Bonikám

Bonikám, drága, tegnap volt 14 éves. Nagyon imádom őt, hiszen vele élek, róla kell gondoskodnom, kiszolgálnom őt teljes mértékben. Azt szoktam mondani, hogy olyan, mint 1 éves gyerek, mert sok mindent megért, sok mindent ki tud fejezni, de folyamatos ellátásra szorul.

Esténként összebújunk, szeret mellettem lenni, hozzám érni. És én is. Igazi, önzetlen szeretetet csak tőle kapok. Mert ő őszintén és feltétel nélkül szeret, nem tudja megjátszani azt.

Remélem, még nagyon sokáig velem lesz, mert már most sírva fakadok, ha arra gondolok, hogy egyszer talán elveszítem. Szoktam arra gondolni, hogy jó lenne minden szerettemnél - beleértve Bonikát is - előbb meghalnom. Hogy ne fájjon. Önző vagyok, ugye?

Ezeket a képeket tegnap készítettem a születésnaposról:

Kis délutáni szimatolás

A kapu előtt bebocsátásra várva

A kedvenc képem, Bonika és Bonika :-)

Lackónak ma van a születésnapja, 36 éves. Reggel küldtem neki sms-t, mert 2 napos tantestületi kiránduláson volt éppen.

Este felhívtam Vivit, hogy ő mikor megy Lackóékhoz, mondta, hogy megbeszélte velük, olyan délután 4 körül, de az apjuk is ott lesz, hívjam fel őket és beszéljem meg velük. Így is tettem. Nos, én délelőtt 10 óra utánra kaptam meghívást. Tudod mit? Roppant kíváncsi vagyok, hogy megkínálnak-e valamivel? Átmegyek 4 szatyor cuccal, ami konkrétan 13.000.- Ft értékű ajándékot jelent, mivel gyereknap is lesz holnap. A gyerekeknek játékok, Lackónak gluténmentes dolgok 7.000.- Ft értékben és Katának édesség.

Mert egyébként sosem hívnak meg. Ők nem hívnak meg engem még évente egyszer sem, akár 1 csöpp kis ebédre sem. Én havonta 1x meghívom őket ebédelni, de úgy érzem cserébe nem kapok szinte semmit. Egy kis figyelmet, egy kis megbecsülést. Jó lenne...

A hiba biztos bennem van.

Majd beszámolok a holnapi nap eseményeiről. Minden esetre nem érzem magam túl jól lelkileg.

Tegnap Árpi felhívott Kanadából. Olyan másfél órát beszéltünk, nagyon jó volt. Szegényke, rá zúdítottam (majdnem) az összes bajom. Kicsit röstellem is magam emiatt, hiszen van neki éppen elég baja.

Tavaly megszakadt a kapcsolatunk, illetve én megszakítottam, mert zavart, amilyen részletességgel leírta a kialakuló kapcsolatát. Mellesleg megmondtam neki még akkor, hogy ha gondja lesz, úgyis fog írni. Így is történt. Már nincs az a csaja, már másik sincs, most megint keresésben van, mert ő nem tud egyedül élni, pedig lassacskán 60 éves lesz. Mennyire mások vagyunk...

Ha nem lenne köztünk ez a több ezer kilométer távolság, valószínűleg az ő vállán sírnám ki magam.

De ő Kanadában él, én meg itt és ez már így is marad.