Két napja, a délutáni sétánkkor arra lettem figyelmes, hogy rigók és pintyek vészjelzést adnak. Elkezdtem keresni az okozóját. Az egyik fenyő alatt 1 láthatóan nagyon beteg cica ült. Nem akart ő már vadászni, mert gyenge volt, képtelen volt rá, fölösleges volt a madarak rikácsolása.
Kicsit közelebb mentem hozzá, de Bonival azért megtartottuk a tisztes távolságot. A cica felém fordult és rám nézett. Rám nézett azzal az 1 kék szemecskéjével, amelyiket ki tudta nyitni. A füle véres volt, a szőrzete piszkos. Valaha csodálatos lehetett. A színe fehér vagy krém színű, olyan, mint 1 sziámi cica színe, de ő 1 színű volt. Csont sovány. Csont és bőr. Akkor azt mondtam, hogy hálni jár belé a lélek.
Nem tudtam segíteni. A MÁSA-t hiába hívtam volna, nem segítettek volna, mint ahogy máskor sem segítettek. Ismerősöm senki nincs, aki 1 ilyen beteg cicát befogadott volna. És én szintén nem tehettem. Így továbbálltunk.
Este láttam, hogy valaki kitett a cicának 1 kis vizet és talán kaját is. Vannak még jóérzésű emberek, de más sem tett többet.
Másnap láttam újra a cicát. Holtan feküdt az út szélén. Sérülés nem volt rajta, csak a szenvedés jelei a valaha szépséges kis arcán.
Nyugodj békében Ismeretlen Cica!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése