Múlt vasárnap este, írtam Adának, hogy mi zu, hogy telt a hétvége, én levittem a szemetet. A válasz: szia jól, én még annyit sem. Többet nem beszélgettünk.
Hétfőn kora délelőtt elhozta Heni a licites tárgyakat, szokatlan módon itt volt nálam vagy másfél órát. Sőt, hozott nekem ajándékot Görögországból.
Ezután Ágival csavarogtunk 1 nagyot Diósgyőrben, változatlanul qrva meleg volt. Ági szeret a napon lenni, én nem, rosszul voltam, mikor megállt a tűző napon pihenni. Szóval, voltunk OTP-ben, beszélgettünk, elmondtam neki az Ada-féle dolgot, amire azt mondta, hogy ne idegesítsem magam vele, nem ér annyit. (Lassan tényleg itt tartok.) Kenyérboltban voltunk az ismerősömnél, de nem volt zsömle Áginak, előlem meg elvitték az összes pitét, így nem vettünk semmit. De 1 másik pékségbe is bementünk, illetve csak én, méghozzá oda, ahol anno azt mondták a lányom esküvőjének a napján, hogy lemondtam a pogácsarendelést. És b@ssza meg, ugyanaz a nő volt, mint aki kb. 2 éve felvette tőlem a rendelést, meg elvette az 5 ezer forint előleget. Ezzel tudtam bizonyítani az igazamat. Na, de ezt most nem részletezem. Szóval, ettől a kényszeredett nőtől eltekintve, igen finom áru van náluk, ezután be fogok nézni, ha kint járok Diósgyőrben. Vettem fini sós pogikat és 1 mákos pitét, valami isteni volt. Mind, de különösen a pite. Ezeket le lehet fagyasztani, fogok vásárolni a kényszeredett nőtől. Aztán ettünk 1 finom hamburgert, bár Áginak ezzel volt 1 kis baja, szerinte a hús nem volt elég meleg. Jaj, nekem nagyon ízlett, jól esett, finom volt, bár éhes is voltam. Benéztünk 1 étterembe is, mert érettségi találkozót fognak tartani Ágiék és arra keresnek megfelelő helyet, így most előtudakozódtunk. Utána bementünk 1 rövidáru boltba, Ági már tél óta rojtot keres valami díszpárnára, de nincs. Itt sem volt. És borzasztó sokat variál, hezitál... Kisgergelynél ettem 3 gombóc fagyit. Nem kellett volna, túl sok volt, de sajnáltam otthagyni, mert 750.- Ft-ot kifizettem érte. Na, mindezek után mentünk haza.
Kedden főzős napom volt, egyszerű kaját készítettem, paprikás krumplit sok virslivel, kolbásszal. Én nem szeretem a kolbászt, de Lackó igen.
Másnap jöttek Viviék is, mert letelt a pihenés Noszvajban, a TreeHousesban, ahol 120 ezer forint volt 2 éjszaka 2 főre. Ezt kapta Győző a 40. szülinapjára, ami májusban volt, de akkor nem volt hely. Szóval felhívott Vivi, hogy eljönnének 1 kockapörköltre:-))) Ez nála a sertéspörkölt, mert kockára van vágva a hús. tejfölösen-tárkonyosan készítettem és Lackót is meghívtam ebédre. A gyerekek lovastáborban voltak, Kata dolgozott. Ja, még készítettem 1 hamis erdélyi, nagyon finom lett. Győzővel kapcsolatban megint volt furcsa érzésem. Mikor az előszobába kiléptem valami miatt és ő pont ott volt, akkor is a telefonját nézte és úgy tette le gyors mozdulattal, mint akit rajtakaptak. Aztán a szobában is csak a telefonját leste.
Vivke készített 1 videót Szotyiról:
Másnap, csütörtökön elmentem beiratkozni 1 számítógépes tanfolyamra, bár semmi szükségem rá. Azért megyek, mert aki elvégez ezeknél 2 tanfolyamot, az kap egy 60 ezer forintos nyelvtanfolyamot és engem inkább ez érdekelne, de ehhez végig kell szenvedni a számítógépes tanfolyamot. Na, mielőtt mentem, írtam Adának, mert korábban megbeszéltük, hogy elmennénk. Persze, most nem érdekelte. Mellesleg eldöntöttem, hogy nem írok Adának többet, én már írtam 2x, a labda nála van. Neki ugyanannyiból telik írni a facén, mint nekem, igaz?
Pénteken volt 5 licites találkozóm. Kettő a Centrumnál, de ott 3 tárgyat adtam át. Aztán a Batóházba vittem 1 tárgyat, majd a Szinvaparkba. Ott be is vásároltam és meglepődve tapasztaltam, hogy az Interspar fele le van zárva. Délután Egerből jött hozzám 1 felajánló, hozott puzzlet, hármat, könyvet, bögréket, meg 1 kis tápot is, de csak azért, mert az ő macskája nem eszi. Est még a Győri kapuban is volt 1 talim.
Ma, szombaton itt voltak az unokák reggel 8-tól olyan délután, nem is tudom, 1/4 6 - 1/2 6 között vitte el őket Lackó. Ő is hozta a gyerekeket. Imádják a tojásos nokedlimet, az volt az ebéd.
Na, még a lábamra visszatérve, szóval duzzadt a térdem elöl-hátul, nem tudom mi lehet vele. Volt, hogy annyira fájt így lógatva, ahogy most ülök itt a széken a gépnél, hogy nem is tudtam ideülni kicsit netezni. Jegeltem, alkalmanként pihentettem, de érdekes, mert inkább azt volt a jó, ha talpon voltam.
Nos, most elég jó, bár a duzzanatot még most is látom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése