2018. augusztus 11., szombat

Hőség

A héten szenvedtünk a hőségtől és még most sem hűvösebb a lakás, 27,4 fok van idebent.
Szerintem a múlt hétfőn nem voltam sehol, így rémlik.
Kedden a szokásos főzős napom volt, nagyon finom bácskai rizses húst készítettem. Adával beszéltem a főzés vége felé, de rövid úton le is tettem, mert mondtam, hogy Lackót kell hívnom, hogy jöhet a kajáért és mondtam, hogy visszahívom. De nem hívtam vissza csak csütörtökön.
Szerdán csak a szemetet vittem le, csütörtökön még azt sem.
Na, felhívtam Adát csütörtökön, megkérdeztem, mi újság. Álmos válasz a másik oldalról - lehet, hogy akkor ébredt, sokat alszik napközben -, szóval a válasz: semmi. Mondtam, itt sincs semmi. Próbáltunk beszélgetni, de ha nincs miről, akkor nehezen megy. Persze, pár perc múlva bekövetkezett, amire számítottam, szememre vetette, hogy nem hívtam vissza. Mondtam neki, hogy nála se történik semmi, meg nálam sem, a semmiről nehéz beszélgetni, meg különben is, az összes ismerősömmel összesen nem beszélek annyit, mint vele. Erre az volt a válasz, hogy hagyjuk. Na, beszéltünk pár percet, ásítozott, aztán mondtam, hogy menjen pihenni. Előtte még említettem, hogy másnap kimegyek az EuroFamilybe, ami ott van tőle 1 buszmegállóra, korábban beszéltünk róla, lehet, hogy átjön oda, amikor én megyek. Abban maradtunk, hogy telefonálok, mielőtt indulok.
Így is volt, pénteken hívtam mielőtt elindultam, de mondta, hogy ne haragudjak, ő nem jön, mert már tett 2 kanyart. Mondtam, hogy én nem haragszom, miért haragudnék. Én is célirányosan megyek, megveszem, ami kell és jövök haza. Így is volt, kb. 1 órát töltöttem az EuroFamilyben, meg a Müllerben, qrva sok pénzt ott hagytam, de tulképp 3 fölösleges dolgot vettem, 2 édességet és 1 sós rágcsát.
Ada nem jelentkezett tegnap óta, én sem hívtam, nem is fogom, majd írok neki a facén és meglátom a válasza milyenségét. Felőlem megsértődhet, de így csak tönkreteszi a barátságukat.

Henit is várom a licites tárgyakkal, mára ígéret, hogy jön, persze nem jön. telón beszéltünk, azt mondta, hogy holnap vagy hétfőn hozza a cuccokat. Biztos, hogy hétfő lesz belőle vagy még később.

Még van 1 dolog, amiről fogok írni, fáj a lábam, de erről majd máskor...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése