2014. július 5., szombat

Nagy ló

Mostanában nagy lovat adnak a cigányok alá. Egyre nagyobb a pofájuk. Azt tapasztalom, hogy valami miatt vagy következtében hangosabbak, utálatosabbak és még inkább azt gondolják, hogy nekik mindent lehet.
A napokban jöttem hazafelé villamossal. Az egyik megállóban felszállt 2 hangos cigány. Az egyiknek, jobb dolga nem lévén, a tökét vakargatta felszállás közben a melegítőnadrágján keresztül. A felsőteste mezítelen volt - gondolom - a kánikula miatt. A másikat nem is figyeltem, sőt, miután felszálltak, csak az ablakon néztem kifelé.
Egyes ülésen ültem, a mezítelen pont elém ült le, a hónalját odadobta az orrom előtt lévő ülés kapaszkodójára. Szerencsére nem éreztem, hogy büdös lenne, de a szaglásom nem mindig működik rendesen.
A másik a mellettünk lévő kettes ülés külső felére ült, belül 1 jól öltözött, olyan 40 körüli nő volt. Na, ezek innen oda és onnan ide kommunikáltak egymással jó hangosan, hogy a környéken mindenki hallja. A téma a lopás volt. Hogy a nem tudom kicsoda nem megy lopni az asszonynak, de ha neki kell "cucc" - így mondta: "cucc" -, akkor mindig lop.
Bezzeg ő - a mezítelen - mindig lop az asszonynak is. Hiába, a vérében van a bűnözés --- ezt mondta.
Szerencsére nem sokat kellett együtt utaznunk, de az is borzasztó volt.
Ez a kis közjáték jellemzi a cigányokat. A nagyhangúság, a bűnözés, nem számít neki hogy néz ki és az egész igénytelenségük.

Ma jöttem hazafelé a boltból, pirosat mutatott a lámpa, de 1 cigány férfi és 2 cigány nő mit sem törődve a lámpával, mennek át a piroson. A manusz mondta a nőknek "Gyertek, úgyis megállnak."
Hát, igen. Erre mondják, hogy nem érdemes 1 cigányt elütni, mert azért is annyi büntetést adnak, mint 1 rendes emberért.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése