2013. május 23., csütörtök

Erőss Zsolt a téma

A véleményemet csak, mint laikus, mint abszolút hozzá nem értő ember, a puszta érzéseimet írom.
Erőss Zsolt 1 idióta ember volt, nem tudom sajnálni. Sajnálni a családját kell, a gyerekét, aki itt maradt apa nélkül és lehet, hogy 1 kézzelfogható emléke sem lesz az apjáról. Ez az ember felelőtlen volt. Borzasztó, hogy minden mondatba a "volt" szót kell beapplikálni, de ez van. Erőss Zsolt a múlté. Erőss Zsolt múlt lett. A családja viszont jelen.
Ez az ember már akkor sem volt komplett, mikor levágatta a lábát azért!!!, hogy újra hegyet mászhasson. Bevallom, volt idő, amikor tisztelettel és nagy érdeklődéssel tekintettem felé, a róla készített riportokra, de ez most elszállt.
Ahogy hallom, már a mostani csúcs meghódítása is felelőtlenül kezdődött, hiszen 24 órát másztak minden pihenés nélkül azzal a takony kölyökkel. Hangsúlyozom, én nem értek hozzá, de nem fér a fejembe, hogy lehet egymástól különválni? Ez bevett szokás? Nem az van, hogy segítsük egymást? Nem értem. Ja, és mondják, hogy az erőnléte is hagyott kívánni valót, hogy ne alázzam csúnya szóval.
Mi volt ez? Szimpla hősködés, amiért az életét adta. Ő és 1 fiatal gyerek, aki legalább 3x annyit élhetett volna még, mint amennyit valójában leélt.
És azt sem értem, hogy ilyen helyzetben miért nem lődöznek jelzőrakétákat, hogy hé skacok, itt vagyok, még van bennem némi élet, segítsetek, mert már egyedül nem megy.
Nem értek én semmit. Csak düh van bennem. Tegnap az utcán, ahogy beszéltünk erről az esetről, majdnem elbőgtem magam, de nem sajnálatból, hanem dühből. Jöttek belőlem az indulatok.
Azt is olvastam, hogy nem volt kellőképpen intelligens, ami életet vagy halált - jelen esetben halált - jelenthet.

Megvetem Erőss Zsoltot, amiért a hegyeket jobban szerette, mint a családját. Ő tudja, miért...
Egy biztos, ott nyugszik, ahol a helye van.
Nyugodj békében, ha tudsz, Zsolt.

Ps.: ez a link fontos a teljesség kedvéért, később teszem ide, mint ahogy a bejegyzést megírtam, de ebebn van az igazság:
Aki nem fizet a serpáknak, ne várjon tőlük segítséget 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése