Szülinap

Sőt, szülinapok!

Lackó, kisfiam, ma 37 éves. Könnyek szöknek a szemembe, mikor leírom ezeket a sorokat. Akarva-akaratlanul, ilyenkor eszébe jut 1 anyának a gyermeke születésének a körülményei. De ne félj, nem akarok ezzel terhelni senkit.

Tegnap tartottuk meg a szülinapját, köszöntöttük az új házukban. Nem is írtam arról külön, hogy közben családi házba költöztek. Nekem nagyon tetszik a ház, jó elrendezésű, közel 100 m2 a lakóterület.

De most nem erről akarok írni.

Apa jött még pénteken, mert nyugdíjas találkozó volt, így itt aludt nálam. Szombaton délben eljött értünk Lackó kocsival, bár busszal sem távolság az, amit meg kell tenni hozzájuk, viszont így azért csak kényelmesebb volt, elég sok ajándékot vittem.

Apa megnézte a házat, aztán szalonnát sütöttünk és grillen is sütögettek. Az előkészületeknél segítettem kicsit Katának és megkérdeztem, hogy az anyukáját miért nem hívták!!!

Elmondta, hogy úgy gondolja, hogy az anyja nem való ebbe a társaságba az állandó kötekedésével. Sokat beszélt Kata, nagyon sajnálta, hogy negatív dolgokat kell mondania az anyjáról, de állandóan kötegszik, piszkálódik, elege lett belőle és azt akarja (Kata), hogy érezzük jól magunkat. Én is mondtam pár dolgot, de igyekeztem nem bántani az anyját, viszont be kell, hogy valljam, igen nagy örömmel töltött el, hogy ezek szerint nemcsak én látom azt, hogy Kati nagyinak kiállhatatlan természete van. Nekem sincs jó természetem, tudom és öregszem is, de Kati nagyi rosszabb. Ha-ha-ha. Istenem, de gonosz vagyok, de legszebb öröm a káröröm. Mindemellett megértem, hogy neki fáj ez az az egész. Talán az lett volna a megoldás, ha Kata kompromisszumot köt az anyjával. Ez most jutott eszembe.

2 körül megérkeztek Vivikéék is. Gyereknapi ajándékot adtam nekik, Győzőnek meg 1 jó pezsgőt szülinapjára.

3 körül Laci és Karcsi is megérkeztek, Lacit jól elnavigálta a GPS. Apa hívta, hallottam, hogy feszülten beszéltek egymással. Vártam 1 darabig, de Laci csak nem ért oda, így én is felhívtam. Ideges volt, de mondtam, hogy segíteni szeretnék. Sikerült, annak alapján találtak oda, amit én mondtam.

Győzővel hazajöttünk Bonikáért, elvittük őt is, kicsit kiruccant az öregfiú. Bodzát néhányszor megkergette, persze csak a maga módján. Bodza fiatal és játszani szeretett volna, de Bonikám éppen tegnap volt 15 éves! Ő a másik szülinapos. Aztán a cica is megjelent, az is felkeltette az érdeklődését, szóval más volt neki ez a nap, mint a többi.

Olyan 5 körül jöttünk haza hozzám: apa, Laci, Karcsi én és Bonika. Később Vivikéék is felugrottak, bár eredetileg nem akartak, de 1 levél miatt muszáj volt. Ők mentek si tovább Sajószentpéterre az apjához. Laciék is elmentek 6 után nem sokkal.

Így telt a tegnap.

És legyen itt néhány kép Bonikámról:

Reggel, nem sokkal ébredés után. Még kicsit álmos szülinapos.

 

 

Na, így már jobb vagyok?

 

Ne csináld, szemembe süt a nap.

Ilyen vagyok felülről és hátulról :-)))

Ne menj el Garfield, nem bántlak, csak kicsit megszimatollak.

A cica

Két napja, a délutáni sétánkkor arra lettem figyelmes, hogy rigók és pintyek vészjelzést adnak. Elkezdtem keresni az okozóját. Az egyik fenyő alatt 1 láthatóan nagyon beteg cica ült. Nem akart ő már vadászni, mert gyenge volt, képtelen volt rá, fölösleges volt a madarak rikácsolása.

Kicsit közelebb mentem hozzá, de Bonival azért megtartottuk a tisztes távolságot. A cica felém fordult és rám nézett. Rám nézett azzal az 1 kék szemecskéjével, amelyiket ki tudta nyitni. A füle véres volt, a szőrzete piszkos. Valaha csodálatos lehetett. A színe fehér vagy krém színű, olyan, mint 1 sziámi cica színe, de ő 1 színű volt. Csont sovány. Csont és bőr. Akkor azt mondtam, hogy hálni jár belé a lélek.

Nem tudtam segíteni. A MÁSA-t hiába hívtam volna, nem segítettek volna, mint ahogy máskor sem segítettek. Ismerősöm senki nincs, aki 1 ilyen beteg cicát befogadott volna. És én szintén nem tehettem. Így továbbálltunk.

Este láttam, hogy valaki kitett a cicának 1 kis vizet és talán kaját is. Vannak még jóérzésű emberek, de más sem tett többet.

Másnap láttam újra a cicát. Holtan feküdt az út szélén. Sérülés nem volt rajta, csak a szenvedés jelei a valaha szépséges kis arcán.

Nyugodj békében Ismeretlen Cica!

Álom, álom, édes álom...

Hülye álmom volt. A legtöbb álom hülye és nincs értelme.

Voltam valahol, valakikkel. Hurrá:-) Csak magamra emlékszem, a többiekre nem, de ott voltak, az biztos. Úgy rémlik, mintha csúfoltak vagy gúnyoltak volna engem, de nem tudom, hogy miért.

Aztán elindultunk valahova csoportosan. Egy villamos ablakán néztem ki és ez a villamos olyasféle meredek utcán ment, mint amilyet amerikai filmekben lehet látni, amelyek San Franciscoban játszódnak.

A következő emlékem az, hogy jövünk már kifelé onnan, ahova mentünk. Valami nagyszabású ünnepség volt, elegáns meghívottakkal, miközben mi egyszerűen voltunk öltözve.

És, ahogy jöttünk kifelé... szembe jött velem István. Szmoking volt rajta és 1 átlátszó tüllszerű sárga anyag lógott a vállán. Egy magas, szőkés, kontyos csaj volt vele, rajta is volt ilyen sárga valami. Azt hiszem, István rám nézett, talán én is őrá, de én a csajt is megnéztem. A csaj nem nézett rám, biztos nem tudta, hogy ki vagyok. Ezzel elmentünk egymás mellett.

Ennyi. Többre nem emlékszem. Tök értelmetlen az egész.

Tudod, miért volt ez? Mert tegnap összefutottam itt a lépcsőházban István 1 barátjával (na jó, csak félig-meddig barátja, együtt járnak síelni).

Sőt, mikor Erzsike bejött hozzám, emlegettem neki is Istvánt.

Ez lett az eredménye. Egy idióta álom, ami csak felzaklat. Mert felzaklat és ez így marad örökre, míg élek.

"A" Koncz

Mostanság a szokásos rutinom, hogy hazajövök melóból, megetetem Bonikát, ő pihen, emészt 1 fél órát, addig én teszek-veszek. Ma bekapcsoltam a tv-t és leragadtam a Duna World csatorna Rocklexikon című adásán. Koncz Zsuzsa volt benne.

Anno tinédzserkoromban, úgy a '70-es évek első felében Koncz Zsuzsa hazai nagy sztár volt, de nem a kedvencem. Most viszont úgy meredtem a tv-re, rám nem jellemző módon, egyszerűen leültem és néznem kellett. Nem tudtam ott hagyni és imádattal lestem. Csodálatos képeket, filmrészleteket és klipeket mutattak. (Régen nem mondtam volna, hogy "csodálatos":-D) A szám tátva maradt, alkalmanként könny szökött a szemembe. (Tiszta hülye vagyok:-D) Miért is? Miért? Mert akkor voltam fiatal. Ifjú és szép. A dolgok teljesen átértékelődtek bennem, vállalom. Annyira jó volt nézni és hallgatni ezt az egészet. Ami akkor nem tetszett, most lenyűgözött. Kosztolányi Lacit egyébként is imádtam az Ezek a fiatalok című filmben.

És szépnek találtam Koncz Zsuzsát. Rendkívül vékony volt, nem tudom milyen magas, de alkatához képest hosszú lábai lehettek. Valószínűleg most is ilyen.

Előtte a lépcsőházban összefutottam István barátjával, Irénke néni egyik fiával.

És a fél délutánom a nosztalgiáról szólt.

Jó ez nekem?

Hát nem édesek? ♥