2016. június 7., kedd

Mai napom

7-kor keltem, nem akarok többet ágyban lenni, kb. 7 és fél órát voltam vízszintben, ennyi elég. Gyorsan összeszedtem magam, ittam 1 kávét és összeírtam a vásárolni valót, mert ma volt az első nap, hogy főztem Lackónak ebédet.
Lementem a Bükk áruházba, összesen 3 boltba. Jövő hétnél hamarabb nem akarok menni, így igyekeztem mindent elintézni, ami most épp aktuális volt. Ma már jeggyel kellett villamosoznom, itthon a kezembe vettem a jegyet és szorítottam, hogy el ne felejtsek lyukasztani:-) Ciki lenne, ha megbüntetnének, tulajdonképpen eszem ágában sincs lógni.
Editkével, a harisnyással jót beszélgettem még vásárlás előtt, ráértem, nem sürgetett semmi.

Aztán itthon nekiálltam főzőcskézni. A mai menü majdnem natúr csirkemell volt, könnyű burgonyasalátával és joghurtos öntettel. Nagyon finom volt.
Bár úgy szántam, hogy az egyik adagot elviszi Lackó, de nagyon ízlett neki, így azt mondta, hogy inkább 2x szed és nem visz. Még a tányért is kinyalta:-)))

Annyi maradt még, hogy talán 2 napra is elég lesz nekem.
Íme:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése