... Editkével találkoztam a Camponában. Kedves facebookos ismerősöm, már találkoztunk máskor is Pesten és ő járt már itt nálam :) Nagyon okos idős hölgy, 71 éves. Szóval, ő Pomázon vagy hol lakik, de még sosem járt a Tropicariumban, így bementünk oda. Ahogy emlékszem, nekem ez volt a 4. látogatásom a cápáknál. Editkére bizony 40 percet vártam, de kibírtam:-)
Semmit nem engedett nekem fizetni, ő állta a belépőmet és az ebédemet is. Tőlem mindössze 1 kávét fogadott el.
Ami számomra nagyon meglepő volt, a következő: mielőtt bementünk a Tropicariumba, leültünk 1 padra kicsit, mert a cápaetetést céloztuk meg, ahhoz meg még volt idő. Szóval, leültünk és ő előhúzott 1 borítékot a következő szöveggel: közelgő születésnapunk - az övé október 02., az enyém október 10. - alkalmából ő szeretne felköszönteni engem. Hát, meg se tudtam szólalni, csak bőgtem, mint a záporeső. 20 ezer magyar forintot kaptam tőle ♥ Ezt említette már korábban is telefonba, de mondtam, hogy szó sem lehet róla. Most élőben más volt a helyzet, nagyon meghatott.
A Tropicarium egyébként nagyon tetszett neki, szerintem kifejezetten élvezte. Délelőtt 11-re mentem a Camponaba és este 6 körül értem haza. Jó sok időt töltöttünk együtt.
Legyen itt néhány kép a Tropicariumból.
Liszt majmocska, nevét Liszt Ferencről kapta, mert ő viselt hasonló frizurát...:-) |
Albínó kockás piton |
Egy hal, fogggalmam nincs a fajtájáról, de szép:-Ö |
A kép érdekessége, hogy nem 1, hanem 3 cápa lenne látható a képen, ha nem takarná a másik kettőt az első. De tessék csak megszámolni a farokuszonyokat! |
Na, itt eszik a cápa, vagy legalábbis úgy csinál. Nagyon nem voltak éhesek:-) |
Rájaetetés a rájasimogatóban:-) |
Másnap - pénteken - mentünk volna Etyekre a Korda Filmstúdióba, de lemondta Laci, mert orvoshoz kellett vinni a kiscicát, Fricit, mert már 2 napja nem evett. Így annyi program maradt, hogy az orvostól hazafelé jövet bejöttek értem és elmentünk a Kökibe kajálni.
Szombaton jött a nászasszony, átadtam neki a kulcsokat és vártam Lacit, de ő megint orvosnál volt a macsekkal, így - nagy szerencsémre - a nászasszony kivitt a Keletibe és hazajöttem a fél 1-es vonattal, ahogy eleve terveztem. Lacira várhattam volna késő délutánig, csak estére értem volna haza. Órákig üldögélhettünk volna a nászasszonnyal Lacira várva. Ha a nászasszony nem vitt volna ki, akkor elindultam volna busszal.
Na, innen folytatom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése