilkossági szándékáról, így kiengedték. Mikor engem megkérdeztek, azt válaszoltam, hogy "Nem tudom.". Erre a doki azt mondta, hogy akkor bent kell, hogy tartson.

Az egyik nővérke bevitt 1 nyolcágyas szobába és mondta, hogy még ez a legjobb szoba. Rendes volt tőle, mert valóban hallottam, hogy másik szobában volt, akit kikötöztek, meg üvöltöztek éjjel a betegek, meg egyáltalán a kinézetük... Látszik rajtuk, hogy nem komplettek.

Délután bejött a család meglátogatni. Az öcsém is eljött Pestről, apa tojt rám.Egész nap arra vártam, hogy bejön I. és meglátogat ő is. De nem tette. Ez majd 1 másik történet lesz, amit már csak akkor tudtam meg, mikor hazakerültem.

Szombaton behoztak 1 ózdi csajt, akivel összebarátkoztunk kicsit. Gyógyszerfüggő, pedig 1 tök értelmes nő. Ápolónő a szakmája és úgy került utcára, hogy 1 idősek otthonában lenyúlta a lakók gyógyszereit.

Telefonszámot cseréltünk, de egyikünk sem hívta a másikat. Nekem a mai napig megvan a száma az ő saját kézírásával. Mónikának hívják. Ahogy elmondta, nem túl jó körülmények között élnek az anyjával és a kisfiával. Nagyon szép kisfia van, tavaly ballagott nyolcadikból. Leginkább Mónikával töltöttem az időmet.

A tisztálkodási és vécézési körülményeket inkább nem részletezném, de másnap, vasárnap reggel muszáj volt vécére is mennem és nemcsak pisilni és lezuhanyoztam. Azt a taktikát választottam, hogy úgy tettem, mintha nem látnám azokat a "dolgokat", amik ott voltak és nem ott a helyük.

Délelőtt újra behívatott a főorvos, megint megkérdezte, hogy lemondok-e az öngyilkossági szándékomról. Mondtam, persze, hogy le, így dél körül hazahozott az öcsém.

Furcsa volt hazajönni.

Most is azt mondom ha akkor "sikerül", most már nem lenne semmi földi gondom.

De itt vagyok. Élnem kell.