Nem is tudom...

... hol kezdjem. Megpróbálom értelmesen, érthetőn leírni a történteket.

Okt. 19-én szombaton délelőtt 11 óra 38 perckor hívott Vivi, nagyon zokogott a telefonba, semmit nem értettem. Azt hiszem, megkérdeztem, hogy meghalt apád?, de nem is tudom, hogy válaszolt-e. Aztán a férje átvette a telefont, tőle is megkérdeztem, biztos azt felelte, hogy igen, de amire emlékszem, azt biztosan mondta, hogy most még el tud búcsúzni tőle.

Szóval, hogy is történt. Viviék elmentek Ózdra meglátogatni az apját, aki már napok óta az ún. krónikus osztályon feküdt, gyakorlatilag itt már nem csinálnak a betegekkel semmit. Megkapják a gyógyszereiket... Nem tudom még mit... Sztem az itt fekvő betegekről már lemondanak. Nekem ez az érzésem. Amikor Viviék odaértek, rajta volt az apján az oxigénmaszk. Aztán Vivi odament, hogy megsimogassa, megpuszilja és leállt az apja légzése. Rögtön kiszaladtak a nővérpulthoz, onnan 2 nővér és 2 ápoló azonnal berohant, Viviék kint maradtak a folyosón, Vivi nagyon zokogott. Odament hozzá az egyik ápoló és mondta neki, hogy próbáljon kicsit megnyugodni, különben nem engedi vissza a kórterembe. Mondta Vivi, hogy rendben, neki csak 1 kérése van, hogy ne legyen az apja kikötözve. Mert ezt most én teszem hozzá, ez a szerencsétlen haldokló, jobb oldalára stroke miatt béna ember, napok óta ki volt kötözve. Azért ezt látni, nagyon borzasztó lehetett valóban. Vivi mesélte később, hogy pénteken, mikor innen elment tőlem és bement az apjához, már nem volt se kép, se hang, ahogy mondani szoktuk. Vivi úgy köszönt el tőle, hogy jövök holnap is, várjál! Nem tudja, hogy csak képzelte-e, de mintha kicsit kinyitotta volna a szemét és bólintott volna az apja... És szombaton a történteket Vivi úgy könyvelte el magában, hogy még megvárta őt az apja. Hát, így történt.

Nos, mi az apjával már régen elváltunk, talán 1998-ban. Én nem vallom azt, hogy halottakról jót vagy semmit, mert én nagyon sokat gondolkodtam, hogy mi az a jó dolog, amire emlékszem vele kapcsolatban. Nem azt mondom, hogy semmi nincs ilyen, de nagyon nehezen éltünk mellette én és a gyerekek, mert neki a legfontosabb az ital volt és a cigaretta. Az ital miatt anyagi zavarokba keveredett, amit aztán a család kárára perkált ki. Istenem, reggelig tudnék írni róla, de nem akarok.

Nagyon megdöbbentett, hogy Vivit ennyire megviselte az apja halála, nagyon. És őszinte leszek, rosszul is esett, hiszen volt olyan időszak, mikor még kisebb volt, hogy szégyellte az apját, mert a válásunk után úgy nézett ki, mint 1 hajléktalan a sok piálás miatt.

A gyerekeimnek részvétemet fejeztem ki.

Erről most ennyit.

Más téma.

Szombaton délután kenyeret sütöttem, krumplis kenyeret. Annyira finom lett, hogy majd' betegre zabáltam magam belőle, úgy kellett saját magam visszafogni.

Krumplis kenyérkém

Este lementem a parkba üstököst fotózni.

Középen a haloványan látszó Tsuchinshan-ATLAS üstökös, tőle jobbra a csillagpáros a Kígyótartó csillagképhez tartoznak, fent balra a Marfik nevű állócsillag. Ezt sikerült összehoznom.

Vasárnap Adával kimentünk a termelői vásárba. Vettem nagggyon finom kemencében sült sajtokat. Szeretem ezeket a különleges kézműves sajtokat, főképp, amelyek kissé füstízűek. Réteseket vettem még, jók voltak, de semmi különös.

Mára ennyi.