... nem volt kedvem bekapcsolni a gépet. Pár apró dolog történt, azt most leírom.
Reggel vérzett a fenekem. Sajnos, volt már ilyen problémám máskor is, nem vagyok tőle boldog. Talán a sok üléstől van, hiszen írtam, hogy apunál fájdalmasra ültem a seggemet a nagy semmittevésben. Este tettem be 1 kúpot, ma is fogok. Bár, a szavatossága már lejárt, de talán valamit használ. Ma reggel nem volt véres a WC. papír.
Tegnap elkezdtem pakolászni az egyik nagyszobai szekrényben. Muszáj csinálnom, ha jutni - haladni akarok valamire. Télen a 13,5 fokos lakásban nyilván nem fogok tevékenykedni és nyáron, mikor 30-32 fok lesz a lakásban, akkor úgyszintén nem. Na, ezért kezdtem el most. Nem felejtem el, hogy 1 volt émászos kolléganőm, aki már nyugdíjas, azt mondta, hogy neki fél évébe telt, míg mindent átnézett a lakásában. Nagyon apránként fogok haladni, nem akarok egyszerre mindent, de még csak sok mindent sem megcsinálni. Tegnap kiselejteztem 1 csomó ágyneműt, Bonikámnak a rongyait, amelyek egyébként nem rongyok, de én így hívtam. Aztán tollpárnákat és szivacspárnákat is selejtítettem. Egy kis szőnyeget és 1 régi nagykazettás videokamerát, valamint 1 pár térdvédőt.
Az ágyneműt átnézik holnap a fiamék, hogy kell-e nekik belőle valami és a többi esetleg használható cuccot is felkínálom nekik, aztán ami megmarad, azt valahogy majd rendezem tovább. A szivacspárnákat kidobtam, nagyon ócskák voltak. A tollpárnákkal kapcsolatban írtam 1 felvásárlónak, de egyelőre nem válaszolt. A kamera táskája kell az öcsémnek. A jófogáson 4.500.- Ft-ért kínáltak ugyanilyen a táskát. Talán a menyemnek van ismerőse, aki esetleg gyűjt ilyen régi fotóscuccokat, mint a kamerám - hátha elviszi. Ami megmarad ágynemű, kisszőnyeg, azt felajánlom majd a cicáknak. Hát, most egyelőre itt tartok a tegnapi dolgokkal.
Este fél 6-kor volt 1 licites találkozóm, jól elbeszélgettem a kiscsajjal, ment zumbát oktatni. Utána felmentem Ágihoz, ittunk 1 kis vermutot, beszélgettünk. Majdnem fél 8 volt mire hazaértem és már nem akartam bekapcsolni a gépet.
Ma leszedtem az összes videokazettát, Vivike majd átnézi őket, a családi felvételeket megtartom, a többi kuka. A társasjátékokat is átpakoltam, már most vannak felszabaduló helyek.
Elkezdtem felhasználni a lejárt szavatosságú élelmiszereket. Volt 1 levespor, amit elkészítettem, megettem és 1 carbonara alappor, az is elfogyott. Holnap 1 doboz sztrapacskapornak járok a végére.
Gábor unokámnak névnapja volt, de nem én megyek el hozzájuk felköszönteni, hanem ők jönnek el hozzám, hogy felköszönthessem. Érdeeks... Ez is holnap lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése