Látomás

Azért a cím egészen fedi a valóságot. Igazából azt akartam írni, hogy Istenem. Ami pedig megdobogtatta a szívemet, a következő jelentéktelen kis történet.

Megy a ventilátor, mert borzasztó  hőség, tudjátok. Elmúlt este 8 óra, 27 fok van, holnap szeptembert írunk.

Szóval, ahogy odapillantottam az ágy végéhez, ahol megy a ventilátor, a kavargó levegő meglebbentette a fehér lepedőt. Istenem, tisztára, mintha Bonika jött volna.

Más.

Ismételten voltam a csillagvizsgálóban, immáron negyedszer. Előadás volt, amit csak 2 részletben tudtak megtartani a népnek, mert olyan sokan voltunk.

Ezen kívül, Pestre készülök a hétvégén. Vivi még nem tudja. Nem tudja, mert ő sem jött fel hozzám legutóbb, mikor itt volt, hát én sem akarok elmenni hozzájuk. Egyébként ezt megelőzően is csak hiszti közepette jött fel kb. 2 percre, még csak le sem ült.

Majd csütörtökön vagy pénteken bejelentem, hogy megyek Pestre. Az sem érdekel, ha nem találkozunk, bár parfümöt kell vennie, amit el kell hoznom, mert 1 kolléganőm kérte.

No, majd meglátjuk. Minden esetre nehezen dolgozom fel, hogy a lányom itt jár és az anyjához fel sem jön. Ez nem jelentette azt, hogy nem találkoztunk, de akkor is. Nincs miről beszélgetnünk... Nincs közös témánk.

Ki sem mozdultam

Itt  volt a 4 napos hosszú hétvége, de nekem nagy élményeket nem hozott. A 4 nap alatt 2x mozdultam ki a lakásból, míg levittem a szemetet és megetettem, megitattam a madarakat, valamint felhoztam az újságokat.

Hova is mentem volna és főleg kivel? Nem akarom magam sajnáltatni, de ez van. Nem azt mondom, hogy ez jó nekem, de ez van. Ez van és kész.

Az első napra majdnem 12 órát voltam ágyban. Előzőnap és este meglehetősen szarul éreztem magam, fájdalmaim voltak. Szerencsére kipihentem, kifeküdtem, kialudtam magamból.

Első nap nem nagyon csináltam semmit. Második nap azért dolgozgattam itthon és feljöttek a gyerekek is, az egész család, sőt a kicsik itt maradtak, míg Lackóék vásárolni mentek.

Harmadik nap megint kevés munkával és sok semmittevéssel telt.

Viszont ma, a 4. napon sokat dolgoztam. Éjjel baromi szarul aludtam, szinte alig valamit. Éjjel 1 óra után kapcsoltam ki a tv-t, még 1/2 2-kro megnéztem az órát, utána forgolódtam, hánykolódtam. Reggel 7 után felkeltem és azóta majdnem egyfolytában dolgoztam, tettem-vettem. A mai anppal majdnem elégedett vagyok.

De itt a szafari, ami rengeteg időmet vesz el, mert egyszerűen nem vagyok képes nem nézni, itt hagyni a monitort és mást csinálni. Minden szafari más és új élményt nyújt. Lenyűgöz, ez már a hobbimmá vált.

Mert sosem tudhatod, hogy a következő sarkon mit találsz.

Karula, Djuma királynője

Rossz álom és más rossz

Qrva rosszat álmodtam az éjjel.

Azt álmodtam, hogy 2 oroszlán volt a lakásban, 1 hím és 1 nőstény. Már nem voltak nagyon kicsik, de nagyok sem. Nem bántottak, de tartottunk tőlük. Többen voltunk a lakásban. Még volt 1 medve is, de neki nem jutott nagy szerep az álmomban. Sok mindenre nem is emlékszem, csak jöttek-mentek, főleg az oroszlánok. Aztán talán állatkertbe kerültek, mert megállapítottuk, hogy már veszélyesek lehetnek. A medvét talán egyszer láttam.

De a legrosszabb az volt, hogy Gábort megrázta az áram, Istenem, még leírni is rossz. De nem lett semmi baja, ott volt Lackó és lerántotta a kábelről. Valahol a tv mögött történt. Ah, nem is akarok többet beszélni róla.

Viviék itt voltak pénteken 1 rövid időre. Ők majdnem fejre álltak az autópályán. Borzasztó. Az volt a szerencséjük, hogy nem jött mögöttük senki. Nem akarok erről sem beszélni, mert nagyon negatív dolog.

A legnagyobb bajom az, hogy Vivi megint beleszart a lelkembe. Már a múltkor is eljátszotta, hogy fel sem akar jönni, de akkor még feljött kb. 5 percre. De most nem. Még csak fel sem jött. Pedig takarítottam egész délelőtt és kevertem 1 kis desszertkrémet. A barátnőjéhez bezzeg felment. Órákat töltött ott, de hozzám nem jött fel.

Szégyellem. Szégyellem bárkinek is elmondani, hogy a lányom itt járt, de a lakásomba be sem tette a lábát.

Jövő héten is jönnek, az apjához mennek, de már most kijelentette, hogy akkor sem jönnek fel hozzám.

Egyedül vagy magányosan?

Mert nem mindegy, hogy az ember magányos vagy egyedül van. Melyiknek van negatívabb kicsengése? Ezen gondolkodtam. Számomra mindkettő elég negatív szó, de a magányos negatívabb.

Én magányos vagyok, borzasztó magányos. Nem is tudom, hogy igazából én választottam vagy így alakult...

Azt sem tudom, hogy képes lennék-e még párkapcsolatban élni? Nem hiszem. Annyira magamnak való lettem, el is lustultam, vagy kényelmesedtem, vagy mindkettő:-)

Mostanában kicsit érzelgős hangulatba kerültem megint. Ritkán van ilyen nálam, de van. Elolvastam az Istvánnal folytatott levelezéseimet, ami természetesen alaposan hozzájárul ehhez.

Néhány napja furcsa érzésem van. Olyan érzésem van, hogy nekem még dolgom van itt a Földön, de rettenetesen fogy az időm.

Annyi minden kimaradt az életemből és már nem is lesz rá lehetőségem. Például a bot fülemmel, a fals hangommal jó lett volna énekelni. Szerintem nem énekeltem volna rosszul, ha jó a hallásom.

Aztán a tánc. Mindig is szerettem volna táncolni, lenyűgöz a klasszikus balett és modern tánc is. De vén fejjel már erre sincs lehetőségem.

De tanulnom még lehet. Ha képes az agyam ezt-azt felfogni, akkor még tanulhatok, de csak olyat, ami érdekel, kizárólag olyat, hiszen nekem már nem kötelező semmi.

Érdekel a szafari, amit minden nap nézek a neten. Egyrészt sokat tanulhatok az afrikai állatokról, másrészt és - talán ez a fontosabb - mindezt angolul. Jó lett volna megtanulni 3-4 nyelven, de ez már nem jön össze. Ez sem.

Jó lenne fényképezni, jól fényképezni, de ahhoz kell 1 jó gép is. Az én kis gyenge gépemből kihozom,a mit lehet, István mindig azt mondta, hogy én megkomponálom a képeket:-)

Van még 1 dolog, ami érdekel: a csillagászat. Borzasztó nehéz megérteni, de talán megpróbálom.

Talán nagyképűen hangzik, de én nem vagyok 1 buta nő és - tudom nagyképűen hangzik:-), de - elég intelligensnek tartom magam. Na, ez az, amiért nem találok - találok?, nem is keresek - 1 olyan férfit, akire felnézhetnék.

István volt ilyen... Ő az etalon. Nekem ő. Sajnos.

2 hónap

Ma 2 hónapja, hogy Bonikám elment. Sokat gondolok rá még mindig, de már nem annyira. Eszembe jut, mikor jövök hazafelé a villamosmegállóból, hogy már nem kell sietnem. És gondolok arra is, vajon hogy viselné ezt az iszonyú hőséget. Nehezen.

Persze, az is felmerült bennem, hogy mi lett volna, ha... ha megpróbáltuk volna még kezelni. Nem tudom... Talán még 1 rövid ideig húzhatta volna, lehet, hogy szenvedett volna, de az is lehet, hogy nem. Végül is, ha nagyon őszinte akarok lenni magamhoz, úgy gondolom, hogy mindkettőnknek jobb így.

Betettem a szekrény vitrines részébe a kis urnáját. Jobb ott, mert egyrészt az íróasztalon mindig pakolgattam, másrészt, amikor a gyerekek jöttek úgyis eltettem.

Már nem köszönök neki annyit és nem simogatom olyan sokat, de ez csak azért van szerintem, mert nincs annyira szem előtt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nekem könnyebb így. Bármilyen könyörtelenül hangzik kimondani, de ez az igazság.

Nagyon szerettelek Bonikám és most is nagyon szeretlek. Míg élek, Te itt leszel a szívemben, örökre.

Bocsáss meg, Drágám, bocsáss meg ♥ ♥ ♥

Szemészet

Tegnap sokkoló hír ért.

Protekcióval bejutottam a szemészetre, de így is 1 órát ültem a váróban és még egyet a rendelőben. Utálom a szemészeknek azt az idióta szokását, hogy egyszerre behívnak 4-5 embert. Kit érdekel a másik baja? Nem ép elég az enyém? Miért kellett nekem végighallgatni az előttem lévő 4 ember baját? Nem magánügy? Még akkor is, ha nem kell derékig levetkőzni, nem?

Az orvosról nem is beszélek, mert az 1 idióta. Egy lelki beteg, mentálisan sérült ember. De mi, betegek nem vagyunk kíváncsiak az ő bajára, nem? Áh, nem is részletezem.

Na, nem tudom minek köszönhettem, de velem nem volt annyira alpári, mint az idősebb nénikkel, szegényekkel. Egyetlen dolog szól a doki mellett, méghozzá az, hogy alapos.

Lesújtó volt a diagnózis. +5 dioptriás a bal szemem, a jobb +3-as. Szoktam is mondani, hogy a bal szememmel már nem látok szinte semmit. Se közelre, se távolra.

Elmentem még tegnap szemüveget csináltatni. Na, arra is kíváncsi leszek, mert a manusz semmit, de semmit nem írt a papíromra, csak az árat meg a nevemet, de azt is teljesen elírta. Semmi nincs a papíromon, hogy üveg vagy műanyag, hogy milyen bevonat lesz rajta, még a dioptriák sem. Hát, kicsit félek.

36.600.- Ft lesz. remélem, nem kell kidobni. Azért mentem ebbe a boltba, mert dicsérték az SZTK-ban, amíg várakoztunk.

Voltam a válság szemüveg diszkontban is, de azok szerintem nem akartak eladni. Szartak rám.

Reggeli sötétség

Mindig szomorúsággal tölt el, mikor látom az elmúlás közeledtét. Mert mi is az elmúlás? Az ősz, aztán a tél. És mivel kezdődik? Azzal, hogy reggel 1/2 5-kor, mikor felkelek és kinézek az ablakon, még világítanak az utcai lámpák. Hogy mennyire utálom.

Utáltam, mikor Bonikámmal jártunk sétálni, hogy már augusztusban úgy kellett mennünk 5-kor, hogy égett a közvilágítás. És egyre sötétebb és sötétebb lett. Arról nem beszélve, hogy míg Bonikám élt, 4-kor keltem. Gondolom, totális sötétséget látnék, ah felkelnék 4-kor. De nem kelek...

Minden évben beleesek abba a tévedésbe, hogy hátha csak felhős az ég és holnap újra világos lesz... De nem. Még sosem volt úgy. Megyünk bele újra az őszbe annak ellenére, hogy a hétre megint 35 fokos melegeket ígérnek, basszus.

Jó lenne, ha jövőre nyugdíjba mehetnék és nem kéne látnom a hajnali - reggeli sötétséget.

István barátja

Tegnap, a boltból hazafelé jövet leültem a villamoson és eszegettem valami frissen sült cuccot, nagyon finom volt.

Egyszer csak felpillantva, István barátját, haverját láttam a villamos túlsó végében ülni és, mintha a napszemüvegén keresztül engem nézett volna. Mint, ahogy én is őt. De csak 1 rövid ideig néztem, nem akartam semmilyen szemkontaktusba kerülni vele. Nem mondhatnám, hogy hú, de csinos voltam, mert 1 marha nagy, de számomra kényelmes póló volt rajtam és 1 farmer halásznadrág, de az sem csinos fajta. Na, gondoltam is, mi lehet a véleménye, ha így lát.

Ő (Laci) egyébként szinte teljesen megőszült és szerintem számára előnytelen kecskeszakállt visel, aminek következtében olyan hosszúra nyúlt arca lett, mint 1 lónak. Mindezzel együtt nem csúnya pasi.

Igazából nem nevezném István barátjának, mert szerintem neki nincs barátja, legfeljebb haverja.

Az igazság az, hogy elég gyakran gondolok Istvánra. Évek óta semmit, de semmit nem tudok róla. Biztos jól van, élvezi az életet és ezer százalék, hogy van valaki vele, talán össze is költöztek, engem már elfelejtett. Nem hiszem, hogy bármit is akarnék tőle, nem. Talán még 1 találkozástól is félnék, mert azért már nem vagyok olyan, mint sok évvel ezelőtt. Zavarban lennék, szégyellném magam. De kíváncsi lennék rá. Lehet, hogy majd meglesem, ha nyugdíjas leszek, akkor lesz rá időm.

Ha 1x majd megadatik, hogy elköltözzek Pestre, akkor - talán - fogok kérni tőle 1 utolsó találkozót. Talán.

Több évvel ezelőtt, mikor utoljára levelet váltottunk, szerintem én szúrtam el, mert egyértelműen leírtam, hogy jó lett volna újra összejönni. De az adott rá alapot, hogy ő írta vagy 3x, hogy találkoznunk kéne, aztán sosem lett belőle semmi.

Hát, ez van:-(

Csillagok

Nagy nap volt számomra tegnap:-) Felmentem a csillagvizsgálóba! Már régóta készültem, de valahogy sosem szántam rá magam, pedig olyan közel van, hogy gyalog a leggyorsabb eljutni.

Az apropót az adta, hogy csak péntekenként van nyitva a csillagvizsgáló és tegnap telihold volt. Nagyon akartam látni.

Nem akarok nagyképűsködni, de szerintem a látogatók közül én voltam a legtájékozottabb a csillagok terén. A Cassipeiat például csak én ismertem fel, de azonnal, első ránézésre.

Láttuk a Holdat, többször meg lehetett nézni, különleges volt. A legnagyobb élményt mégis a Szaturnusz látványa adta a gyűrűivel együtt. Ott világított a legnagyobb holdja, a Titán. Még megnéztük a Perseus ikerhalmazt, ami abszolút újdonság volt számomra.

Elhúzott néhány műhold az égen, de hihetetlenül érdekes volt a következő: valami nagyon fényes és a csillagok méretéhez képest jóval nagyobb dolog egyszer csak megjelent jobbról és igen nagy sebességgel haladt. Ez a valami a nemzetközi űrállomás volt.

Imádtam a tegnap estét, remélem, máskor is beszámolhatok ilyenről.

Ja és viszek fényképezőgépet, mert kívül, a kupola körül lehet sétálni és hááát, a látvány lenyűgöző. Nagyon sajnáltam, hogy tegnap nem vittem gépet.

Na, majd legközelebb.