2018. augusztus 8., szerda

Mit tudtam meg:-)))

Múlt csütörtökön gondoltam 1 merészet - abban a nagy hőségben -, felkerekedtem, mert megint összegyűlt némi intézni valóm.
Az Újgyőri főtértől kicsit lejjebb van 1 koszos kis számítástechnikai bolt. De tényleg koszos, sőt retkes. Viszont vettem már ott pár dolgot igen jó áron. Most az volt az apropó, hogy a kártyaolvasóm tönkrement. Épp nem volt kártyaolvasó a boltban, de a pasi azt monda, hogy rendel és másnapra már lesz. Ok.
Gyalogoltam vissza a főtér felé és elmentem 1 húsbolt előtt, ahova betértem 1 db májas hurkáért. Már régen vágytam rá, aránylag jó is volt. Csak úgy ettem meg "nyersen", kenyérrel. Nem sütöttem meg.
Ezután gyógyszertárba mentem, végre működik az új egészségkártyám, tudtam vele gyógyszert vásárolni. 
Dm-be mentem, 1 csomó vegyszert, mosószert és hasonló dolgokat kellett vennem, mert épp sok mindenből kifogytam. A Familybe is felmentem ez ügyben, de sajnos, rózsaszín Vanisht nem kaptam.
A villamosmegállóban elég szarul éreztem magam, alig vártam, hogy hazaérjek. 
Megbeszéltük Adával, hogy ezen a napon eldöntjük, hogy szombaton megyünk-e kirándulni. Én el is döntöttem, hogy nem megyek. Elegem van már ebből a qrva nagy kánikulából, de - ha minden igaz - már csak néhány napig tart.
Pénteken mentem a plakáton hirdetett találkozóra. Meglepően sokan voltunk, mindenki nosztalgiázott 1 kicsit, akik meg még szerepelnek is a kis füzetben, azok különösen jól érezték magukat. Tényleg jó volt!
Szombaton kirántottam 2 db püspökfalatot, nagyon szeretem.
Vasárnap még Pisti eljött az anyukájával ide a ház előtti padra, beszélgettünk vagy 1 órát, mielőtt visszaautóztak Pestre.
Pisti elárult nekem 1 titkot, méghozzá azzal, hogy régen volt, már elmondhatja. Szóval, én nagyon tetszettem az ő fiatalkori fiútársaságának. Nézték, mikor mentem lefelé a lépcsőházban és mondták, hogy ott jön az a jó nő:-)))
Teljesen zavarba jöttem, de ... hát, jól esett:-)
Adának meséltem, mire az volt a válasza, hogy ezek a fiúk még óvodások voltak. Érted? Nem azt mondta, hogy de jó! Tényleg? Vagyis egyáltalán nem örült velem...
Azt is nagyon unom, hogy naponta 1 órát vagy még többet beszélünk a semmiről.

Na, innen folyt. köv.:-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése