Még Katinál voltam Vácon, amikor felhívtam Ancsit. Ancsit, aki nagyon jó barátnőm volt míg Pesten éltem, 10 éves koromig, de akkor elköltöztünk, költözni kellett. Évekig leveleztünk utána, sőt találkoztunk is. Olyan 16 évesek lehettünk mikor utoljára láttam. Ő terhes volt, én még szűz. Ez a babája meghalt, sajnos.
Aztán megszakadt a kapcsolatunk, míg néhány évvel ezelőtt ő megtalált engem az iwiwen. Szép, hosszú leveleket váltottunk egymással, tudott a családomról és Istvánról is, a bogyókról, amiket beszedtem. Később a levelezés ritkult, mert már nem nagyon volt miről írni, hiszen a napi események nem biztos, hogy mindig érdeklik a másikat.
Az idén tavasszal írta, hogy augusztusban jön haza "Magyarba" - ahogy ő mondja -, már megvette a repülőjegyet.
Nagyon készültem a hazaérkezésére. Rendeltem neki 1 különleges ajándékot a Széchenyi Könyvtárból, áttúrtam a fényképeket és összeszedtem azokat, amelyek egymáshoz kötnek minket, valamint a '60-as, '70-es évekből őrzött leveleit, képeslapjait.
No, szóval azért annyira nem volt könnyű felvenni a kapcsolatot. A fészbukon levelezgettünk, telefonszámot váltottunk, felhívtam és abban maradtunk, hogy szombaton reggel jön értem kocsival és elmegyünk oda, ahol laknak, míg itt vannak Pesten a férjével, Trevvel. Én kértem, hogy ne 1 presszóba üljünk be, ott nem lehet rendesen beszélgetni. Ancsikám foglalkozik Ausztráliában régiségekkel és akkor szombaton reggel valahol Rákosnemtudomhol volt a bolhapiacon vásárolni, így én Pestlőrincen szinte útba estem. Délelőtt 1/2 10 kor értek oda, természetesen már készen voltam.
Ott állt igazi valójában Ancsi barátnőm. Megöleltem hosszan és sírva fakadtam. Még most is elhomályosul a szemem, ha erre gondolok. Bemutatott a férjének, aki rögtön nagyon szimpatikus volt nekem és nagyon kedves volt, mert mondta, hogy üljek előre, hogy tudjunk beszélgetni. Hát, mi beszélgettünk egészen délután 3-ig - egyfolytában.
A Római parton lakik Ancsi a barátnőjénél, Zsuzsinál, mikor itthon van. Útban hozzájuk, először beültünk 1 presszóba, ők ittak kávét, én ettem 1 sütit. Persze, nem engedte Ancsi, hogy én fizessek.
Zsuzsi nem volt otthon, dolgozott. Teával kínáltak, ami jól esett, mert nem volt valami nagy meleg.
Szóval, nagyon-nagyon sokat beszélgettünk. Átadtam az ajándékomat, úgy láttam tetszett és örült neki. Megmutattam a leveleket, képeslapokat és fényképeket is. Mondtam, hogy nem adom neki - kivéve egyet -, de beszkennelem őket, ha kéri. Persze, hogy kérte. Egy képeslapot adtam neki, amit az apukája írt nekem. Nagyon szerette a szüleit, ez most is érződik abból, ahogyan beszél róluk. Gondoltam ennek a lapnak nála van a helye.
Én kaptam tőle 1 gyönyörű fekete blúzt, ami gazdagon van hímezve gyöngyökkel és kaptam 50 ausztrál dollárt, mert ő emlékszik arra, hogy egyszer, amikor telefonon beszéltünk, leégettem a kávéfőzőt:-) és vegyek 1 másikat vagy bármit, amit akarok. Egyelőre nem váltottam be ezt a pénzt, majd később.
Késő délután készültek elmenni ebédelni, de oda már nem mentem velük, pedig hívtak.
Elmondta Ancsi, hogy a férjének is nagyon tetszett Magyarország és tervezik, hogy ideköltöznek, de addig is tartjuk a kapcsolatot. Minden esetre én küldözgetem neki a beszkennelt leveleket. Írta is, hogy nagy örömet okozok vele, én meg örülök, hogy ő örül:-)))
Délután 3-kor a Keleti mellett szálltam ki Ancsiék Svájcban bérelt autójából.
Megvettem a vonatjegyeket hazafelé, vettem 1 kürtöskalácsot, amire már csütörtök óta vágytam (ekkor szombat volt) és felhívtam Lacit.
Találkoztam Lacival és Karcsival, kimentünk a Titanic kiállításra és a Nemzeti Vágtára.
Elég későn értem haza apuhoz, el is fáradtam rendesen.
(Csak zárójelben megjegyzem, Istvánról egyelőre semmi hír, ami egyáltalán nem zavar.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése