Szivárvány

Kellemesebb volt a mai reggel, mint a tegnapi.

Kíváncsian húztam szét a sötétítőfüggönyt, hogy vajon világítanak-e kint a lámpák? De nem világítottak. Örültem, mert a tegnapi akkor csak az időjárás tréfája volt és tart még a nyár.

Zelmával találkoztam reggel a buszon. Hozta a szokásos formáját. Imádom a humorát. Hihetetlen jókedvű, vidám pasi. 4 megállót mentünk együtt, nem sok. Viccelődtünk persze, és kaptam 1 cukorkát szokás szerint. Jobb kedvvel szálltam le a buszról.

A következő buszra várva pedig szép élményben volt részem. Elkezdett rendesen esni az eső, de szerencsére itt fedett helyen kell várakozni. Azért előkészítettem az esernyőt szükség esetére. Álltam a szikrázó napsütésben, kelet felé fordulva néztem az esőcseppeket. Aztán hátra fordultam nyugat felé, ahol a csúnya esőfelhők sötétlettek és mit látok? Na, mit? Egy csodálatos szivárványt.

Ez a mai reggel elkényeztetett.

Nézd csak ezt a képet, én fotóztam Párizsban. Igazi. Dupla szivárvány az Eiffel torony körül:

És még 1 a Szajnáról:

Most a képeket képzeld egymás mellé, mert ahol az egyik képen véget ér a szivárvány, valahol ott kezdődik a másikon. Érted, ugye?

Változatlanul sokat dolgoztam bent, de a holnapi zárástól és a diákok érkezésétől még tartok. A diákokkal kapcsolatos papírmunkát előkészítettem, amennyire lehetséges volt mindent, de a zárással kapcsolatos dolgokban még tudtam volna ténykedni, csak nem tudtam tovább maradni. Lackóék a héten kétszer levitték már Bonikát, többet nem kérhetem. Ők meg egyébként sem ajánlják. Így aztán jöttem haza a kutyához. Jani hazahozott jól jártam vele.

Lackó ma volt felvételizni mesterképzésre.

Találkoztam ma I. mindenesével, Bandival. Itt tanít a telepen lévő középiskolában. Láttam már párszor, de sosem ismer meg, én meg nem akarok ráköszönni. Mit magyarázkodjak neki, hogy ki vagyok, nem? Mondjam, hogy 1 vagyok a sok közül, akiket I. kefélgetett, de most már kiestem a kegykosárból? Nem. Nem akarok ilyet mondani. Még akkor sem, ha ez a tény.

Zelma megkérdezte reggel hogy vagyok. Mondtam, hogy csendesen. Visszakérdezett, hogy nagyon cssendesen?

Igen - válaszoltam.

Hajnal

Régen írtam már megint. Tulajdonképpen nem azért, mert nem lenne miről, hiszen apróságok történnek, hanem azért, mert nincs kedvem.

Most a következő késztetett írásra: hajnali 1/4 5-kor kelek nap, mint. Na jó, még 5 percet szoktam ébredezni. Felkelek nyújtózkodom 16-ot, igen, szoktam számolni. Utána belebújok a papucsomba is kihúzom a sötétítő függönyt. Na ekkor döbbentem meg ma reggel, mert égett kint a közvilágítás, pedig még csak június van. Elszomorított a látvány. határozott szomorúságot éreztem, mert valamiféle elmúlást idézett. De azzal nyugtattam magam, hogy ez csak a felhős égbolt miatt lehetett.

Bonikával szakadó esőben mentünk sétálni. Kivételesen a kakit sem szedtem fel utána.

Aztán persze mentem dolgozni. Rettenetes útfeltúrások vannak most mifelénk. Mielőtt kiérek a buszmegállóba 1 gödrön kell átlépnem. Mindig attól félek, hogy belecsúszok. Körbekerülhetném, de az sok időveszteség lenen, lehet, hogy még a busz is ott hagyna. Így inkább kockáztatok. Egyszer csak lesz rendes út. Ha előbb nem, őszre.

Melóban a héten 3 napos belső audit volt. Nálam is voltak az auditorok és bizony találtak hiányosságokat. Nem nagy dolgok, de rendbe kell szedni. Szétválogattam például a szárazelemeket az egyéb veszélyes hulladéktól.

Aztán címkét kell nyomtatni majd a polcra, hogy mennyi a teherbírása. Az elsősegélyláda tartalma lejárt, újat kell venni. Sosem gondoltam volna, hogy 1 originált csomag kötszernek szavatossága van. Nem is értem, de, ha így van, ezt kell elfogadni.

Délután eltettem 1 kis meggydzsemet. Eddig még sosem csináltam ilyet, de szerintem finom lett. Nem sokáig fog állni, az biztos. Nem lesz rá ideje:-)))

Valamelyik nap I-nal álmodtam. Csak 1-2 villanásra emlékszem. Telefonáltunk, de láttam az arcát és annyit mondott: Tudom, hogy nincs már remény.

Minden nap gondolok rá. Minden nap várom, hogy küld 1 e-mailt, akárcsak 1 továbbítottat, de nem küld.

És én sem küldök. Ez jó. Talán-talán már 1 kicsit becsülöm magam. Mert tudom, hogy megérdemlem.

Ja, majd elfelejtettem, I.P-tól komoly ajánlatot kaptam, de persze csak szexileg, hiszen ő nős. Volt  is néhány afférunk, de... nekem annyira nem jön be.

Felhőszakadás

Mostanában elég jó napjaim voltak. Nem történik velem semmi, de - érdekes módon (sosem gondoltam volna) - lassacskán kezdem "kiélni" magam a munkában. Alkalmanként rettenetesen utálom, amit csinálok és úgy érzem, hogy összecsapnak a fejem felett a hullámok, de be kell, hogy valljam, sikerélményt is ad.

Az a bajom ezzel a munkával, hogy annyira sokrétű, hogy el sem lehet mondani. Annyi mindenre kell figyelni, ami nyomaszt. Nyomaszt, hogy  mindig minden cuccból legyen, mert ha pl. nincs címke, amit a palackra lehet ragasztani, akkor én vagyok a hibás és ezen nincs mit szépíteni, tényleg én lennék a hibás. De igyekszem, tényleg nagyon igyekszem, hogy megfeleljek.

Azt nem szeretem, mikor éppen csinálok valamit, akkor beállít 1 kolléga és szinte el kell, hogy dobjam, amivel épp foglalkozom, mert neki máris kell valami.

Ma például ez volt:

csomagoltam, mert sürgősen kalucsnikat kellett küldeni Barcikára.

Jött 1 kolléga, hogy írjak neki 1 szállítót, mert ő kivisz 1 palackot.

A másik kolléga jött az étkezési utalványáért,

a harmadik pedig a részére érkezett anyagokat nézte, amelyekkel kapcsolatban egyébként intézni valónk is volt.

Azt sem tudtam hirtelen hova kapjak, ott álltak hárman és mindenki rám várt.

A délutáni sétánál szarrá áztam Bonikával együtt. Alig értünk el az iskola másik oldalára, ez kb. 4 perc volt, mikor elkezdett ömleni az eső. Persze, azért igyekeztem letudni a sétát, hogy ezt elkerüljük. Nem sikerült. Soha életemben nem áztam így el. Alig láttam, mert az arcomba csapódó esőtől szinte ki sem tudtam nyitni a szemem. No, és némi szemfesték is keveredett az esővel és kissé csípett, ez is hozzájárult, hogy nem láttam rendesen. De ne úgy képzeld, hogy fekete csíkok csurogtak lefelé az arcomon. Nem, azért ettől sokkal jobb minőséget használok és vízállót. Itthon csak a vizet kellett letörölnöm a képemről, festék nem volt elkenődve.
A számból köpködni kellett kifelé a vizet, annyira folyt a fejemről lefelé. Azt hittem, hogy virítani fog a fejem teteje, mivel kevés a hajam, de nem virított. Örültem.
Körülbelül 7 percet töltöttünk ebben a felhőszakadásban. Mire felértünk, a bugyim is elázott. Minden ruhadarabot ki kellett cserélni, a hajamat törölközőbe csavartam. Bonika közben megtörölközött a szőnyegben, ahogy szokta ilyenkor, de miután átöltöztem, én is megtöröltem a saját törlőjével. A szőrét nehéz szárazra törölni, sőt, nem is lehet. A hajszárítót sosem tűrte, ezért minden fürdetéskor csak törölközünk és utána becsavarom a plédjébe, úgy szárad és melegszik fel a kis teste. Most is így volt, mert reszketett. Úgy tud reszketni, annyira sajnálom ilyenkor. Megkapta a plédjét és összebújtunk.
Ő száradozott én pedig pihentem.

Ez a kép a tavalyi árvízkor készült:

3 álom

Álmodtam. Tudom, sokszor álmodunk, csak az esetek többségében nem emlékszünk rá. Valószínűleg velem is így van. Fogalmam sincs hogyan és miért, de most 3 álmomra emlékszem az elmúlt éjszakából. Címszavakban le is jegyeztem reggel, hogy le tudjam írni.

Az elsőben 1 kollégámmal mentem valahova autóval. (Mellesleg, ez a kolléga mindig udvarol.) Leparkoltunk és elmentünk valamerre, erről nem tudok semmit. Mikor visszamentünk, I. autója ott állt a miénk mellett. Ez valami étterem előtt volt, mert eredetileg mi is be akartunk menni, de mondtam a kollégának, hogy ne menjünk. Talán meg is magyaráztam neki, hogy miért. I. autójának a rendszámát kétszer is megnéztem és érdekes, mert az egész álom alatt tudtam, hogy mire visszamegyünk az autóhoz I. kocsija is ott lesz. Előre tudtam. Többre nem emlékszem.

A második álom valami lakásban játszódott, talán nálunk. Ebédhez készültünk, én a konyhában sürögtem és szóltak a szobából, hogy menjek, mert már csak rám várnak. Válaszoltam, hogy rögtön, de végeztem tovább a dolgomat. Valaki volt még velem a konyhában, nem tudom, hogy ki, de 1 férfi volt, az biztos. És a szobából is férfi hang szólított, talán az öcsém. Itt sem emlékszem többre.

A harmadik 1 érdekes épületben játszódott. Olyan volt, mintha ott dolgoztam volna, de a folyosója 1 iskolai vagy 1 kollégiumi folyosóra emlékeztetett. Az egyik oldalon talán irodák voltak, a másikon viszont szobák és mellékhelyiségek.

Jött valami színes bőrű pacák és angolul beszélt hozzám. Gyorsan beszélt, 1 szót nem értettem, kértem, hogy ismételje meg. A végét megértettem, kávét kért. Aztán ismételgette, amit akart, de gyorsan. Hiába mondtam, hogy nem értem, csak nem mondta tagoltabban, számomra érthetőbben. Végül csak kihámoztam, automatát keresett, ahonnan pénzt vehet. Hogy ő hol talál ilyet. Mondtam neki, hogy értem, hogy mit akar, de nem tudom elmagyarázni. Aztán nem tudom, hova lett.

Kimentem a folyosóra, jó széles folyosó volt és két férfi ott ökörködött. Játszottak valamit, talán focit imitáltak. Többre itt sem emlékszem.

Más.

Oldalast készítettem ebédre, de nem 1 hagyományos sült oldalast. Megpároltam, illetve puhára főztem babérlevéllel, szemes és őrölt borssal és ételízesítővel. Mikor megpuhult, jó sok ketchupot elkevertem 1 kevés mézzel, sóval, felhígítottam a hús levével és ráöntöttem a húsra. Addig sütöttem tovább, míg a hús alatt a mártás besűrűsödött. Rizzsel tálaltam. A gyerekek még tettek kukoricát is a rizsre, passzolt hozzá.

Nagy sikere volt az ebédnek. Örültem.

Semmi extra

Ma megint csak nem történt semmi különös - szokás szerint -, de azért leírom, ha érdekel. Ha nem, akkor is.

A reggeli kutyasétáltatás után megfőztem a gombapörköltömet. Nagyon szeretem és már nagyon vágytam rá, de mivel V. nem szereti, ezért azt sem tudom, mikor főztem utoljára. Ma egyedül voltam, így megleptem magam. Tejfölös volt és 1 kis tárkonyt is tettem bele. Nem túl sokat, a tárkonnyal vigyázni kell, mert savanykás lesz tőle az étel, de a tejfölös dolgokhoz nagyon jól passzol.

Dél körül elmentem a kedvenc boltomba, amelyik hosszas átalakítás után, most nyitott ki a héten. Bevallom, kicsit csalódtam, mert többet vártam, de majd megszokom ezt is. Újra kell tanulni, hogy mit hol találok, meg kell ismerni a mostani választékot, kínálatot. A csalódottságomhoz az is hozzájárult, hogy nem lehetett kártyával fizetni, mert nem működött a terminál, így néhány dolgot kénytelen voltam ott hagyni, mert nem volt nálam túl sok készpénz.

Jó volt látni az ismerős arcokat a boltban. Új dolgozóként került ide 1 másik boltból V. volt általános iskolai osztálytársának az anyukája. Most sokkal közelebb dolgozik a lakásukhoz, mégsem érzi jól magát. Láthatóan és a szavaiból érezhetően nem érzi jól magát. Ez a nő mondjuk anno is elég érdekes volt. nem nagyon csíptem. Kérdezgettünk egymás gyerekeiről és bizony dicsekedett, hogy a lánya egyetemet vagy főiskolát végzett - nem tudom melyiket, de diplomás. Elmondta, hogy Anita milyen jól keres a MOL-nál, bár Tiszaújvárosba kell járnia dolgozni, de van jogosítványa, kocsija, fizetik a benzint. Ja, és - állítólag - lakása is van. Hát, én nem mondhatom, hogy a lányomnak diplomája van, sőt se jogosítványa, kocsija, meg lakása pláne nincs. Így azzal dicsekedtem, hogy nagymama vagyok.

Visszatérve erre, hogy nekünk semmink nincs... Juditka, volt kolléganőm mondta, hogy rossz csillagzat alatt születtünk. Hiszek benne, mert a mi családunk annyira szerencsétlen, hogy valami borzasztó. Pedig dolgosak vagyunk. Az öcsém is és én is becsülettel dolgozunk és mégsem visszük semmire. Gondolati úton nagyon sokszor kérem anyut, hogy segítsen, Sőt, már mondtam neki azt is, hogy nem kell, hogy rajtam segítsen, de segítsen az öcsémnek, hogy csak 1 kicsit boldogabb legyen. Hogy 1 kicsivel könnyebb legyen az anyagi léte. Én biztos vagyok benne, ha ő jobban érezné magát ebben a világban, akkor én is jobban lennék.

Beszéltem ma telefonon az öcsémmel, hogy az idén nyáron is töltsünk együtt 1 pár napot, mint tavaly. Neki is ennyi lesz a nyaralás, meg nekem is. Időpont nincs fixálva, de úgy lesz, hogy felmegyek majd 1 csütörtök este és utána hétfőn este vagy kedden hazajövök. Tavaly voltunk 1 napot a Balatonon, nagyon jól éreztük magunkat, talán az volt az év legmelegebb napja. Aztán  szentendrei skanzen mély nyomott hagyott bennem és csak a felét tudtuk megnézni. De rugalmasak vagyunk, minden képlékeny.

Na, mi is volt még ma?

"Hallgattam" néhány filmet. Mert én igazából nagyon ritkán ülök le a tv elé filmet nézni, hiszen végzem a dolgomat és közben háttérként szól a tv. Ezért írtam, hogy "hallgattam".

Az egyik film 1 misztikus thriller. Sajnos, a végét nem láttam, de majd ismétlik, meg fogom nézni, nagyon érdekes volt.

(Közben kinéztem az ablakon, mert tűzijáték van a stadionban, győzött a csapat.)

A másik film 1 epilepsziás kisfiúról szól, akinél a ketogén diétával végül jó eredményt érnek el.

A harmadik film még most is megy, Sabrina. De nem Audrey Hepburn főszereplésével, hanem az újabb feldolgozás. Kár. Audrey Hepburn az egyik legkedvencebb, legkedvesebb színésznőm. Nagyon szeretem. Gyönyörű nő volt és persze jó színésznő.

Fél 10 után becsöngetett a szomszéd néni. A frászt hozta rám, mert az volt az első gondolatom, hogy valami baj van, ha valaki ilyen későn még becsönget. De szerencsére nem, csak meglepett 1 kis cseresznyével. Annyi cseresznyém van most itthon - 3 helyről is kaptam -, hogy rám fog rohadni, ha nem fagyasztom le.

Holnap lefagyasztom. Ez lesz.

Kiesett a hálózat

Itt lenne a nagy havi zárás, ami igen sok munkával jár, tegnap például túlóráztam, hogy mindent maximálisan előkészítsek. Erre most mi van? Bedöglött a hálózat. Ilyenkor elgondolkodhatunk, hogy mennyire nem tudunk már számítógép, illetve a cégeknél a hálózat működése nélkül dolgozni. Minden a gépen van, minden a hálózaton van.

1976-ban, mikor elkezdtem dolgozni talán még hallani sem hallottam olyanról, hogy számítógép. De a gépeket általában szerettem mindig, örültem akkoriban, ha kaptam 1 új írógépet. Huú, mikor 8 példányban írtam 1-1 levelet. Volt, hogy én magam voltam a számítógép. No, ezt megmagyarázom: mikor valami nagyon szép levelet kellett írni, kiszámoltam a leütéseket, hogy a levél jobb oldala is olyan legyen, mint most a "sor kizárt" és ne olyan, mint az ökörpisilés.

Ma délután nagyon sokszor hívtam V-t, de nem vette fel a telóját. Mondta - még tegnap -, hogy ma Mályiban alszanak, de azt hittem, hogy még hazajönnek melóból valami ruhaféléért. Szóval hívtam, hívtam, hogy ugyan hadd tudjak már valamit róluk. Aztán végül felhívott úgy eset 8 felé. Váltottunk 2 vagy 3 mondatot és ennyi volt. Ilyenkor mindig elgondolkodom, hogy miért is vagyok még mindig itt? Hiszen a lányommal nem tudunk beszélni egymással 5 értelmes mondatot. Egyszerűen nincs közöttünk kommunikáció. Csak ülök itthon magamban egyedül. Egyedül vagyok akkor is, ha ők itthon vannak, mert hiába vagyunk többen a lakásban, egyedül érzem magam akkor is. Megsavanyodik a nyál a számban, mert nincs kihez szólnom, nincs kivel és miről beszélgetni.

Olvasom az öcsém blogját is. Hát, ő sem örömében ír. Már gondolkodtam azon, hogy milyen kategóriákba lehetne sorolni a blogolókat. A legjobb az, ha valaki örömében ír. Mostanában hallottam: gasztroblogger. Ő biztos örömében ír.
Aztán van, aki politikai célzattal ír és vagyunk mi - az öcsém is és én is -, akik nem örömünkben írunk. Nem írom, hogy bánatunkban, mert ez nem megfelelő szó ide. Neki sincs kivel megosztani a gondolatait és nekem sem. Nem oszthatom meg senkivel, megosztom hát mindenkivel. Olvassa az egész világ. Már, aki rátalál, mert én még senkinek nem árultam el ezt az elérhetőségemet.
Árpi barátom lesz az első, akivel megosztom. Nemrég nagyon jót cseteltünk a gmail-en. Mondtam neki, hogy írom ezt a blogot és majd megadom neki az elérhetőségét, de rajta kívül egyelőre senki másnak. Kérdezte is, hogy miért pont neki. Mondtam, hogy azért, mert ő elég messze van tőlem, Kanadában él.
Árpinak nagy szerelme voltam tinédzser korunkban. Persze, ő is mély nyomot hagyott bennem... Legutóbbi beszélgetésünk alkalmával sokat nosztalgiáztunk. Nagyon élveztem, nagyon jó volt. Ő sem 1 boldog ember. Nagyon beteg és a szerelmével - nem velem - a kapcsolata csak plátói.
Nem tudom, hogy fog-e még valaha Magyarországra jönni Árpi, de nagyon szeretném egyszer megölelni. Igazából. Ha egyedül jönne, más is lenne, rajtam nem múlna. Vagy 2 éve járt itthon a barátnőjével. Akkor még "igazi" társak voltak. Én csak utólag tudtam meg, hogy itthon jártak. Nagyon haragudtam, de inkább nem is harag volt bennem, hanem nagyon rosszul esett és főleg csalódott voltam.

Ilával, az egyik fórumozó társammal beszéltem most este telefonon vagy másfél órát. Mostanában nem fórumozik, mert nincs gépe és így net sincs neki. Szeretem Ilát, nem is magyarázgatom, hogy miért, egyszerűen csak szeretem és kész. Sok gondja van neki is, de nagyon örülök, hogy közöttünk társaságra lelt. Egész jól elvagyunk mi öten. Kati, Ila, Adri, Laci és én. Szeretettel tudok csak rájuk gondolni. Mindnyájukra. Persze van, akit jobban szeretek és van, akit "csak" szeretek. Egy tény, nagyon sokat jelentenek nekem.

Ritkán írok, pedig többet szeretnék. Kutyasétáltatás közben olyan jó gondolataim vannak, aztán mire géphez ülök, már nincs kedvem az egészhez. Lustaság? Lehet.
Most is még olyan sok mindent tudnék írni, de egyrészt már nagyon hosszú lesz, másrészt meg fáradt is vagyok.
De azért még leírom, hogy reggel kávéfőzés közben kérdi az igazgató, mi újság.
Mire én: - Mit mondjak?
Erre ő: - Az igazat.
Furcsa válasz nem? Majdnem megkérdeztem, mi ez? Kihallgatás? FBI? CIA? Scotland Yard? Átvillant az agyamon, Úr isten, mit tettem rosszul?
Szóval, nagyon nem jól éreztem magam abban a helyzetben.

Változatlanul sokat gondolok I-ra. Naponta sokszor.
És fáj. Nagyon fáj.