2017. március 30., csütörtök

Címtelen:-)))

Tegnap voltam tornázni. Már 2 hete nem voltam, de bevallom őszintén, annyira nem is hiányzik. Meglennék nélküle. A sok öreglány is idegesít. Annyira hihetetlenül idétlenül csinálják, hogy rossz nézni. Az egyik úgy veszi a levegőt, hogy az egész terem hallja. A másik azt mondja, szeret hátul állni, mert ott azt csinál, amit akar. Kérdeztem is tőle, hogy akkor minek jár, hiszen otthon is azt csinálhat, amit akar. Én a magam részéről igyekszem a tanár mozdulatait követni, azért vagyok itt. Ezt mondtam. Féltem is, hogy megsértődik, de úgy tűnt, nem sértődött meg. Mégis miért megyek? Mert emberek között vagyok, váltunk néhány kedves mondatot.
Torna után befizettem a közös költséget, ideje volt így hónap vége felé. A 100-as boltban próbáltam illatviaszt venni, de hónapok óta csak 3 doboz kávéillatú van, az meg nem kell. Különben is, már vettem belőle. A pékségben vettem 1 meggyes pitét. Már mást nem szoktam, mert a többi nem nagyon ízlik.
Utána felmentem Ágihoz, kicsit beszélgettünk. Azt mondja, hogy a mosógépéből kijön a mosószer is, meg az öblítő is még mosás előtt. Szerintem téved, de nem az én dolgom, hogy győzködjem.
Ma bementem a DM-be, mert 75 pontért lehet kapni Rimmel lakkot és szájfényt 1 helyes kis neszeszerben. Kétfélét tudtam venni, de igazából 4 féle lenne, csak épp nem volt.
Varrodás Áginál is voltam, mert elhasadt a széldzsekim és szombaton pont ezt a dzsekit akarom felvenni a buszos kirándulásra. Nagyon rendes volt, mert rögtön megvarrta, pedig visszamentem volna holnap, de így azért kényelmesebb volt.
Délután elmentem a sport klub klub-délutánjára és nagyon örülök, mert a következő buszos útra is befizethettem a részvételi díjat. 700.- Ft egy egész napos buszos útért:-) A História völgybe lesz a kirándulás május 06-án, de most a szombatira koncentrálok, ez is jó hosszú, egész napos kis túra lesz. Várhatóan reggel 7-től este 8-ig.
Nagyjából ennyi történt az elmúlt 2 nap alatt.
Holnap jön Heni, hozza a licites cuccokat. Már most látom, hogy qrva sok dolgom lesz vele. Ez van...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése