Régen írtam már megint. Tulajdonképpen nem azért, mert nem lenne miről, hiszen apróságok történnek, hanem azért, mert nincs kedvem.
Most a következő késztetett írásra: hajnali 1/4 5-kor kelek nap, mint. Na jó, még 5 percet szoktam ébredezni. Felkelek nyújtózkodom 16-ot, igen, szoktam számolni. Utána belebújok a papucsomba is kihúzom a sötétítő függönyt. Na ekkor döbbentem meg ma reggel, mert égett kint a közvilágítás, pedig még csak június van. Elszomorított a látvány. határozott szomorúságot éreztem, mert valamiféle elmúlást idézett. De azzal nyugtattam magam, hogy ez csak a felhős égbolt miatt lehetett.
Bonikával szakadó esőben mentünk sétálni. Kivételesen a kakit sem szedtem fel utána.
Aztán persze mentem dolgozni. Rettenetes útfeltúrások vannak most mifelénk. Mielőtt kiérek a buszmegállóba 1 gödrön kell átlépnem. Mindig attól félek, hogy belecsúszok. Körbekerülhetném, de az sok időveszteség lenen, lehet, hogy még a busz is ott hagyna. Így inkább kockáztatok. Egyszer csak lesz rendes út. Ha előbb nem, őszre.
Melóban a héten 3 napos belső audit volt. Nálam is voltak az auditorok és bizony találtak hiányosságokat. Nem nagy dolgok, de rendbe kell szedni. Szétválogattam például a szárazelemeket az egyéb veszélyes hulladéktól.
Aztán címkét kell nyomtatni majd a polcra, hogy mennyi a teherbírása. Az elsősegélyláda tartalma lejárt, újat kell venni. Sosem gondoltam volna, hogy 1 originált csomag kötszernek szavatossága van. Nem is értem, de, ha így van, ezt kell elfogadni.
Aztán címkét kell nyomtatni majd a polcra, hogy mennyi a teherbírása. Az elsősegélyláda tartalma lejárt, újat kell venni. Sosem gondoltam volna, hogy 1 originált csomag kötszernek szavatossága van. Nem is értem, de, ha így van, ezt kell elfogadni.
Délután eltettem 1 kis meggydzsemet. Eddig még sosem csináltam ilyet, de szerintem finom lett. Nem sokáig fog állni, az biztos. Nem lesz rá ideje:-)))
Valamelyik nap I-nal álmodtam. Csak 1-2 villanásra emlékszem. Telefonáltunk, de láttam az arcát és annyit mondott: Tudom, hogy nincs már remény.
Minden nap gondolok rá. Minden nap várom, hogy küld 1 e-mailt, akárcsak 1 továbbítottat, de nem küld.
És én sem küldök. Ez jó. Talán-talán már 1 kicsit becsülöm magam. Mert tudom, hogy megérdemlem.
Ja, majd elfelejtettem, I.P-tól komoly ajánlatot kaptam, de persze csak szexileg, hiszen ő nős. Volt is néhány afférunk, de... nekem annyira nem jön be.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése