2017. március 30., csütörtök

Címtelen:-)))

Tegnap voltam tornázni. Már 2 hete nem voltam, de bevallom őszintén, annyira nem is hiányzik. Meglennék nélküle. A sok öreglány is idegesít. Annyira hihetetlenül idétlenül csinálják, hogy rossz nézni. Az egyik úgy veszi a levegőt, hogy az egész terem hallja. A másik azt mondja, szeret hátul állni, mert ott azt csinál, amit akar. Kérdeztem is tőle, hogy akkor minek jár, hiszen otthon is azt csinálhat, amit akar. Én a magam részéről igyekszem a tanár mozdulatait követni, azért vagyok itt. Ezt mondtam. Féltem is, hogy megsértődik, de úgy tűnt, nem sértődött meg. Mégis miért megyek? Mert emberek között vagyok, váltunk néhány kedves mondatot.
Torna után befizettem a közös költséget, ideje volt így hónap vége felé. A 100-as boltban próbáltam illatviaszt venni, de hónapok óta csak 3 doboz kávéillatú van, az meg nem kell. Különben is, már vettem belőle. A pékségben vettem 1 meggyes pitét. Már mást nem szoktam, mert a többi nem nagyon ízlik.
Utána felmentem Ágihoz, kicsit beszélgettünk. Azt mondja, hogy a mosógépéből kijön a mosószer is, meg az öblítő is még mosás előtt. Szerintem téved, de nem az én dolgom, hogy győzködjem.
Ma bementem a DM-be, mert 75 pontért lehet kapni Rimmel lakkot és szájfényt 1 helyes kis neszeszerben. Kétfélét tudtam venni, de igazából 4 féle lenne, csak épp nem volt.
Varrodás Áginál is voltam, mert elhasadt a széldzsekim és szombaton pont ezt a dzsekit akarom felvenni a buszos kirándulásra. Nagyon rendes volt, mert rögtön megvarrta, pedig visszamentem volna holnap, de így azért kényelmesebb volt.
Délután elmentem a sport klub klub-délutánjára és nagyon örülök, mert a következő buszos útra is befizethettem a részvételi díjat. 700.- Ft egy egész napos buszos útért:-) A História völgybe lesz a kirándulás május 06-án, de most a szombatira koncentrálok, ez is jó hosszú, egész napos kis túra lesz. Várhatóan reggel 7-től este 8-ig.
Nagyjából ennyi történt az elmúlt 2 nap alatt.
Holnap jön Heni, hozza a licites cuccokat. Már most látom, hogy qrva sok dolgom lesz vele. Ez van...

2017. március 29., szerda

Nem, mintha...

... bármit is magyaráznom kéne, mert kinek is...?, nincs kinek, de azért nem írtam tegnap, mert megint nem volt semmi különös. Tudom, hogy nem túl érdekes, amit írok és inkább csak magamnak írom, amit írok, mert soha senkinek nem árultam, nem küldtem el ennek a blognak a címét.
Tegnap sokat pakoltam itthon, folytattam a selejtezést. Nem is voltam sehol, pedig készültem boltba. Szóval, leszedtem a rengeteg bakelit lemezt. Van vagy 80 nagylemez, ebből van, ami dupla lemez és tízegynéhány kislemez. Kiválogattam párat, amit majd Laci bedigitalizál. Sajnos, a lemezjátszót, a hozzátartozó erősítőt és a hangfaalkat fizikailag képtelen voltam leszedni, nagyon nehéz, nekem legalábbis. Megkértem Lackót, ha lesz ideje, szánjon rám vagy 10 percet és szedje le, meg 1 órát is fel kell tenni a falra az előszobában, ez még a munkahelyemről hazahozott óra, de nincs szögem, Lackó majd hoz azt is. Kibányásztam a beépített szekrényből 1 musiccentert is hangfallal, még a távkapcsolója is megvan. A nagyszobám, Istenem, szanaszét. Egy hónapot adok magamnak, hogy mindent rendbe rakjak a nagyszobában. Jelenleg lent áll 2 nagy szatyor videokazetta, a lemezek és a musiccenter, ja és 1 magas kartondobozban kották, aztán kiselejtezett törölköző, most csak 1 db, de ez több lesz, ott van 1 kutya felvezetőpóráz és a dekorlap, 1 kispárnahuzat és a videokamera a tartozékaival. Mindezekhez jön majd a lemezjátszó összes járulékos részével együtt.

Ma reggel 9-kor lett volna 1 licites találkozóm, de ez a csaj már 1x átvert, ezért tegnap felhívtam, hogy biztos ott lesz-e, mert másik városból jön. Ott lesz, persze, jó az időpont - mondta. Na, felkeltem hajnali 7-kor, 9-re bevillamosoztam a városba. 9 után 6 perccel rátelefonáltam erre a libára, de fel sem vette a telefont. 10 percet vártam rá, nem jött, nem hívott vissza, így elindultam visszafelé. Bementem még ott a közelben 1 papírboltba, utána, 9 óra 20-kor még visszanéztem a helyre,a hol találkoznunk kellett volna, de nem volt ott senki. Felszálltam a villamosra és elindultam haza. Mikor itthon már leszálltam a villamosról, csörgött a telefonom. Bemutatkozott, hogy ő Era és kivel beszél. Hát, mondom, kit hívtál? Tehát, még csak fel sem merült benne, hogy én hívtam. Előadott 1 mesét, hogy ő ott volt, de rosszul volt, ezért bement 1 étterembe, a telefonját meg az autóban hagyta. Na, ezt vagy elhiszem vagy nem, de hajlok arra, hogy nem. Többet nem tárgyalok vele. Komolytalan, megbízhatatlan.

Miután hazajöttem, kajáltam és elmentem vásárolni. A boltban megkértem 1 épp arra járó vásárlót, 1 pasit, hogy vegyen le nekem 1 magasabb helyre 2 doboz 0%-os meggyes sört. Le is vette, de, hogy milyen ISZONYATOSAN büdös volt, azt elmondani nem tudom. Ezután elindult a pénztár felé és én akartam követni, de valami olyan pokoli bűzfelhőt húzott maga után, hogy nem bírtam utána menni. Inkább tettem még 1 kört és csak később mentem a pénztárhoz, ügyelve arra, hogy ez a pasi már ne legyen ott.
Nem tudom, hogy bírnak emberek így élni. És még hozzáteszem, hogy rendes ruha volt rajta, ami nem tűnt koszosnak.

Reggel megyek tornázni. Délután közgyűlése lesz a társasháznak, de semmi kedvem nincs elmenni...

2017. március 27., hétfő

Átállítottuk...

... a qrva órát. Igaz, engem már nem érdekel, nem muszáj korán kelnem, de míg dolgoztam, rettenetesen utáltam és nagyon megviselt, mikor elveszítettünk 1 órát. Reggelente szinte sírtam, mikor Bonikámmal újból a sötétségben kellett sétálni. Hetekbe telt, míg átzökkentem az átállításba.
Ma felkeltem korán, a régi szerint 7-kor, mert Lackó mondta, hogy délelőtt jönnek hozzám, hogy Gábort felköszönthessem. Aztán 1x csak rám telefonált, hogy nem jönnek csak délután 2 után. Hát, volt vagy 5 óra, mire ideértek. Hoztak rágcsákat és innivalót is, de én is készítettem. Megsütöttem 1 csomag pattogatott kukoricát, amit meg is ettem:-))) és kikevertem 1 csomag tejszínes túrókrémet. 4 kis tálkával lett, ebből 3-at megevett Kata. Lackónak volt gluténmentes.
A cuccokat, amiket leselejteztem, majdnem mindent elvittek. Az ágyneműimet, Bonika rongyait, a kis darab szőnyeget, a vadi új abroszt, az összes tollpárnát, könyveket és Lackó régi számlakivonatait, meg néhány levelet. Bevallom, kis fájdalmat éreztem irántuk. Még délelőtt, mikor nézegettem a dolgokat, megsimítottam Bonika rongyait, ahogy szépen össze voltak hajtogatva és bizony elsírtam magam. Már régen sírtam miatta...
Délelőtt folytattam a pakolást, a fenti felsorolásban már az is benne van --- könyvek, levelek. Főztem is magamnak 1 kis csirkepörköltet. Jó lett, alig várom, hogy holnap (ma) reggel egyek belőle:-)

A videokamerának nem tudom mi lesz a sorsa és a lemezjátszónak sem...

2017. március 25., szombat

Tegnap este...

... nem volt kedvem bekapcsolni a gépet. Pár apró dolog történt, azt most leírom.
Reggel vérzett a fenekem. Sajnos, volt már ilyen problémám máskor is, nem vagyok tőle boldog. Talán a sok üléstől van, hiszen írtam, hogy apunál fájdalmasra ültem a seggemet a nagy semmittevésben. Este tettem be 1 kúpot, ma is fogok. Bár, a szavatossága már lejárt, de talán valamit használ. Ma reggel nem volt véres a WC. papír.
Tegnap elkezdtem pakolászni az egyik nagyszobai szekrényben. Muszáj csinálnom, ha jutni - haladni akarok valamire. Télen a 13,5 fokos lakásban nyilván nem fogok tevékenykedni és nyáron, mikor 30-32 fok lesz a lakásban, akkor úgyszintén nem. Na, ezért kezdtem el most. Nem felejtem el, hogy 1 volt émászos kolléganőm, aki már nyugdíjas, azt mondta, hogy neki fél évébe telt, míg mindent átnézett a lakásában. Nagyon apránként fogok haladni, nem akarok egyszerre mindent, de még csak sok mindent sem megcsinálni. Tegnap kiselejteztem 1 csomó ágyneműt, Bonikámnak a rongyait, amelyek egyébként nem rongyok, de én így hívtam. Aztán tollpárnákat és szivacspárnákat is selejtítettem. Egy kis szőnyeget és 1 régi nagykazettás videokamerát, valamint 1 pár térdvédőt.
Az ágyneműt átnézik holnap a fiamék, hogy kell-e nekik belőle valami és a többi esetleg használható cuccot is felkínálom nekik, aztán ami megmarad, azt valahogy majd rendezem tovább. A szivacspárnákat kidobtam, nagyon ócskák voltak. A tollpárnákkal kapcsolatban írtam 1 felvásárlónak, de egyelőre nem válaszolt. A kamera táskája kell az öcsémnek. A jófogáson 4.500.- Ft-ért kínáltak ugyanilyen a táskát. Talán a menyemnek van ismerőse, aki esetleg gyűjt ilyen régi fotóscuccokat, mint a kamerám - hátha elviszi. Ami megmarad ágynemű, kisszőnyeg, azt felajánlom majd a cicáknak. Hát, most egyelőre itt tartok a tegnapi dolgokkal.
Este fél 6-kor volt 1 licites találkozóm, jól elbeszélgettem a kiscsajjal, ment zumbát oktatni. Utána felmentem Ágihoz, ittunk 1 kis vermutot, beszélgettünk. Majdnem fél 8 volt mire hazaértem és már nem akartam bekapcsolni a gépet.

Ma leszedtem az összes videokazettát, Vivike majd átnézi őket, a családi felvételeket megtartom, a többi kuka. A társasjátékokat is átpakoltam, már most vannak felszabaduló helyek.

Elkezdtem felhasználni a lejárt szavatosságú élelmiszereket. Volt 1 levespor, amit elkészítettem, megettem és 1 carbonara alappor, az is elfogyott. Holnap 1 doboz sztrapacskapornak járok a végére.

Gábor unokámnak névnapja volt, de nem én megyek el hozzájuk felköszönteni, hanem ők jönnek el hozzám, hogy felköszönthessem. Érdeeks... Ez is holnap lesz.

2017. március 23., csütörtök

Megérkeztem

Megérkeztem, hazajöttem, hurrá. Ennyire sosem vágytam haza, mint most. Nem éreztem jól magam, mert annyira unatkoztam, hogy a sok semmittevéstől, az állandó üléstől már fájt a seggem.
Pénteken utaztam Pestre, még a Keletiben találkoztam 1 kiscsajjal Liopoldos licittel kapcsolatban. A 2 ezer forintos nyakpárnáért 10 ezret adott! Hoppácska:-)
Szombaton szar idő volt, majdnem egész nap esett. Viviék elvittek ebédelni 1 igazán kellemes helyre, a kaja kiváló volt, amit választottam. Utána felmentünk hozzájuk és este 8-ra volt jegyünk 1 szabadulós játékra. Nagyon tetszett mindazzal együtt, hogy én nem voltam annyira aktív, de azért próbáltam segíteni. Vivi vitte a prímet. Ez a hely, ahol voltunk, a régi Csepelművek területén van. Érdemes lenne 1x világosban is elmenni arra. Kíváncsi lennék rá.
Vasárnap, na az volt a nap, amikor a sejhajom belefájdult a nagy üldögélésbe. Az idő megint csak vacak volt. Unásig játszottam a telefonomon, néztem a tv-t, ezzel telt az egész áldott nap.
Hétfőn elmentem apuval az Auchanba. Olyan jelszóval vitt el apa, hogy lássak már én is 1 ilyen nagy áruházat. Én nem is tudom mit gondol... talán, hogy valami tanyáról jöttem. No, azért elmentem vele, de csak rohantunk, mert - mondta -, ha nem érjük el a következő buszt, akkor még 1 órát kell ott tölteni.
Kedden főztem. Én készítettem az ebédet. Citrusos sült csirkét és sertéspörköltet készítettem. Jól sikerült, ízlett a családnak.
Na, ekkor már eldöntöttem, hogy másnap a temetőlátogatások után hazajövök. Semmi programot nem tudtam csinálni Lacival, mert dolga is volt, meg beteg is volt. Akkor minek üljek ott, inkább ülök itthon.
Szerdán kimentünk az Újköz temetőbe, megérdeklődtük, hogy mikor jár le a sír és mennyibe kerül az exhumálás, illetve a hamvasztás, stb., stb. Utána kimentünk anyuhoz is, nagyon szép és illatos volt az altemplom. Ott leszek én is majd. Kissé morbid vagyok, de ott van nekem is az urnahelyem. Kedvelem ezt az altemplomot, jó helyen leszek...
Ebéd után Laci kivitt a Keletibe, a fél 3-as vonattal hazajöttem.
Itthon vagyok:-)

2017. március 16., csütörtök

Csak azért ...

... jelentkezem ilyen késői órán, hogy bejelentsem, 1 darabig nem írok. Nem leszek gép közelben. 
Egyébként pedig semmi érdekes nem történt, ma ki sem tettem a lábam a lakásból.

Még korábban akartam írni arról, hogy örömteli módon, lassan ugyan, de emelkedik a lakás hőmérséklete. Már kihúztam az előszobai függönyt, már előfordult, hogy sarkig nyitott szobaajtóval aludtam és reggelente már nem csukom magamra a fürdőszobaajtót, bár a fűtés természetesen fel van tekerve. A kisszoba kivételével 17-18 fok van a lakás többi részében, de már 19 fok is volt:-) Napi 2-3 m3 gáz fogy. A konvektort a konyhában már kikapcsoltam.

Aztán még voltak hülye álmaim. Az egyik Istvánnal, hát miért ne. Valahol voltunk sokan. Láttam őt, amint ülnek 1 nővel valami kanapén és István a nő vállára hajtja a fejét. 
Másik álmomban 1 volt gimnáziumi osztálytársam szerepelt, 1 fiú, bár nem tudom, hogy mennyire fiú, nem vagyok meggyőződve róla, hogy esetleg nem meleg-e..., de 1 biztos, nekem soha semmi közöm nem volt hozzá:-) Na, tánctanár volt a fiú az álmomban. Ennyi:-)))
Volt még más álmom is, de baromira nem emlékszem rá.

Olyan másfél hét múlva jelentkezem. Addig is pá:-)

2017. március 14., kedd

A bejegyzés címe...

Sokszor olyan nehéz meghatároznom, hogy mi is legyen  cím, ami legalább valamennyire utal a tartalomra. Egyelőre nem tudom, hogy mi lenne a frappáns cím.
Tegnap nem írtam, mert megint nem volt miről. Voltam postán, boltban, DM-ben és gyógyszertárban. Este itt voltak a gyerekek, mert Lackóék bementek Kata munkahelyére, megint meeting volt Amerikából.Nem volt semmi különös a gyerekekkel, nézték a tv-t, csendben voltak. Különben is este volt és fáradtak voltak.
Ma postán voltam, feladtam néhány Liopoldos borítékot, de egyet nem vettek be, mert magasabb, mint 2,5 centi. A súlya nincs 50 gramm. A csaj rögtön felajánlotta, hogy csomagként küldjem l közel 2 ezer forintért, de én - még én mondtam neki, hogy van a postán maradó lehetőség, ami csak a levél árába kerül. Na, így fogom majd feladni, de ahhoz új borítékot kell írnom.
Délután főztem citrusos csirkesültet. A csirkét sóztam, borsoztam, meglocsoltam mézzel, olajjal és megszórtam bazsalikommal. Feldaraboltam 1 citromot és 1 narancsot és a húsdarabok közé tettem. Megsütöttem. Az eredeti recept kakukkfüvet ír, de nem kapok a környéken. Mindegy, jó volt így is. Sőt, várakozáson felül nagyon finomra sikerült.

Citrusos sült csirke

Este feljött Lakó, kicsit beszélgettünk. Emesét felvették a református általános iskolába. Hurrá... Én nem vagyok tőle boldog. Meg kellett keresztelkedniük emiatt. Lackónak és a gyerekeknek. De mondtam Lackónak, hogy attól ő ugyanolyan ateista marad és lesz ezután is, mint volt közel 40 évig. Azt válaszolta: valahogy úgy.
Aztán beszélt Kata munkahelyi problémáiról és kérdésemre válaszolva elmondtas, hogy Kata senkitől nem fogad el semmit, tőle sem. Mármint tanácsot. Talán ezért vannak problémái. És ez elég nagy baj. 35 éves, gondolkodhatna érettebb fejjel.
Áh, nem is érdekel. Megmondtam Lackónak is, hogy ezért nem mondok nekik már semmit, mert úgyis megmagyarázzák, hogy az miért nem jó, amit én mondok, vagy tanácsolok, akkor meg minek. Pedig véleményem van, csak megtartom magamnak. Azt nem mondtam, hogy megbeszélem mással. De alkalomadtán el fogom mondani azt is, hogy nekem nagyon jól esik, hogy Vivi sokszor kikéri a véleményemet, hogy ezt vagy azt én hogy gondolom, hogy csinálnám, mit mondjon.

Holnap lustizni fogok. Csak 1 kicsit:-)))

2017. március 12., vasárnap

Egy nap kimaradt

Nincs az kőbe vésve, hogy nekem minden nap írnom kéne, ugye? Azért nem írtam tegnap, mert elcsesztem az időmet és már megint ma lett, mire az íráshoz jutottam. Elmúlt éjjel 1/4 1, akkor tudtam volna íráni, de már nem volt kedvem.

Tegnap délelőtt 10-kor volt 1 talim a városban, licitből kifolyólag. Gyorsan lebonyolítottuk, utána vásároltam rántott csirkeszárnyakat a Kaisersban. Hazafelé jövet leszálltam a főtéren, mert ott is találkoztam 1 csajjal, azt is letudtam. Délután még ide jött volna hozzám egy 3. csaj, de az írt, hogy beteg, nem tud jönni. Érdekes, mert váltogatja a nevét a facén. Nekem ez kicsit furcsa...
Délután mostam 1 adagot és néztem a szafarit. Azzal csesztem el az időmet, mert különleges volt a tegnapi szafari. Sajnos, az egyik kiváló - ha nem a legjobb - operatőrünk, a 2 méter magas, derékig érő hosszú hajú Bryan elmegy. Elmegy, mert alvajáró és úgy ítéli, hogy már az egészsége foroghat kockán, ha kisétál az oroszlánok vagy hiénák közé az éjszaka közepén. Hát, az állam leesett, mikor ezt elmondta angolul, alig akartam hinni a fülemnek és azon gondolkodtam, hogy jól értettem-e. De jól értettem. Tegnap volt vele 1 úgynevezett fireside chat, de még szerdáig dolgozik. Herman az új fiú, huú, egyelőre nagyon gyenge, de gondolom, majd belejön. Vagy elküldik. Szóval, 1 rakás képet készítettem Bryanről és azt válogattam jó sokáig. Végül felraktam 2x4 képet és 1x5 képet. Tegnap összesen több, mint 100 képet készítettem. Ebben benne vannak Bryanről és az állatokról is valamennyi kép.

Ma kitakarítottam a fürdőt, csináltam apróságokat és délután sétáltunk Fifikével, aki jött volna hozzám 4 napra, de végül ma kiderült, hogy nem jön, mert a gazdija sem megy sehova. Mindegy, azért sétáltunk. Meg aztán mondta Csilla, hogy szeptemberben elmennek 1 hétre Olaszba a barátnőjével, gondolom akkor még jó leszek, ezért tartja velem a kapcsolatot. De nem baj, jó ez így.
Estefelé még feljött Attila barátom 1 kérdőívet kitölteni.

Holnap hajat akarok festeni... Nem nagy örömmel, de már ketten is rám szóltak egymástól függetlenül, hogy öregít az őszülő hajam. Mondjuk én szarok rá, de jövő héten megyek Pestre, gondoltam, nézzek ki 1 fokkal jobban...

2017. március 10., péntek

Infarktus kerülgetett

Mielőtt rátérnék, hogy miért kerülgetett az infarktus, előtte még valami másról beszélek. Reggel korán keltem, mert 1 tiszaújvárosi csaj azt ígérte, hogy ma reggel fél 9-re, 9-re eljön hozzám a licitált cicás cuccáért. Ennek megfelelően időben felkeltem, hogy elkészüljek és utána úgyis a városba kellett mennem. Már mindennel elkészültem, fürdőszoba, öltözés, smink és haj, kv, 1 harapás süti, bepakoltam a táskámba, szatyromba és álltam az ablakban, vártam a csajt. Már majdnem 1/4 10 volt, mikor rátelefonáltam, hogy jön-e, mert nekem lassan el kell mennem itthonról. Hát, nem jön. És a qrva, kib@szott fajtája annyira nem képes, hogy rám csörögjön, hogy te idióta ne várj, mert nem megyek. Pipa voltam, de azért udvarias.
De az infarktus csak ezután kerülgetett. Tudniillik be akartam kapcsolni a számítógépet és az nem akart bekapcsolódni, a rohadt életbe. 33 napot volt szervizben, 10 napja van itthon és bemondta az unalmast. Hívtam a szervizt, de csak harmadszori hívásomra vették fel a telefont. Délutánra ígérték is a szerelőt. Zaklatottan hívtam fel Lacit, megbeszéltük, hogy este, miután hazament, felhív, hogy mit intéztem. Szart felhívni. Vivit majdnem sírva hívtam reggel, vele ma beszéltem többször is.
Kata hívta Vivit, de dolgozott, nem vette fel. Naivan azt hittük, hogy talán meg akarja hívni őket a vasárnapi keresztelőre, vagy pláne keresztszülőknek. De nem, nem. Csak azt kérdezte, hogy mennyire menő most 1 bizonyos önéletrajz pályázathoz. Szóval, úgy néz ki, hogy a menyem munkát fog keresni. Nem csodálom, mostanában sok gondja van bent melóban, semmi nem jó neki --- így látom. De én már nem nyilvánítok véleményt. Főjön a saját levében. Csak azért aggódom, mert a fiamat is tönkreteszi. Róluk ennyit.

Olyan fél 10 körül elindultam itthonról. Bementem az állatorvosi rendelőbe, leadtam Heninek 1 csomagot és felvettem tőle 1 esernyőt. Utána elmentem az adóbevallásomért. Azt hittem a tüdőmet kiköpöm, mire felérek a csajhoz a 3. emeletre. Csalódás ért, mert az önkéntes nyugdíjpénztári számlámra befizetett összeg 20 %-át ugyan visszakapom, de nem kp. a bankszámlámra, hanem vissza a nyugdíjpénztári számlára. Mindegy. Előbb-utóbb úgyis kiveszem onnan a lóvét. Azután bementem az Émászba, oda is vittem 1 kis licites dolgot. Ezután a bankomba mentem befizetni 1 számlát. Aztán a Kaisersban vettem 3 db rántott csirkeszárnyat és azt ebédeltem itthon tésztasalátával. Kora délután hívtak a számítógépesek, hogy jönnének hamarabb, ha itthon vagyok. Ok, mondtam, jöhetnek. Hát, nem részletezem, most a tápegység ment ki a gépben. Kicserélték - működik. Mondtam is a srácnak, hogy szeptembernél hamarabb nem akarok találkozni vele.

Így telt a nap, lelkileg kissé megviseltek a negatív dolgok.
Holnap megint találkozom 3 csajjal licitből kifolyólag...



















2017. március 9., csütörtök

Laza napom volt

Igen, laza, de jó nap volt. Délelőtt sütöttem egy 5 perces túróst, féladagot és nagyon jól sikerült. És pedig azért sütöttem, mert délután jött Margó néni, de előtte még mostam, pakolásztam, szóval igyekeztem pár dolgot elvégezni itthon, hogy én is rendben legyek, meg megfelelően várjam őt is. Egyem a szívét, hozott 1 rakás befőttet. 2 üveg paradicsomlét, 3 üveg meggybefőttet és 2 üveg őszibarack befőttet. Ezen kívül kaptam 1 csomag őrölt kávét, amit talán majd továbbadok valakinek... Annyira nem rajongok a főzött kávéért, de ha muszáj, megiszom. Meglátjuk...
Volt kis rágcsálnivaló, de 1-2 szem nápolyin kívül mást nem evett, pedig a sajtos ostyát sem kell rágni, egyedül talán a mogyorót. Mondtam is neki, hogy azért vettem, mert szoktam nála látni, mikor én megyek hozzá. Erre azt mondta, hogy ő meg csak az én kedvemért veszi :) De a túrós, az nagyon ízlett neki, elég sokat megevett belőle. Örültem is:-) Sőt, még csomagoltam is neki. Csokilikőr, tojáslikőr, meg pályinka volt az ital. Ő tojáslikőrt kért, én meg kivégeztem a csokit, tán volt 1 jó nyelet. Többet ilyet nem veszek, mert nem átlátszó az üveg, nem lehet látni, hogy alig van már benne, legfeljebb érezni. Cappy almaitalt vettem, de azt sem kért. Viszont kávét főztem neki, sok tejjel. Azt szereti. Sokat beszélgettünk, most inkább rólam, nem is nagyon kérdeztem a családját, de neki eléggé kiterjedt a rokonsága, van 5 unokája és már nem is tudom, hogy hány dédunokája. Sógornői, barátnői... szóval nem tudom őket megjegyezni, hogy ki kihez tartozik. Bocs, Margó néni:-) Szóval, inkább az én dolgaimról beszélgettünk, az én családomról. Tudom, hogy vele lehetek őszinte és megért. De, ha nem ért egyet velem, azt is megmondja. Viviékről is volt szó és elmeséltem neki Lackóék keresztelkedését, meg az én mindennapjaimról is sokat meséltem neki, már tényleg van miről. Ja, és megmutattam néhány fotót Viviék esküvőjéről.

Délután 5-re átmentem a klubba, borzasztó sokan voltunk, még ennyi embert nem láttam klubnapon. Szerettem volna befizetni a História völgyi buszos útra, de még nem lehetett. Szerintem 3 hét múlva, mikor megyek legközelebb, akkor meg már túl lesznek rajta, attól tartok.

Itthon este felvettem a kapcsolatot az összes licitálóval, mindenkinek megírtam mennyi a postaköltség. Hazudok, mert 2 embernek még nem írtam, mert az ő cuccaikat talán csak csomagként tudom feladni, az meg elég sok, de nem tudok mit tenni.

Na, megyek is lefekszem, mert holnap reggel fél 9-re már jön 1 csaj a licitált cuccáért. Aztán elmegyek Henihez a rendelőbe, viszek is neki cuccot, meg hozok is tőle. Utána elmegyek az elkészült adóbevallásomért és végül elmegyek az Émászba, oda is viszek licites cuccot. Aztán ... nem tudom mit csinálok... :-))) Hazajövök:-)


2017. március 8., szerda

Tegnap...

... nem írtam, mert nagyon fáradt voltam. Most is annak érzem magam, de írok a tegnapi és a mai rohangálós napjaimról.
Tegnap délelőtt főztem Lackónak. Ez nem lett 1 túl jó kaja. Szalonnát pirítottam, közben tésztát főztem. A leszűrt tésztára ráöntöttem a szalonnazsírt. Egy edényben főzőtejszínt forraltam, abba beleöntöttem 1 doboz kukoricát, kis sót, cukrot és borsot tettem hozzá. Ráöntöttem a tésztára és a pirított szalonnát is belekevertem. Ennyi. Egyszerű, de nem kapott tőlem ötöst:-)
Délután fél 2-re mentem a pajzsmirigy vérvétel eredményéért. Jó lett. Nem vagyok orvos, de gondoltam, hogy ez jó lesz.
2-kor találkoztam 1 csajjal az Sztk-nál, vittem neki licites cuccot. Aranyos volt, mert kocsival levitt a főtérre.
Ott bementem Ágihoz 1 pulcsiért, aminek elvágta a garbónyakát. A pulóver 500.- Ft volt, a varrás 600...
Ági után újabb csajjal találkoztam a főtéren, átadtam neki is a licitált tárgyat. Utána kénytelen voltam hazajönni, mert annyira kellett pisilni, féltem, hogy nem bírom ki kb. fél 5-ig. Gyorsan elvégeztem, amit kell, a pulcsit kiraktam és indultam vissza a városba. A Metropolban leadtam 1 csomagot, utána bementem a Kaisersba vásárolni. Hazafelé jövet leszálltam a villamosról és bementem a Győri kapui állatorvosi rendelőbe, ott is leadtam 2 kis tasakot, ez volt 4-kor.
Itthon aztán hívott még 1 csaj, de ő házhoz jött. Illetve fel nem jött a lakásba, de csak a kapu elé kellett lemennem.
Este feljöttek Lackóék a kajáért, meg nőnapot köszönteni. Vettem kis édes és sós rágcsát, de nem tudom mit kéne vennem, hogy a gyerekek ne morzsáljanak össze mindent. Most a chips volt a bűnös.
Azt nem említették, hogy vasárnap keresztelő lesz náluk. A gyerekeket is megkeresztelik állítólag és Lackó is megkeresztelkedik, ámbár ő ugyanolyan ateista marad, mint volt közel 40 évig. Mi nem hiszünk Istenben és szerintem ő sem fog hinni még attól, hogy megkeresztelkedik. Mert Kata így akarja, ez Kata döntése tuti. Az igazság az, hogy Lackó 1 papucs lett mellette, 1 marionettbáb. Sajnálom. Részletezhetném, de nem akarom... Ja, és mindezt a keresztelős dolgot nem tőlük tudom, hanem Vivitől, ő meg az apjuktól, mert Vivinek sem említették. Szerintem azért nem szólnak, mert ők is érzik, hogy ez nem 1 őszinte dolog, hanem 1 hóbort, hódolás a divatnak. Így érzem.
Ez volt tegnap.

Ma elmentem tornázni, de az igazság az, hogy kezdem kicsit unni. Egyrészt a karom nem működik rendesen, ezért több gyakorlatot nem tudok elég jól csinálni. Másrészt annyira elegem van a sok ügyetlen öregasszonyt nézni, hogy ihaj. Totál mást csinálnak, mint kéne és ez engem marhára zavar.
Torna után bementem a városba, megint találkoztam 1 csajjal, alig találtuk meg egymást, miközben ő is régóta ott volt a megbeszélt helyen, meg én is. Jót nevettünk, de nekem annyira nem esett jól a várakozás, mert baromi huzatos, hideg helyen álldogáltam. Azt hittem, hogy beteg leszek, délután pihentem is kicsit, de most már bízom benne, hogy nem leszek beteg.
A találkozás után megint vásároltam a Kaisersban, mert holnap jön Margó néni és kicsit muszáj készülnöm rá.

Rengeteg dolgom van, főleg a licites cuccokat kéne rendeznem, meg takarítanom is kéne. Na, talán holnap vagy pénteken... Szombaton is lesz 1 talim:-)

2017. március 7., kedd

Vásárlós napom volt

Ma bevásárolni voltam, mert baromi zsúfolt napom lesz holnap. Délelőtt főznöm kell. Valami nagyon egyszerűt és olcsót főzök csak, most így alakult.
Délután elmegyek az Sztk-ba a leletemért. Gondoltam, még előtte elvinnék 2 pár cipőmet a cipészhez, de ezt még majd meglátom.
Sztk után találkozom 1 csajjal, akinek már átadok 1 licites tárgyat, amit elnyert a cicamentőktől. Ez még az Sztk-nál lesz. Az Újgyőrin találkozom 1 másik csajjal, annak is viszek cuccot, de közben Ágihoz is be akarok menni a varrodába. Aztán a Metropolba kell bevinnem pár cuccot. Visszafelé bemegyek a rendelőbe Henihez, mert lesz 2 csaj, akivel ő fog találkozni és vissza kell adnom neki azokat a cuccokat, hiszen minden itt van nálam. Este lehet, hogy még feljön 1 másik csaj. Őrület, ezek mind kocsival járnak. De jó nekik.
Hát, ez van tervezve holnapra., de mindezt ma elő kellett készítenem. Kiírtam, hogy melyik tárgyra ki licitált és mennyiért. Mindent betettem külön-külön nylonzacsiba kis papírral feliratozva, hogy kié, mennyi pénzt ad érte. Különválogattam a miskolciakét és mindegyiknek írtam üzenetet. A többiekét postáznom kell, de meg kell írnom nekik a postaköltséget, mert azt is elutalják. Holnap, ha lesz időm és energiám elkezdem azt is. 2 licitálóról nem tudom, hogy merre laknak. Lehet, hogy itt, de lehet, hogy máshol, az majd akkor derül ki, ha írok nekik.
Majd holnap. Ja, nem holnap, hanem ma, mert már kedd van. Szerdára is van már találkozóm, csütörtökön jön Margó néni és szombatra is van találkozóm.
Most már fáradt vagyok. Megyek a fürdőbe. Aludjatok jól, álmodjatok szépeket:-)

2017. március 6., hétfő

Szotyi...

... itt szemtelenkedik. Marha pofátlan. És alkalmanként úgy csíp, hogy fáj. Mint régen, az elején, mikor kezdett barátkozni velem. Érdekes, mert nappal nem csíp, csak este. Hogy működik ez nála? Nem értem. Ma annyira elegem lett belőle, hogy megfogtam. Nem szoktam ilyet csinálni és persze nem akartam nagy stresszt okozni neki. Kicsit simiztem a fejté és a hasát, aztán elengedtem. Nem ártana lassan levágni a körmét. Egyébként, nem okozott neki törést, hogy megfogtam, mert ugyanúgy jön a kezemre.

Ma délután voltam sétálni Fifikével. Aranyos az a kutya. Egyem a szívét, már megismer engem, mikor meglát, szalad hozzám, csóválja a farkát. Aranyos. Durván másfél órát sétáltunk. Ha nálam esz, akkor azért kicsit más lesz a rendszer, de az senkinek nem fog gondot okozni. Most úgy tudom, csak 2x sétál, de elég sokat. Én 3x fél órát fogok sétálni vele, ahogy Bonikámmal is tettem és azon az úton, amit én ismerek. Most arra megyünk, amerre ők járnak. 4 nap nem fogja átállítani a kutyát semmi olyanra, ami neki nem megszokott. De m kiderült, nem is 100 %, hogy vigyáznom kell rá. Kiderül e hónap 15-ig.

Van még 1-2 dolog, amiről írni akarok.
Panaszkodom már megint. Csütörtökön borzasztó fájdalom volt a lábamban. A bal térdem belső-hátsó hajlata hasogatott. Alkalmanként olyan hasogatás, nyilallás állt bele, hogy nem bírtam mozdulatlanul tartani a lábam. Erős fájdalom volt és egész nap kitartott, de másnapra elmúlt.

Még a lakás hőmérsékletéről akarok írni:-)
Nagy örömmel tölt el, hogy szépen, lassan melegszik a lakás. Már nem 13-14 fok van a nagyszobában, hanem 18-19 és ugyanígy a fürdőben is. Ma  volt az első reggel, hogy nyitott ajtónál végeztem a reggeli dolgaimat a fürdőben. A fűtést bekapcsoltam, de az ajtó nyitva volt, már nem jön az előszobából sem az az iszonyat hideg. Ééés az elmúlt éjszaka volt az első, hogy nyitott szobaajtónál aludtam. Már nem hűl le túlságosan a kisszoba így sem. Annyira örülök neki. Most 20,2 fok van nyitott ajtó mellett, de megy a tv, a számítógép és az ágymelegítő és ezek is mind fűtenek. Azért ezeket kikapcsolom éjszakra, annyival hűvösebb lesz reggelre.

Olyan idióta agyok, hogy most megyek teregetni:-( Tudom, tiszta hülye vagyok.

Ja, még 1. Lezárult 1 újabb licit a cicásoknál, holnap kezdhetem azokat is szortírozni.

2017. március 4., szombat

Kirándulás

Igen, kirándulni voltam. Pontosabban a természetbarát sport klubbal, melynek tagja vagyok, elmentem ma 1 sétaútra.
Már tavaly beiratkoztam ebbe a klubba, de nem voltam túl aktív. Egy túrán voltam és 1 közös múzeumlátogatáson. Mindkettő jó volt.
Az idén ez volt az első túrám és nem is fogok menni csak könnyű sétautakra, ahol a szintkülönbség nem haladja meg a 200 métert, mert azt nagyon nem bírom, de feltett szándékom, hogy elmegyek azokra a kirándulásokra, melyeket úgy ítélek meg, hogy képes vagyok/leszek lejárni.
A legnagyobb baj az, hogy egyedül nehezen indulok neki. Tegnap este hívtam Valikát, mert csütörtökön a klubnapon vettem neki túrakönyvet és csak jelezni akartam, hogy megvan. Ekkor - telefonálás közben - vetődött fel, hogy nincs-e kedve eljönni a mai túrára. És volt. Így együtt mentünk már az itthoni buszmegállóból.

A túra 7 km volt, kb. 9-kor indultam itthonról és kb. 1 órára értem haza. Fél 10-kor volt a találkozó, felmentünk a Király-asztalra, ott megálltunk, mert a túralapot alá kellett írni. Innen indultunk tovább. A Köpűs-völgy végénél volt 1 kis pihenő, onnan fordultunk vissza a völgy másik oldalán. Láttunk 1 nagyon riadt szarvast. Csak úgy vágtázott keresztül az erdőn. Egyedül volt.
Út közben több emberrel beszélgettem, volt, aki hozzám jött oda és volt, akihez én mentem, de gyakorlatilag Valikával voltunk együtt végig.
Délután még feljött Valika, hozott nekem 1 kis fasírtot, egész finom volt és felhozta a kis túrakönyv árát, mert neki nem volt aprója és nekem sem, mert nem tudtam visszaadni, de most meg én lógok neki 1 százassal. Elég sok időt itt töltött Valika, sokat beszélgettünk, van közös témánk, nem buta nő és imádja Szotyit. Szívesen beszélgetnék vele gyakrabban.
Ő sem fiatal már, de aktív és mozgékony, csak 1 baj van, anyagilag nem áll túl rózsásan és ez lekorlátozza azt, hogy esetleg hova tudnánk elmenni. Vele mondjuk biztos nem tudnék 1 étterembe beülni, mint Ágival. Na, majd meglátjuk hogy lesz, mint lesz.
Most megbeszéltem Valikával, hogy felhozná a barátját ide hozzám, mert az is nagyon imádja a papagájokat, csak, hogy hadd lássa. Jöjjenek, persze, de csak este 6 után, mikor vége a szafarinak.

Délután csináltam almás-diós zellersalátát, de azért megspékeltem 1 kis rántott csirkemellel:-)


Így nézett ki a kis bőr bakancsom, miután hazaértem

Ilyen most az erdő. Semmi zöld nincs még benne.

Rántott csirkemell almás-diós zellersalátával

2017. március 3., péntek

Befejezem...

... az elmaradt napokról a rövid leírást.
Március 01-jén voltam tornázni. 42 ember volt! Már olyan sokan voltunk, hogy átmentünk a színházterembe, mert a kis balett teremben nem férünk el, nincs 1 karnyújtás távolságnyi hely.
Torna után találkoztam Ágival. Bejött az Adyba, még öltözködtem az előtérben. Persze, ez nem volt véletlen előre megbeszéltük. Megvettem a bérletemet, ilyenkor - bérletváltás időszakában - van ott 1 kihelyezett bérletárus, így nem kell sorakozni máshol. Bementünk Ágival a pékségbe, vettem 2 meggyes pitét. Már másfélét nem veszek, mert nem olyan jó a töltelékük. Ági nem vett semmit. Aztán átmentünk a 100-as boltba, mindketten vásároltunk. Meghívtam 1 apró kocka csokira, bár Ági nagyon diétázik mostanság. Mondja, hogy 2 kiló lement róla olyan 2 hét alatt.
Kijöttünk a 100-as boltból és Ági az első - kb. 3 m-re lévő - padra leült. Nem lehet vele haladni már. Vizes is volt a pad, hiszen esett, de neki már állandóan le kell ülni. Nem is szeretek menni vele semerre és tulajdonképpen 2 megállót mentünk együtt a villamossal. Mondta, hogy felmehetnék hozzá. Hát, végül is felmehetnék..., ámbár neki ugyanannyiba telne eljönni hozzám. De az igazság az, hogy jobban szeretek én menni hozzá, mert akkor nem kell készülnöm. Csak jussak el.
Március 02-án reggel felszaladt Heni, felhozta a licites cuccokat. A múltkoriak jobbak voltak, adtak is érte rendesen. Ugyan, még nincs vége a licitnek, de látszik, hogy most nem fog bejönni annyi pénz, mint a múlt hónapban. És az egyik lánc kifejezetten gagyi. Lefényképeztem és el is küldtem Heninek.
Este elmentem a sport klubba. Megszerettem ezeket a kis összejöveteleket. Volt most 1 nagyon negatív nő, pont 1 asztalnál ültünk, de igyekeztem kikapcsolni a hülyeségeit.
Na, elérkeztem a mai naphoz.
Vérvételen voltam az SZTK-ban. Lehet, hogy a pajzsmirigyem nem működik jól. Már volt vele problémám és a doktornő erre gyanakszik. De nekem más érzésem van...
Utána bementem Ágihoz a varrodába, voltam a 100-as boltban, beszélgettem Editkével, a harisnyással a Bükkben, bementem a DM-be, a Sparba és felmentem a Familybe, de ott nem vettem semmit. Oda már nem szabad menni, mert drága. Csak, ha olyat keresek, ami máshol nincs.

Na, elteszem magam holnapra, mert megyek kirándulni és ahhoz korán kell kelnem.

2017. március 2., csütörtök

Igyekszem...

... ma már a végére érni a saját számítógép nélküli napok nagyjából való leírásának.
A Liopold, ahol önkénteskedem, szerencsére elég sok elfoglaltságot ad.
Február 20-án 2 Liopoldos találkozóm volt, bevallom, a részletekre már nem emlékszem.
Február 21., kedd, a főzős napom, ilyenkor törekszem is arra, hogy ne kelljen itthonról kimozdulnom, mint ahogy ezen a napon is volt.
Február 22. Két Liopoldos talim volt, de erre emlékszem is. Az elsőnél átadtam a cuccot és cserébe a csaj 1 nagy szatyrot nyomott a kezembe, cipelhettem magammal, pedig még mentem a következő talira, amihez viszont még elég sok időm volt. Ezért bementem a Szinvaparkban a Hervisbe, vettem túrabotot. Talán  használni is fogom:-))) Legalábbis szándékomban áll. Ezután még majd 1 órát üldögéltem a Szinvparkban 1 padon. Ott legalább tudtam ülni és meleg volt. Na, innen a következő talira kicsit hamarabb kimentem, mint ahogy meg volt beszélve. Várok, várok, várok... még mindig várok. Egyértelműen megjelöltem a helyet: a Centrum melletti újságosbódénál. Erre a csaj a Centrum másik oldalára ment a szökőkúthoz. Persze, nekem kellett rátelefonálni, de így létrejött a találkozó.
Február 23-án volt 1 találkozóm a villamosmegállóban itt nálunk. Ez jó volt, csak 3 percet kellett kisétálnom és beszélgettem is a csajjal, szimpatikus volt. Délután elmentem a természetbarát klubba és még onnan este felmentem itt a lakótelepen 1 csajhoz, aki szintén licitáló volt. Ez volt az utolsó találkozóm ebből a licitből kifolyólag, még postáznom kellett néhány levelet és befejeztem. (De most vasárnap zárul az újabb licit.)
Február 24-én elmentem Emesével a református általános iskolába nyílt napra. Nekem borzasztó volt, de Kata nagyon oda akarja adni a gyereket, a gyerek meg meg akar felelni az anyjának. A férje (a fiam) meg papucs:-(
Február 25-én batyus bálba mentem, amit a természetbarát klub rendezett. Jó volt. Vittem faszírozottat:-))) meg 5 perces túróst. Vittem málnás sört is, de nem kért senki, így nem bontottam fel, egymagamnak sok volt, itthon is csak apránként iszom meg. Ja, meg nem akartam ott WC-re menni. Táncolni csak csajokkal tudtam, az kicsit gáz volt. Korán hazajöttem, este 9-re már itthon voltam.
Február 26-án sétáltam Fifikéékkel és fel is jöttek 1 rövid időre.
Február 27-én elmentem a háziorvoshoz, vittem novemberi laborleletet és elmondtam, hogy gyakran küzdök szapora szívveréssel és nehézlégzéssel. Elküldött pajzsmirigy-vizsgálatokra: labor, ultrahang és szakrendelés, de nekem van 1 érzésem, hogy nem ez lesz a problémáim okozója. Holnap megyek laborba.
Február 28-án végre, 33 napi távollét után visszahozták a számítógépemet.

A márciusi napokat meghagyom a következő bejegyzésre:-)

2017. március 1., szerda

Elmaradt napok...

... folytatása, illetve további leírás pár mondatban mindarról, ami addig történt, míg szervizben volt a számítógépem.
Február 06-a következik. Meghirdettem a facén, hogy az ismerőseim segítsenek papírkéztörlővel a Liopoldnak, ahol önkéntes vagyok. 1 ember adományozott papírtörlőt, 1 volt gimis osztálytársnőm. Vele találkoztam ezen a napon, valamint megújítottam a városi kártyámat, amire kedvezményt kapok bérletvásárláskor. Borzasztó tetű volt az ügyintézés, emlékszem.
Február 07-én főzős napom volt.
Február 08-án elmentem tornázni, de nem nagyon szeretek szerdán járni, mert ezren vagyunk. Jobb a péntek.
Február 09-én elmentem a klubba és egyúttal befizettem 1 buszos kirándulásra, Hatvan-Gödöllő útvonalra. Biztos jó lesz, április 01-jén.
Február 10-én sokat takarítottam.
Február 11-én itt voltak Viviék, de senki nem tudott róla, csak én. Szóval Lackóék sem.
Február 12-én sétáltam Fifikével és a gazdijával.
Február 13-án elmentem a postára, hogy befizessem a csekkjeimet, de basszus elfelejtettem a PIN kódomat. Nem volt probléma, mert egyrészt itthon megvolt, másrészt, ha nem lett volna, akkor is van annyi készpénzem, hogy ki tudtam volna fizetni az aktuális csekkeket. Az a baj, hogy ez a kártyám már érintős és ritkán van szükség a PIN kód használatára. Így felejthettem el. Egy szám duplán van benne, de ott tévedtem, hogy nem a megfelelőt dupláztam. Na, erről ennyit.
Február 14., megint főzés Lackónak.
Február 15-én feljött Heni, hozta a liciten elkelt tárgyakat, amelyeket én juttatok el a nyertesekhez. 27 emberrel kellett felvennem a kapcsolatot.
Február 16-án itt volt nálam Gábor, mert kötőhártya gyulladása volt és nem mehetett oviba. Ezen a napon már találkoztam 1 licitálós csajjal, Gáborral levillamosoztunk a Tokajhoz, nagyon tetszett neki. Ezen a napon este a klubban 1 igen jól sikerült és nagy sikerű előadást tartottam az év madaráról, a tengelicről.
Február 17., péntek. A héten pénteken mentem tornázni, aztán - torna után - 1 vad idegen néninek kellett ügyintéznem, aki az idősek otthonában él és az Angliában élő unokája a lányom barátja, Így kerület én a képbe. A dolog rendkívül bonyolult és hosszú, nem kívánom részletezni. Csak annyit, hogy ki kellett ott fizetnem közel 30 ezer forintot, amit most kaptam meg hétfőn.
Február 18-án, szombaton kimentem a Kocsonyafarsangra, de csak a Liopold miatt, mert több miskolcival megbeszéltem, hogy kijönnek oda a liciten elnyert tárgyukért. Iszonyat embertömeg volt. Borzasztó. Nem vettem még 1 tálka kocsonyát sem, annyira riasztott a tömeg. Nincs fóbiám, csak utálom.
Február 19-én semmi nem volt, még kutyaséta sem, mert nem voltak itthon, Fifike és a gazdija elutaztak valahova.

Innen folytatom, mert fáradt vagyok.