Tavaly is írtam a "bérfejlesztésről" és most is írnom kell. Valakinél nagyon nem vagyok jó. Péterre gyanakszom. Remélem, hogy nem Zoli b@szik ki velem. Tavaly sem kaptam meg azt a bérfejlesztést, amit a többiek és az idén sem. 5 % helyett csak 4-et kaptam. A munkámat rendesen elvégzem, úgy gondolom, hogy sokkal jobb a raktár ellátása, mint régebben volt. A dolgozóknak épp csak a seggét nem nyalom ki, de nyilván felfelé kéne nyalnom, nem lefelé. Mint Laci. Ő jól csinálja. Felfelé mélyen benyal és pont ott - azoknál -, akiknél szükséges. Lefelé pedig tapos. Legalábbis engem. Ő 1 nagyon képmutató ember. Gonosz és rossz indulatú. Velem az. Nálunk az emberek csak önmagukkal foglalkoznak és nekem ez furcsa. Az előző munkahelyemen nem ilyen volt. Vannak, akik szinte itt mennek el kocsival a ház előtt, ahol lakom, de meg nem kérdezné senki, hogy hazamegyek-e velük.. Aztán, mikor folyékonyan hazudnak és úgy kell csinálni, mintha el is hinném, vagyis hülyének kell tettetni magam. Áh, mikor hangsúlyozza a kolléganő, hogy neki milyen kevés a fizetése, pedig van róla fogalmam, hogy mennyi lehet. Állandóan olvas jó vastag könyveket és netezik. Mindenféle cuccot rendel a netről. Képmutató én is tudok lenni, de rossz indulatú nem. Én így gondolom.
Nagyon utálok mindenkit és mindent. Nagyon utálok bejárni dolgozni, de muszáj. Eldöntöttem, hogy bezárkózom, vagyis nem nyitom ki az ajtómat a folyosó felé és nem beszélek senkivel semmi magánjellegű dolgot, csak olyat, amit a munkával kapcsolatban muszáj. Tüskéket kell növesztenem és behúzódni a csigaházamba. Remélem, képes leszek rá, mert csak így tudom megvédeni önmagam. Engem nem véd meg senki.
Jó pár ember sokat ártott nekem ezen a munkahelyen, de innen kell nyugdíjba mennem, mese nincs. Tudod, Andersen meghalt, Hókefélke qrva lett.
Tegnap nagyon elkeseredett voltam, ma már kicsit jobban vagyok. Feltettem 1 "idézetet" a fészbukra, így hangzik:
"A
világ tele van körülöttünk gonosz, rossz indulatú, hazug, képmutató és
talpnyaló emberekkel, miközben mi - ártatlanok - oly kevesen vagyunk.
(Eric del Solo)"
(Eric del Solo)"
És még hozzátenném, hogy sok a sunyi és önző ember, de azt kifelejtettem, mert ez az én fejemből pattant ki tegnap. Ezek voltak az érzéseim. Eric del Solo nem létezik :-)))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése