Lenyugodtam

Mondjuk. Mondjuk, talán:-) A tegnapi idegeskedésem kapcsán muszáj voltam uralkodni magamon és a későbbiekben is muszáj lesz. Nem lehetek annyira hülye, hogy erre a pár napra tönkretegyem magam.

Munkám már alig van, nehezen telik a nap. Taktikám a következő: bezárkózom, ha dolgom van, elvégzem és nem foglalkozom már azzal, hogy mit csinálnak az utódaim az én volt munkámmal és FŐLEG, hogy azt hogyan teszik, csak akkor, ha kérik, hogy segítsek. A mai napra ez bevált. Csak így tovább. Szarnom kell mindenre.

Jókat nevettem ma.

Beérkezett anyag, melyről tájékoztatjuk a megrendelő kollégát, illetve az anyag fellelhető helyéről is. Szöveg a következő: ... tájékoztatlak, hogy rendelésedre a csatolt melléklet szerinti anyag érkezett, mely jelenleg abban az irodában van, amely PILLANATNYILAG még az enyém:-)

Kolléga az irodámban, váltunk pár mondatot.
Aztán mondom neki, hogy összepakolok, lassan megyek haza.
Mire a kolléga: Lassan már be sem jössz:-)

Új szervezeti ábrát láttam, melynek a szélén ketten szerepelünk - 1 kolléganő, aki felmondott és én, a másik hamarosan távozó - a következő címszó alatt: Sleeping Beatuy:-D

Azt hittem összetojom magam a röhögéstől.

Egyébként pedig olvastam. Kiolvastam A szürke ötven árnyalatát. Helyenként leesett az állam, mert tényleg, mintha Istvánról és rólam szólna, csak - ahogy már írtam is - mi nem voltunk ennyire perverzek.

Megtettem néhány dolgot a kedvéért, amit egyébként soha nem tettem volna.