Pedig az utóbbi időben szorgalmasan írogattam minden nap. Őszintén? Elfelejtettem. Csak akkor jutott eszembe, mikor már a gépet kikapcsoltam és 1 porcikám sem kívánta újra bekapcsolni.
Na, mi is volt tegnap? Hadd gondolkozzam.
Délután mentem a varrodába a ruhámért, de persze nem volt kész. Nem is tudom, hogy miért nem lepődök meg? Mára elkészült.
Az Újgyőri az a büdös cigány banda, ami ott van... Már undorodom arra járni. De nem sokáig kell. Még 13 munkanapom van, utána tehetem itthon, amihez kedvem lesz. Az Újgyőri cigányos részét megpróbálom majd kikerülni.
Este feljött Lackó, volt 1 levele. Kicsit bejött, beszélgettünk. Igazán örültem neki. Említette, hogy esetleg nyáron elmegyünk a Hortobágyra. Jó lenne. Mondtam neki, ha bárhova elvisznek, kicsit hozzájárulok a költségeikhez. Hátha ki tudok mozdulni itthonról. Ismétlem magam:-) --- Jó lenne.
Ma mi volt? Semmi. Jó, ez így azért nem igaz, hiszen lassan eltelik a nap, valami azért csak történt.
Reggel a buszmegállóban fotóztam ezt a cuki mókuskát:
Délután elmentem a ruhámért, ahogy fentebb írtam. Aztán postára, feladni 1
levelet. Ott 1 idősebb normális, de cigány kinézető pasi angolul köszönt
nekem. Biztos imponálni akart:-)
Vásároltam a Sparban. Ennyi. Más nem történt.
Ja, még 1. Többen megdicsérték a körmömet, hogy milyen jó színes:-)
Íme:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése