Nem is tudom hogy írjam le a mai eseményeket. Nem tudom értelmesen leírni, mert tart a titoktartási kötelezettség, míg dolgozom. Sőt, szerintem még utána is, de az azért már más.
Nagy változások lesznek a cégnél, de engem már nem érint, már akkor nem leszek ott. Nem is értem, hogy az Illető miért mond el nekem ilyen dolgokat...? Én nem bízom őbenne, de ő bízik bennem? Vagy csak eljátssza?
Hosszasan ecsetelte a dolgokat, de már 1 idő után kicsit untam, hiszen engem már nem érdekel és ezt meg is mondtam kerek-perec. Mellesleg nem irigylem őket.
Ez a cég egyre szarabb. Utáltam, amit csináltam, illetve annak 1 részét. Hogy miért írom múlt időben? Mert gyakorlatilag már csak annyi van, hogy fizikailag bent vagyok, de munkám szinte már egyenlő a nullával. Unatkozom, nehezen telik a nap.
Hát, már csak 17x kell korán reggel felkelnem úgy, hogy utána munkába indulok. Kibírom.
Sokat gondolkodom az elköszönésemen, de nem akarok pénzt költeni rájuk. Egy forintot sem. Nagyon kevés ember van ott, aki megérdemelné, aki nem bántott sosem, hogy megvendégeljem őket valamivel. Tudod mit? Nem is tudom, hogy 1 kezem nem lenne-e sok felsorolni őket...
Tegnap este nem tudom mi volt velem, de zuhanyozás közben felidéződött bennem Bonikám utolsó napja és nagyon sírtam. Mire kijöttem a kádból már szinte zokogtam. Meg is jegyezte bent 1 kolléga, hogy olyan a szemem, mintha sírtam volna. Nem árultam el neki.
Kaptam 1 e-mailt a fatimai Szűz Máriával kapcsolatban. Ennek apropóján írtam Istvánnak. Továbbküldtem neki a levelet és becsatoltam 1 képet, amit Fatimában fotóztam, mikor elvitt Portugáliába.
Nézem a leveleimet, de nem bízom benne, hogy válaszolni fog.
 | |
| Fatima |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése