2017. augusztus 13., vasárnap

Amikor...

... az előző bejegyzésem véget ért, még tombolt a hőség, borzasztó kánikula volt.
Szerdán muszáj volt elmennem itthonról, mert volt 1 cicás talim, ami azért is érdekes volt, mert említette a csaj, hogy felvesznek nyugdíjasokat hétvégi munkára az egyik nagy áruházlánchoz. És bizony erősen elgondolkodtam rajta. De mielőtt határozott lépésre szánnám el magam, előtte megkértem Vivit is, hogy érdeklődjön az ő munkahelyén is. Erre csak a jövő héten fog válasz érkezni, így várakozó állásponton vagyok:-)
Csütörtökön és pénteken csak a szemetet vittem le, emlékszem. Próbálok/próbáltam védekezni a hőség ellen a déli fekvésű lakásomban, de igen nehéz.
Szombaton viszont tettem 1 bevásárlási körutat. Voltam piacon, Goods marketben, DM-ben, Family diszkontban, valamint a Sparban. Kicsit túlköltekeztem magam, sok minden kellett. Na, ezért kéne elmennem dolgozni.
Vasárnap megint csak itthon voltam, kedvem sem volt kimozdulni. Lackóék Pesten voltak a gyerekekkel, ott is aludtak szombatról vasárnapra. A felnőttek apuéknál, a gyerekek Vivéknél.
Hétfőn vásárolnom kellett. Nem mentem csak a Sparig. Szeretem ezt a Spart, mert bár kicsi, de általában megkapom, amire szükségem van. És eddig nem csalódtam a húsokban sem, mindig friss volt. Most is:-)
Kedden főztem 1 kondér isteni húslevest. Elmondanám, hogy szerintem minimum 1 éve nem főztem húslevest, de lehet, hogy több is. Egyszerűen az idejére sem emlékszem. Nem vagyok leveses, de ha mégis főztem a családnak valami összejövetel miatt, általában erdélyi ragut kértek.
Szerdán jött Heni, elhozta az újabb licites cuccokat és elvitte mindazt, amit kiselejteztem a spájzból.  Nem gondoltam, hogy fog kelleni neki, de mindent elvitt. Hurrá. Ennyivel kevesebb dolgom volt vele. Egyébként, igen, a spájzomat szépen rendbe tettem, a legfelső polc majdnem üres. Tudatosan lejjebb pakoltam mindent, bár így is létra kell, hogy elérjem a fenti dolgokat. Egy kivételével, minden polcon maradt 1 kis üres hely, elégedett vagyok vele.
Szerdán estétől pénteken estig itt volt nálam 1 kutyus, Fifi, én vigyáztam rá. Naponta csak 2x kellett sétálni vele, ami szerintem nem helyes, de a gazdája így szoktatta. Fifike rendkívül makacs, mert a gazdája megenged neki olyan dolgokat, amiket esetleg nem kéne. Alig evett és ivott, míg nálam volt, aggódtam is érte. Na, mindegy, túléltük, de megállapítottam, hogy én már nagyon nem akarok kutyát sétáltatgatni. Nem. Pedig valószínűleg Fifikére még kell majd vigyáznom.
Csütörtökön el akartam menni a klubba, de egyrészt meleg volt, másrészt itt volt a kutya, így maradtam.
És ez pénteken is így volt. Terveztem, hogy postára megyek, mert jött az alapítványnak postán maradó levele, de végül csak szombaton mentem érte. Meg a lottómat is fel kellett adnom.
Szombaton búcsújárás volt nálam, 3 licitáló jött, az elnyert tárgyaikért. Az első 1 bájos kis csaj Szerencsről, adományt is kaptunk tőle és kicsit itt maradt beszélgetni:-) A 2. egy pár volt, de csak a csaj licitált 1 samponra. A 3. azt a faragott fa Buddha szobrot vitte el, amit én találtam valamikor régen - még élt Bonikám, 1 sétánk alkalmával találtam - és felajánlottam licitre. 2 ezer forintért vitte el a csaj :)

Hát, ez volt tegnap:-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése