2017. március 4., szombat

Kirándulás

Igen, kirándulni voltam. Pontosabban a természetbarát sport klubbal, melynek tagja vagyok, elmentem ma 1 sétaútra.
Már tavaly beiratkoztam ebbe a klubba, de nem voltam túl aktív. Egy túrán voltam és 1 közös múzeumlátogatáson. Mindkettő jó volt.
Az idén ez volt az első túrám és nem is fogok menni csak könnyű sétautakra, ahol a szintkülönbség nem haladja meg a 200 métert, mert azt nagyon nem bírom, de feltett szándékom, hogy elmegyek azokra a kirándulásokra, melyeket úgy ítélek meg, hogy képes vagyok/leszek lejárni.
A legnagyobb baj az, hogy egyedül nehezen indulok neki. Tegnap este hívtam Valikát, mert csütörtökön a klubnapon vettem neki túrakönyvet és csak jelezni akartam, hogy megvan. Ekkor - telefonálás közben - vetődött fel, hogy nincs-e kedve eljönni a mai túrára. És volt. Így együtt mentünk már az itthoni buszmegállóból.

A túra 7 km volt, kb. 9-kor indultam itthonról és kb. 1 órára értem haza. Fél 10-kor volt a találkozó, felmentünk a Király-asztalra, ott megálltunk, mert a túralapot alá kellett írni. Innen indultunk tovább. A Köpűs-völgy végénél volt 1 kis pihenő, onnan fordultunk vissza a völgy másik oldalán. Láttunk 1 nagyon riadt szarvast. Csak úgy vágtázott keresztül az erdőn. Egyedül volt.
Út közben több emberrel beszélgettem, volt, aki hozzám jött oda és volt, akihez én mentem, de gyakorlatilag Valikával voltunk együtt végig.
Délután még feljött Valika, hozott nekem 1 kis fasírtot, egész finom volt és felhozta a kis túrakönyv árát, mert neki nem volt aprója és nekem sem, mert nem tudtam visszaadni, de most meg én lógok neki 1 százassal. Elég sok időt itt töltött Valika, sokat beszélgettünk, van közös témánk, nem buta nő és imádja Szotyit. Szívesen beszélgetnék vele gyakrabban.
Ő sem fiatal már, de aktív és mozgékony, csak 1 baj van, anyagilag nem áll túl rózsásan és ez lekorlátozza azt, hogy esetleg hova tudnánk elmenni. Vele mondjuk biztos nem tudnék 1 étterembe beülni, mint Ágival. Na, majd meglátjuk hogy lesz, mint lesz.
Most megbeszéltem Valikával, hogy felhozná a barátját ide hozzám, mert az is nagyon imádja a papagájokat, csak, hogy hadd lássa. Jöjjenek, persze, de csak este 6 után, mikor vége a szafarinak.

Délután csináltam almás-diós zellersalátát, de azért megspékeltem 1 kis rántott csirkemellel:-)


Így nézett ki a kis bőr bakancsom, miután hazaértem

Ilyen most az erdő. Semmi zöld nincs még benne.

Rántott csirkemell almás-diós zellersalátával

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése