2014. július 6., vasárnap

Boni, én és az éjjel

Bonikám tegnap nem volt túl jól. Egész nap olyan furcsán lihegett, pedig tegnap nem volt olyan meleg, mint ma. Aztán eljött az éjjel.
Jó későn kerültem ágyba, 10 perccel éjfél előtt. Ekkor Bonikám elkezdett koslatni a lakásban. Ki a kisszobából, végig az 5 méter hosszú előszobán, be a nagyszobába. Addig nem is volt baj, míg a szőnyegen ment, de néhol nincs szőnyeg. A parkettán úgy kopogtak a körmei, hogy egyszerűen nem bírtam elaludni. Felkapcsoltam a villanyt, akkor igyekezett át hozzám, jött a fény felé. Szerintem a látása is már nagyon gyenge, a hallásáról nem is beszélek. Valószínűleg alig hall valamit.
Na, aztán leoltottam a villanyt és minden kezdődött elölről. Ez így ment jó sokáig. Még éjjel 1/2 2-kor megnéztem az órát. Utána is folytatódott a mászkálás, 1 idő után egyszerűen kizártam a kisszobából, de akkor meg azért füleltem, hogy jaj Istenem, vajon mit csinál, egyem a szívét és vártam, hogy elkezdje kaparni a szobám ajtaját, ami meg is történt 1 idő eltelte után. Fogalmam sincs mennyi lehetett az idő, mert már tudatosan nem kapcsoltam fel a kislámpát, de reggel 1/2 9-kor úgy ébredtem - bocsánat -, mint a mosott fos.

Ma már nem volt ez a lihegése. Nem tudom, hogy mi lehetett. Az igazság az, hogy hasonló volt már máskor is.
Sajnos, a súlya is csökkent Bonikámnak. Azt a 30 dekát, amit 2 hét alatt felszedett, 1 röpke hét alatt le is adta. Hiába eszik rendesen és igyekszem is a kedvében járni, valószínűleg a vesebetegsége miatt nem képes hasznosítani a tápanyagokat. 8,1 kg.

Ma hallottam 1 "nyelvújító" kislányt, olyan 12 éves forma lehetett, tehát nem is olyan kicsi. A nagyijával beszélgetve ezt mondta: Nagyi, neked melegedebb lesz.
Érted? Egy ekkora gyerek így használja a magyar nyelvünket. Melegedebb! Nem azt mondja, hogy neked jobban meleged lesz, vagy inkább meleged lesz. Nem. Melegedebb.
Lehet, hogy nem Magyarországon él?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése